Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. április 6 (140. szám) - A helyi önkormányzatok 2004. évi új címzett támogatásáról és az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. tö... - ELNÖK (Harrach Péter): - SISÁK IMRE JÁNOS, az MDF képviselőcsoportja részéről:
2311 felé a statisztikai arány egy kicsit elmozdul. Ugyanakkor a kulturális és az oktatási területen teljesen kiegyenlített ez az arány. A vízgazdálkodásban az ivóvízminőség javításával, illetve a szennyvízber uházásokkal kapcsolatban pedig döntő mértékben a kistelepülések részesülnek ezekből a különböző beruházásokból. Egy kicsit visszatérve a címzett támogatások területén az oktatási területre, említettem, hogy összehasonlítást csak 1999től célszerű tenni, hi szen ekkortól szólhatunk arról, hogy 200 millió fölötti beruházások kerülhettek be ebbe a körbe. Nagyon fontos dolog az, hogy ha összehasonlítjuk, hogy az oktatási intézmények számát tekintve hány intézmény kerül be a címzett támogatások körébe, akkor ez a z elmúlt évek arányát figyelembe véve növekszik. Mint az oktatási és tudományos bizottság tagját, jó érzéssel tölt ez el. Hiszen 1999ben 12 ilyen intézmény volt, 2000ben 6, 2001ben 9, 2002ben 11, 2003ban 15, most pedig a törvényjavaslatban 27 ilyen cí mzett támogatásra vonatkozó javaslat szerepel. Tehát úgy gondolom, hogy egyértelműen pozitív ez a tendencia, és ez szól a polgárokhoz, a polgárok gyermekeihez. Mint egyéni országgyűlési képviselőt, nagyon nagy megnyugvással tölt el az, hogy szűkebb környez etemben a mezőtúri kórház fejlesztése is szerepel a címzett támogatások között. Ugyanakkor ezen fórumon is hangsúlyoznom kell azt, hogy itt nemcsak Mezőtúr és nemcsak a mezőtúri kórház a fontos, hanem fontos az a 7090 ezer lakos, akik ebben a környezetben élnek. Ugyancsak el tudnám ezt mondani más településekre vonatkozóan is, és képviselőtársaim bizonyára meg fogják tenni ezt. Azért is fontos ez a beruházás, hiszen ez az 1,5 milliárd forintos beruházás egy 2700 négyzetméteres, háromszintes egészségügyi in tézménynek a fejlesztését irányozza elő. A címzett támogatások statisztikájából egyértelműen kitűnik az, hogy nagyobb városok részesülnek egészségügyi intézményekkel kapcsolatos beruházásokból, éppen ezért minket, kistelepüléseken élőket, kisvárosokban élő ket örömmel tölt el az ilyen jellegű támogatás. Úgy gondolom, hogy egyáltalán nem trójai falóról van szó, hanem jogosan megdolgozott olyan beruházásról van szó, amelyet az ottaniak igényeltek. Azért is igényelték, mert 1973 óta Mezőtúron nem volt jelentőse bb egészségügyi beruházás. Ugyanakkor megnyugvással tölti el az ott dolgozókat is ez a tény, hiszen az a 256 dolgozó, akik az egészségügy területén dolgoznak, bizonyára az elmúlt hónapokban, illetve az elkövetkezendő időszakban egyértelműen még nyugodtabba n tudják gyógyító munkájukat végezni. Fontos dolog tehát a környék szempontjából az ott dolgozók, de a betegek tekintetében is. Nekünk mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ezek a beruházások realizálódjanak, hogy ne legyenek másod, harmadrendű áll ampolgárok sem itt, sem máshol egészségügyi tekintetben. Fontosnak tartom azt, hogy ezek a beruházások együttes munkával, az önkormányzatokkal együtt valósuljanak meg. Teljesen természetes, hogy ilyenkor különböző viták kapcsán felvetődik az, hogy milyen b eruházásokra kerül sor, ezekre a beruházásokra milyen képviselői területen, milyen polgármestereknek a területén kerül sor. Úgy gondolom, hogy erre a későbbi kétpercesek során nyílik lehetőség. Nem az a kérdés, hogy milyen pártállású polgármester van, hane m az a cél, hogy minél több olyan beruházásra kerüljön sor, amely az ott élők érdekét szolgálja. Még egyszer hangsúlyoznám, hogy itt a címzettek a polgárok, és a polgárok nevében is mindenképpen meg kell köszönni ezeket a beruházásokat. Köszönöm megtisztel ő figyelmüket. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Visszatérünk a vezérszónoki körhöz. Az MDF nevében Sisák Imre képviselő úr szól. SISÁK IMRE JÁNOS , az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt O rszággyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A magyar önkormányzatok szempontjából rendkívül fontos törvényjavaslat vitáját kezdte meg a magyar parlament a mai napon. 2003ban 528 önkormányzat nyújtott be új induló beruházáshoz címzett támogatási igényt. A kormán y az 1094/2003. (IX.9.) számú kormányhatározatában 73 önkormányzat