Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. március 17 (132. szám) - Bejelentés önálló indítványok tárgysorozatba-vételének elutasításáról: - A Magyar Köztársaság alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat; a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint a települési önkormányzatok többcélú kistérségi tá... - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK (Harrach Péter): - TÓTH IMRE (Fidesz):
1330 ELNÖK (Harrach Péter) : Kovács Zoltá né a szó. DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Belügyminiszter Asszony! Nem egy nyilatkozatról beszélünk, lehet, hogy önnek a kollégái ezt adták a kezébe, mi polgármesterek nem ezt kaptuk. Erről beszélt Bóka István is, és ugyanezt mondo m én is. De nem erről akartam igazán beszélni, hanem Gulyás képviselő úr felszólalásával kapcsolatosan mondanék néhány gondolatot, és nehogy Gulyás képviselő úr úgy érezze, hogy a Fidesz most kipécézte magának, de tőle szokatlan volt az a hangvétel, amit i rányunkba megengedett a vezérszónoklatában. Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném elmondani, hogy ez a törvényjavaslat, ami előttünk fekszik, mind az SZDSZ liberális elképzelésétől, amire ön hivatkozott itt a vezérszónoklatában, és a korábbi álláspontjuktól, am it képviseltek ezelőtt néhány évvel ebben a kérdésben, olyan messze áll, képviselő úr, mint az a bizonyos Makó - aki egyébként önként vesz részt a modellkísérletben, kistérségi modellkísérletben - Jeruzsálemtől. (Dr. Lamperth Mónika: Jeruzsálem nem csinál modellkísérletet.) Szeretném elmondani, hogy egy nem megfelelő törvényjavaslat fekszik előttünk, erre mi elmondjuk a kritikánkat, megtesszük az észrevételeinket, de a hiba nem bennünk van, mert ezt megtesszük; tessék a kormányában keresgélni e tekintetben. Az ellenzék, úgy, ahogy a belügyminiszter asszony elmondta, érdekelt egy jó kistérség létrehozatalában, de ezt nem kívánjuk a politika oltárán, az európai uniós kampány oltárán feláldozni, mint ahogy Mikes Éva elmondta a vezérszónoklatában. Ennél ez sokka l többet érdemel. Sokkal több munkát, sokkal több konzultációt érdemel. És arra a költői kérdésre, amit feltett a pulpituson, szeretnék azért válaszolni, hogy mit tett a korábbi kormány a komplex kistérség tekintetében. Szeretném elmondani, hogy létrehozta államigazgatási részről a körzeti gyámhivatalokat, létrehozta az okmányirodákat, létrehozott egy alapnormatívát, amely minden kistérségi településhez eljutott, és azt is szeretném elmondani, hogy kistérségi szinten a jogi személyiséggel működő kistérségi társulásokra egy pályázati rendszert működtetett. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Tóth Imrének adom meg a szót. TÓTH IMRE (Fidesz) : Tisztelt Ház! A belügyminiszter asszony is, az önkormányzati bizottsági ülé sen pedig a helyettes államtitkár úr is szó szerint a következőt üzeni az önkormányzatoknak, nekünk: ez a szabályozás az önkormányzati autonómiát nem csökkenti; majd úgy folytatja, hogy ugyanakkor a kistelepülések megszabadulnak olyan feladatoktól, olyan t erhektől, amelyek az eddigi működést akadályozták, és nagyobb figyelmet fordíthatnak az önként vállalt feladatokra. Vagyis az önkormányzatiság lényegétől, autonómiájuktól, alapküldetéseiktől akarjuk adott esetben megfosztani az önkormányzatokat, nem önként es elv alapján, és egyébként periferikus, önként felvállalható feladatokra tereljük figyelmüket. Vagyis a szülő alapesete a gyerek nevelésére vonatkozik, ha a gyerektől megfosztjuk mint alapfeladattól, akkor közösen örvendhetünk, hogy ezt átadjuk egy kommu nának, kezelje gyermekének nevelését szülői alapfeladatként, és foglalkozzon más gyermekekkel önként vállalt módon. Jó vagy rossz a hasonlat, erről van szó. Az önkormányzatiság lényegétől akarjuk megfosztani. És autonómiáról beszélhetünk a jegyzők jogállás át illetően? Kovács képviselőtársam elmondta, hogy okmányiroda, építési hatóság, gyámhatóság. Ezek szakmai hátteret igénylő, jegyzői ismereteket