Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. március 29 (136. szám) - Dr. Szájer József (Fidesz) - a külügyminiszterhez - “A magyar állampolgárok tájékozottsága az alapvető európai uniós kérdésekről” címmel - ELNÖK (Mandur László): - DR. SZÁJER JÓZSEF (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László): - KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter:
1831 Végül, ami a felkészülés csúszását illeti, erről is volt már itt vita a parlamentben. Elég jelentős hátránnyal indult ez a kormány, és az illetékes tárca i s, amelyhez most a kérdés vonatkozik, elég nagy hátránnyal kezdte a felkészülést, így mindent még nem tudott behozni. Ami a szavazást illeti, képviselő úr, én nem a plenáris ülést említettem. A frakcióban, legalábbis az Európai Szocialisták Pártjának frakc iójában szavaznak a képviselők, a megfigyelői státusban ott levők. Ha a Néppártban ez nem szokás, akkor a Néppárt vezetésének (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) vesse fel, hogy miért nem engedik önöket ott véleményt nyilvánítani é s szavazni. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, külügyminiszter úr. Viszontválaszra a képviselő úrnak megadom a szót. DR. SZÁJER JÓZSEF (Fidesz) : Tisztelt Miniszter Úr! Nagyon örülök, hogy sikerült tájékozó dni azzal kapcsolatban, hogy az a 24 képviselő, aki lassan már egy éve képviseli a magyar érdekeket az Európai Parlamentben, valóban dolgozik és részt vesz az ottani munkában. Azonban szavazati joggal nem rendelkeznek, és hozzáteszem, a frakcióban sem rend elkeznek szavazati joggal, ugyanúgy, mint ahogy a bizottságokban nem rendelkeznek, ennek következtében döntéseket ezekről a kérdésekről nem hozhatnak. Május 1je lesz az az időpont, amikor ez bekövetkezik. Azt kérném a miniszter úrtól, hogy május 1je után viszont a kormány változtasson azon a magatartásán, hogy nem igazán működik együtt ezekkel a képviselőkkel. (15.30) Számos alkalommal kértünk álláspontot éppen a Belügyminisztériumból vagy más helyről, más kormányzati szervezetektől, nem kaptuk meg mindig kellő időben ezt a támogatást - bizonyos féltékenység is van , miközben az ország zeng azoktól a nyilatkozatoktól, hogy együtt kell működni. Itt van egy hely, ahol erre mód van. Köszönöm a megtisztelő figyelmet. (Taps az ellenzéki padsorokból.) ELNÖK (Ma ndur László) : Köszönöm szépen. A miniszter urat viszontválasz illeti meg. Parancsoljon! KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter : Azt javaslom a képviselő úrnak, ha legközelebb Brüsszelben jár, kérdezze meg a magyar nagykövetséget, hogy ade tájékoztatást a 24 megfig yelőnek. Ugyanis ők rendszeresen adnak tájékoztatást minden alkalommal. Az, hogy a Fidesz képviselői miért nem jelennek meg ezen (Dr. Szájer József: Jelen vagyunk. Az MSZP képviselői nem szoktak jelen lenni!) , azt önöknek kell majd kivizsgálni, mert nem sz oktak megjelenni. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: A kérdésre válaszolj!) Több alkalommal elmondták nekem, dátumszerűen (Dr. Szájer József: Az MSZP képviselői nem szoktak megjelenni ezen! - Zaj. - Az elnök csenget.) , hogy le kellett mondani az összehívott t ájékoztató megbeszélést érdektelenség miatt. Őszintén szólva, azért nem lep ez meg engem - persze nem értek egyet ezzel a magatartással , hiszen önök akkor sem értek rá jelen lenni például, amikor az Európai Tanácsban a magyar miniszterelnök tartott előad ást és válaszolt a kérdésekre. Ha a Fidesz képviselőinek mindig fontosabb dolga van, mint az, hogy a magyar részvételt erősítsék a jelenlétükkel, akkor ezen sajnos a kormány nem tud segíteni. (Domokos László: Csak őszintén!) Folytatni fogjuk ugyanezt a mun kát, reméljük, egyszer majd talán önök is fontosnak tartják. (Dr. Szájer József: Az MSZP képviselői nem szoktak jelen lenni!) Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)