Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. február 17 (123. szám) - A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - PETTKÓ ANDRÁS, az MDF
188 megvizsgált szivattyút vesz, akkor könnyen meglehet, hogy megcsaphatja az áram, mert a termék nem felel meg sem a magyar szabványoknak, sem az uniós biztonsági előírásoknak, de ennek a rizikója a vevőé. Ezzel a pé ldával csak azt akarom érzékeltetni, hogy most egy olyan országban élünk, ahol eleve le kell mondani a fogyasztóvédelem egy jelentős részéről, hiszen a köztisztviselői létszámleépítések egymást érő hullámai nem kímélik a hatóságok korábbi ellenőrző, piacvé delmi tevékenységét sem. Hadd szóljak még egy problémáról, amit elkerül a törvényjavaslat: a 7. § c) pontja szűkszavúan csak annyit ír, hogy a címkének tartalmaznia kell a termék származási helyének a megjelölését, ha az áru nem az európai gazdasági térség ből származik. Ez egy nagyon félrevezető előírás, mert azt sejteti, hogy nem kell tartalmaznia a címkének a Magyarországon történt gyártás tényét, de ha esetleg a gyártó úgy gondolja, akkor megteheti ezt a jelölést. Ezen a ponton ellentétben áll a törvényt ervezet szövege a szöveghez fűzött indoklással: míg a törvénytervezet szövege megszünteti a “Made in Hungary” jelölés kötelezettségét, de hallgatólagosan megengedi az ilyen címkével ellátott termékek forgalmazhatóságát, addig az indoklás a “Made in Hungary ” jelölés tilalmát indokolja, amely tilalom viszont hiányzik az előterjesztésből. (13.30) Az indoklás szerint a törvényjavaslat a címkézés szabályait az Európai Unió tagjaként való működés feltételeihez igazítja. A törvény hatályos címkézési előírásai közü l ugyanis a származási hely megjelölésére vonatkozó általános követelmény jelenlegi formája nem egyeztethető össze az európai közösségi jogból adódó elvárásokkal. Az Európai Unió tagállamaiból származó termékek esetén külön országmegjelölés az Európai Bíró ságnak a 207/83. számú ügyben hozott ítélete értelmében nem engedhető meg. Ennek az oka, hogy a fogyasztó ezáltal különbséget tehet a hazai és más tagállamból, azaz egységes belső piacról származó termékek között, amely lehetőség ellentétes az áruk szabad mozgása alapszabadságával. A kormány óriási mulasztásával állunk szemben, és ezt a mulasztást - késve - még ez a törvényjavaslat sem kívánja orvosolni. Arról van szó, hogy a tartós javakról, a ruházati cikkekről, a tartósított élelmiszerekről, a boros pala ckokról, azaz minden áruról el kellene tüntetni a “magyar gyártmány” feliratot az Unióba történő belépésünkig, május 1jéig. Számunkra érthetetlen, hogy a kormány miért nem néz szembe ezzel a kötelezettséggel, és miért nem tartalmaz a származási hely megje lölésére vonatkozó tilalmat - összhangban az Európai Bíróság ítéletével - ez az előterjesztés. Minél inkább késlekedik a kormány önnön mulasztásának a bevallásával, annak inkább felvetődik az a kérdés, hogy terhelie kártérítési felelősség a kormányzatot a korábbi szabályozásnak megfelelően már legyártott címkék belépésünk utáni felhasználhatatlanságából keletkező károk miatt. Óvatos számítások szerint is százmilliárdnál nagyobb értékű raktárkészletet kell átcímkézni vagy leárazva a piacra dobni e törvény h atálybalépését követő nyolc hét alatt. Szabade ennyire rövid határidőre előírni súlyos kötelezettségeket a gyártók és kereskedők százezrei számára? A korábban belépett tagállamok belépéskor elszenvedett sokkélményei arról számolnak be, hogy a belépő tagál lamok hazai lakosságát szinte lebénította a vámhatárok lebontása után hirtelen beözönlő sokféle és gyakran csábítóan olcsó áru. Az olcsóság mögött gyakran alapvető fogyasztóvédelmi hiányosságok húzódtak meg, és csak a fogyasztóvédelmi hatóságok megerősítés e és kiterjedt ellenőrzései tudják megvédeni a hazai ipari és kereskedelmi munkahelyeket. Vajon mi tanulunke más országok tapasztalataiból, vajon felkészülten várjuke a vámhatárok lebontása után beözönlő árutömeget, amelyek között jelen lesznek az eddigi hazai minőségnél gyatrább minőségű, de olcsóbb áruk? Ha nem védekezünk előre, akkor az igényesebb árukat gyártó hazai munkahelyek tízezrei szűnhetnek meg. Amíg az ellenérdekelt felek a határ mentén teli raktárakkal várják a vámhatár megszüntetését, addig mi költségvetési takarékosságra hivatkozva leépítjük a fogyasztóvédelem ellenőrző apparátusát, és egy ilyen nagyon lagymatag előterjesztéssel reméljük megoldani az előre látható áruminőségi és fogyasztóvédelmi gondok tömkelegét.