Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. március 29 (136. szám) - Az autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállításról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - GAÁL GYULA gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója:
1905 Jóval lényegesebb tartalmi módosítást jelent a 6. ajánlási pon tban lévő kiegészítés. Ez a pont arról szól, hogy a vállalkozó vasút, illetve a vasúti társaság kérheti, hogy egyes vonalakon a vasúti menetrendben meghatározott teljesítményt vonatok helyett közúti jármű alkalmazásával teljesíthesse a vállalkozó vasút abb an az esetben, ha a megoldás a vállalkozó vasút, illetve a vasúti társaság számára megtakarítást eredményez. Itt a törvényjavaslat egy egyeztetési kötelezettséget ír elő mindössze az önkormányzatokkal, viszont úgy véljük, hogy ez egy nagyon könnyen letudha tó tiszteletkör csupán, ez az a szakasz, amely igazából megágyaz a szárnyvonalak bezárásának, megszüntetésének. A módosításunk szerint meg kellene egyezni az érintett önkormányzatokkal, és ez esetben lehessen megtenni, ne bízzuk azt egy gazdasági társaság sajátos, csupán gazdasági érdekeire, hiszen jóval többről van szó egy vasútüzemeltetésnél, mint kizárólag az ő viszonylatában meglévő gazdasági haszonról, hiszen ebben a döntésben mindenképpen mérlegelni kellene a környezeti károkat vagy más egyéb terület fejlesztési hatást is. Ezért kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy módosító indítványaimat támogatni szíveskedjék. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Megkérdezem, kíváne még valaki felszólalni. (Senki se m jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok. Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a részletes vitát lezárom. Megkérdezem az államtitkár urat, kíváne reagálni az elhangzottakra. (Gaál Gyula jelzésére:) Majd a végén. A módosító javaslatokról a következő ülésün kön határozunk. Az autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállításról szóló törvényjavaslat általános vitája ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az autóbusszal végzett menetrend szeri nti személyszállításról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. Az előterjesztést T/9123. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/9123/1. és 4. számokon kapták kézhez a képviselők. Megadom a szót Gaál Gyula államtitkár úrnak, a napirendi pont előadójának, 15 perces időkeretben. GAÁL GYULA gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója : Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! A menetrend szerinti személyszállítás mindennapi életvitelünket jelentősen befolyásoló közszolgáltatá s, kiemelt szerepet játszik abban, hogy milyen az élet minősége, így meghatározó jelentőségű abban, hogy a települések népességmegtartó képessége hogy alakul, meghatározó szerepet játszik az elmaradott térségek felzárkóztatásában, az esélyegyenlőség megter emtésében, a környezeti terhelés mérséklésében. Alapvető társadalmi, gazdasági, közlekedéspolitikai és környezetvédelmi érdekek fűződnek tehát ahhoz, hogy mindenkor a lehető legmagasabb színvonalú tömegközlekedés álljon az utazóközönség rendelkezésére. Enn ek biztosítása az állam, illetve helyi forgalomban nem kötelező jelleggel az önkormányzat feladata. E feladat ellátását sajnos a mai szabályozási környezet nem segíti. Mindennek egyenes következménye egy teljességgel megmerevedett piaci struktúra, ahol a h agyományos állami, illetve önkormányzati szolgáltatók a megmérettetés bárminemű követelménye nélkül tevékenykedhetnek, kizárva az új piaci szereplők megjelenésének lehetőségét. Ez nemcsak a diszkriminációmentesség, a semlegesség elvét sérti, de akadályát k épezi egy hatékonyabb tömegközlekedési rendszer kialakulásának is. De a menetrend szerinti autóbuszközlekedés jelenlegi szabályozása nemcsak nemzetgazdasági és közlekedéspolitikai érdekeinkkel ütközik, hanem ellentmondásban áll az Európai Unió