Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. március 17 (132. szám) - Beszámoló a Magyar Köztársaság Országgyűlése számára a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának 2002. április 1. és 2003. március 27. közötti tevékenységéről valamint az ehhez kapcsolódó országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - DR. PETŐ IVÁN, a kulturális és sajtóbizottság elnöke, a napirendi pont előadója:
1388 politika, hanem szakmai kérdés; olyan szakmai kérdés, amihez az alapító Országgyűlésnek meghatározó mértékben köze van. Vállalni a felelősséget azért, hogy ezt a versenyhelyzetet a politika, illetve a törvényalkotó számára adott eszközökkel megadja azoknak, akik a közalapítványban, illetve a részvénytársaságokban megpróbálnak megfelelni a közszolgálatiság követel ményeinek. Amikor a gazdálkodás tényeiről beszélünk, arról, hogy alulfinanszírozottak a közmédiumok - a Rádió is , az nem vitás tény. Amikor azt mondja a beszámoló - és ez is igaz , hogy a Rádió szerencsére kiegyensúlyozottan gazdálkodik, ezt lehet monda ni, de a kiegyensúlyozottság abban a versenyben, amiről az imént beszéltem, azt jelenti, hogy a közmédium stagnál, nem tud fejlődni. (17.00) Nem tud megfelelni azoknak a követelményeknek, amelyek a változásból fakadnak. Tehát elég komplex feladat volna oly an pályára állítani a Magyar Rádiót, és nyilván a többi közmédiumról is szól ez a történet, amely bírja a versenyt, állja a versenyt, mert a jelenlegi helyzetükben erre alkalmatlanok. Nem kellene elkövetni azt a hibát, amit - ezt már többen elmondták koráb ban - '95ben elkövettek azok, akik, megengedem, jó szándékkal, ezt a törvényt megalkották, amely szerint a közmédiumok működnek. Ma már elég sok ismeretünk van, áttekinthető az a szociológiai háttér, amely előtt a közmédiumok a munkájukat végzik. Tudjuk a zokat a funkciókat, amelyeket el kell látniuk, tehát meghatározhatók azok a jogi, médiaszakmai és műszaki paraméterek is, amelyek a közmédiumok jövőjét meghatározzák. (Az elnöki széket Mandur László, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Még egy dolgot a tisztelt Ház tudomására kell hoznom. Olyan intézményekről beszélünk, beszélek, amelyeknek a működése noha a szellem világában zajlik, értelmiségi tevékenységet folytatnak az alkotói, meghatározó mértékben kötődik a technikához. Ez a technika, a kommunikáci ós technika ugyanis olyan sebességgel fejlődik, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni, amikor a jövőjükről beszélünk. A digitális sugárzás, hogy egyébről ne is beszéljek, olyan jövőképet fest most elénk, és nem távoli képről beszélek, öttíz évről van s zó, amely egészen más rádiózási, akár televíziózási szokásokat vetít elénk. Erre nem felkészülni súlyos mulasztás volna. Amikor tehát a gondolataimat zárom, arra szeretném a tisztelt Ház figyelmét felhívni, hogy a gondok nem pusztán abban összpontosíthatók , hogy hogyan finanszírozhatók ezek az intézmények - ennél sokkal bonyolultabbak. Azt gondolom, hogy nekünk, akik a kuratóriumban ülünk, felelősségünk tudatni önökkel, törvényhozókkal mindazokat az ismereteket, közvetíteni azt a tudást, ami ezzel a jövővel összefügg, elsősorban azért, hogy a magunk dolgát is megkönnyítsük, az önökét is, amikor a következő döntéseiket meghozzák a médiumokkal kapcsolatban, így a Rádióval kapcsolatban is. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (Ma ndur László) : Köszönöm szépen, kuratóriumi elnök úr. Most pedig megadom a szót Pető Ivánnak, a kulturális bizottság elnökének, a határozati javaslat előadójának, tízperces időkeretben. Parancsoljon! DR. PETŐ IVÁN , a kulturális és sajtóbizottság elnöke, a napirendi pont előadója : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Elnök Úr! Kuratóriumi Elnök Úr! Harmadik típusú határozati javaslat fekszik a parlament előtt: míg a Hungária Televízió Közalapítványnál a kulturál is bizottság határozati javaslata tartalmában és szövegében is teljes egyetértésen alapult; a Magyar Televízióé tartalmában, de legalábbis formájában egyetértésen alapult, mögötte már véleménykülönbségek is meghúzódtak; a Magyar Rádió Közalapítvány beszámo lója, ami némileg eltér a másik két közszolgálati médium közalapítványának beszámolójától abban a tekintetben, hogy nem naptári évre, hanem a 2002. április 1.2003. március 27. közötti időszakra hivatkozik, itt most nem részletezendő okok miatt, ennek a be számolónak a határozati