Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. március 17 (132. szám) - Beszámoló a Magyar Köztársaság Országgyűlése számára a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának 2002. április 1. és 2003. március 27. közötti tevékenységéről valamint az ehhez kapcsolódó országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - PETTKÓ ANDRÁS (MDF):
1392 (17.20) A közszolgálatisággal kapcsolatban is érte kritika a Rádiót, de ha az ORTT elemzéseit vesszük, akkor megfigyelhetjük azt, hogy maximálisan megfelelt a Rádió ezeknek a kritériumoknak, hiszen amint utaltam rá, rendkívül felkészült stábja, rendkívül k valifikált szakemberekből álló szerkesztői gárdája van a Rádiónak, amely képes e célnak megfelelni. Ha azt a részét elemezzük ennek az ügynek, hogy a parlamenti pártokat hogyan próbálták megszólítani a hírműsoraikban, akkor sem érheti kritika a Rádiót, leg feljebb a mostani ellenzék fogalmazhatna meg kritikát a Rádió működésével kapcsolatban, hiszen ha a hírműsorokat átlagosan vesszük, akkor azt mondhatjuk, hogy megfelel azoknak az elveknek, amelyek mentén ezeket a műsorokat szerkeszteni kell. Tehát általába n megfelel az egyharmadkétharmados aránynak, tehát ha a mostani ellenzék nem ragaszkodik a BBC normáihoz, tehát az 5050 százalékos megszólaláshoz, akkor legfeljebb mi tehetnénk emiatt is szemrehányást a Rádiónak. Tehát én úgy gondolom, hogy a Rádiónak se m a gazdálkodásában, sem a szakmai munkájában nem voltak olyan kifogásolnivaló ügyek, amelyek miatt ezt a beszámolót ne fogadhatnánk el. Érdekes egyébként néhány pillantást vetni a panaszok számára is, amelyek 2002ben a következőképpen alakultak. A Krónik a műsoraival kapcsolatban 28 panasz érkezett, a 16 órával kapcsolatban négy panasz, a Vasárnapi újsággal kapcsolatban 12 panasz érkezett. Ez is azt jelzi, hogy ezeknek a panaszoknak a száma nem annyira nagy mértékű, ami miatt komoly kritikával illethetnénk a műsorok szerkesztőit, hiszen nem jelentős számú panaszról van szó. Összességében azt tudom elmondani, hogy a Rádió szakmai munkájával, közszolgálatiságával, gazdálkodásával kapcsolatban is rendkívül nagy korrektséget tapasztaltunk, és ennek tulajdonítha tó, hogy természetesen mi támogatjuk a kuratórium beszámolójának az elfogadását. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Szintén írásban jelezte felszólalási szándékát Pettkó András, a Demokrata Fórum képviselője. Parancsoljon, öné a szó, tízperces időkeretben. PETTKÓ ANDRÁS (MDF) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriuma által a közszolgálati rádió 2002. április 1. és 2003. március 27. közö tti működéséről szóló jelentése még kiegyensúlyozott tevékenységről tanúskodik, de azóta sajnos olyan drámai változások történtek a Rádió életében, ami nem tárgya ugyan a mostani beszámolónak, de nem mehetünk el mellette szó nélkül, ha felelősséget érzünk a magyar közszolgálati rádiózás iránt. A kormány gazdasági harapófogóba helyezte a Magyar Rádiót. A harapófogó két szára közül az egyik a Rádió költségeinek, kiadásainak növelése, a másik a Rádió bevételeinek, állami támogatásainak visszatartása. Nézzük az egyik szárat, a Rádió bevételeinek, állami támogatásainak visszatartását! A költségvetés négy tételben juttatott forrást a Magyar Rádiónak: üzemben tartási díj, sugárzási költségek, Danubiuskoncessziós díj és művészeti együttesek támogatásának formájában . Mint ismeretes, a kormányváltást követően az új kormányzat eltörölte az üzemben tartási díj lakosságtól való beszedését, és 2002. július 1jétől az állami költségvetés átvállalta ennek az adónak minősülő díjnak a fizetési kötelezettségét. Ennek következt ében a kormány közvetlenül a költségvetésen keresztül képes gazdasági nyomást gyakorolni a Rádióra, ami súlyosan csorbítja a Magyar Rádió függetlenségét. Ezek közül a műsorterjesztési költségek növelése nem érinti a Rádiót, hiszen azt az Antenna Hungária k apja, a Rádión csak átfolyik a pénz. Nem úgy a Magyar Rádió művészeti együttesei, amelyek viszont nem részesülnek támogatásnövelésben, tehát az inflációval arányosan kevesebb támogatást kapnak. Ráadásul ezen együttesek fenntartása a tárgyi időszakban is tö bb mint 800 millió forintjába került a Rádiónak. Ugyancsak hátrányos a Rádióra nézve a korábbi