Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. március 30 (137. szám) - A foglalkoztatással összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - BÉKI GABRIELLA (SZDSZ):
1986 egyértelműen, hogy most tulajdonképpen ki is az, aki távmunkát végez, illetve milyen szerződéses viszonyban végzett távmunka a távmunka, mert lehet ezt alkalmazásban is végezni, de ugyanígy lehet polgári jogi szerződés keretében elvégezni ezt a munkát. Ugyanígy nem hiszem, hogy kizárólag politikai indíttatású lenne az az észrevételünk, ami azt kifogásolta, hogy a távmunkás munka viszonyának a megszüntetésére vonatkozó szabályozás nem teljes körű, mert lehetnek ennek speciális esetei. Erre nem tér ki külön a benyújtott törvényjavaslat. Ugyanígy a költségviseléssel kapcsolatos észrevételeink sem politikai észrevételek voltak, mert n em érthető számunkra, hogy ezt a meglehetősen jelentős szabályozást miért kormányrendelet fogja majd valamikor a későbbiekben szabályozni, továbbá az sem derült ki egyértelműen számunkra, hogy ha a munkavállalóé a számítógép, az eszköz, amivel dolgozik, az ezzel kapcsolatos költségeket, például az értékcsökkenést ki és hogyan fogja viselni. De legfőképpen az sem derült ki a benyújtott törvényjavaslatból, hogy a munkaidőszabályozást tulajdonképpen hogyan is képzeli el a tárca. Ezek voltak azok a legfontosab b észrevételeink, amelyek alapján a benyújtott törvényjavaslatot nem javasoltuk általános vitára alkalmasnak. Köszönöm. ELNÖK (Harrach Péter) : Tisztelt Országgyűlés! Most az egyes képviselői felszólalásokra kerül sor, 1010 perces időkeretben. Három, írásb an előre jelentkezett felszólaló van: Béki Gabriella, Bernáth Ildikó és Püski András. Ebben a sorrendben adom meg a szót, tehát Béki Gabriella következik. BÉKI GABRIELLA (SZDSZ) : Köszönöm szépen, elnök úr. Azt gondoltam, hogy esetleg a szocialista frakció szólal meg először, de örömmel megszólalok elsőnek. Az előttünk fekvő törvényjavaslat, ahogy itt már többen szóba hozták, szám szerint öt törvény módosítását kapcsolja össze, és teheti ezt azért, mert lényegében egy fontos cél köti össze, kapcsolja össze e zeket a módosításokat, nem kivétel nélkül. Módosításra kerül a '92ben létrehozott munka törvénykönyve, a '93ban létrehozott munkavédelmi törvény, a munkaügyi ellenőrzésről '96ban megalkotott törvény, a '92es, a köztisztviselők jogállásáról szóló törvén y, valamint a '91es, a foglalkoztatás elősegítéséről és munkanélküliellátásról szóló törvény. Ahogy elhangzott az expozéban is, ennek a csomagnak arányaiban a túlnyomó része, azt lehet mondani, a 90 százaléka egy fontos újszerű kérdés szabályozásával fog lalkozik, ez pedig a távmunka kérdéseinek a törvényben történő szabályozása. Felmerülhet laikus fejekben most a kérdés, hogy miben is különbözik a távmunka a bedolgozói munkától, hiszen ránézésre az első jellegzetessége a távmunkának, hogy nem egy meghatár ozott munkahelyen, telephelyen kell a munkát végezni, hanem ahol tetszik, például otthon, de történhet ez a munkavégzés más helyszínen is. Éppen ezért nagyon fontos, hogy ez az előttünk fekvő joganyag a munka törvénykönyvében egy külön fejezetet nyit ennek az atipikus foglalkoztatásnak a szabályozására, és azzal kezdi, hogy definiálja, hogy mit is értünk távmunkát végző munkavállalón. Ebből a definícióból pedig kiderül, hogy három speciális körülmény jellemzi ezt a munkát. Egyrészt tehát az, hogy a telephel ytől elkülönült helyen kerül sor rá, a második fontos jellegzetessége, hogy információtechnológiai, illetve informatikai eszközzel történik ez a munkavégzés, a harmadik pedig, hogy elektronikus eszközzel továbbítható, illetve továbbítandó az eredménye. Az államtitkár úr az expozéjában említette, hogy ezzel a törvényjavaslattal egy kicsit előreszaladtunk. Most nem azt mondjuk, hogy uniós jogharmonizációs kötelezettségünk ezt megalkotni, hiszen az Unió is viszonylag későn kezdett foglalkozni ezzel a speciális területtel. 2002ben született egy keretmegállapodás Brüsszelben a nagy munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek között, nagyjából a legfontosabb kérdések tisztázására. Ebből viszont az következik, hogy vélhetően az Unióban is megszületik rövid időn b elül egy irányelv, amit a