Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. március 16 (131. szám) - Mádi László (Fidesz) - a pénzügyminiszterhez - “Hamvába holt a bérlakásépítés?” címmel - ELNÖK (Mandur László): - MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz):
1198 Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Miután a képviselő úr olyan témában intézett interpellációt a miniszter úrhoz, amely téma a parlament elé beterjesztésre kerül t, és ezt követően a parlament bizottságai, majd a parlament plenáris ülésén a képviselők a véleményükkel szabadon formálhatják a benyújtott javaslatot, ezért azt gondolom, az adott kérdésről majd akkor beszéljünk, amikor a parlament szavazással ebben a ké rdésben dönteni fog. Kérem a válaszom elfogadását. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Megkérdezem a képviselő urat, hogy elfogadjae az államtitkár úr válaszát. Parancsoljon! ROGÁN ANTAL (Fidesz) : Tisztelt Álla mtitkár Úr! Attól, hogy egy új adó bevezetése nem népszerű dolog, az államtitkárnak még illik érvelni mellette, ha már egyszer beterjesztette a parlament elé a miniszterével egyetemben. Úgy látszik, önnek nincsenek érvei, tisztelt államtitkár úr, mert ez a válasz ezt jelenti. Az a bizonyos adótörvény, amit önök előkészítettek, nem szól az uniós jogharmonizációról, új adót vezet be, és minden kis- és középvállalkozást Magyarországon, amelynek a telefonszámlája 60 ezer forint alatt van, súlyosan meg fog sarco lni. Én nemcsak az ön véleményére vagyok kíváncsi, de például az informatikai miniszterére, és végképp kíváncsi vagyok a Szabad Demokraták Szövetsége frakciójának a véleményére is, arra, hogy azok, akik adócsökkentést hirdetnek, hogy fognak voksolni majd a kkor, amikor a parlamentnek új adó bevezetéséről kell döntenie. Tisztelt Államtitkár Úr! A válaszát ebben a formában nem tudom elfogadni. (Taps az ellenzéki oldalon.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Miután a képviselő ú r nem fogadta el az államtitkár úr válaszát, kérdezem az Országgyűlést, hogy elfogadjae azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkár úr válaszát 177 igen szavazattal, 112 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta. (Taps a Fidesz soraiban.) Mádi László (Fidesz) - a pénzügyminiszterhez - “Hamvába holt a bérlakásépítés?” címmel ELNÖK (Mandur László) : Tisztelt Országgyűlés! Mádi László, a Fidesz képviselője, interpellációt ny újtott be a pénzügyminiszterhez, “Hamvába holt a bérlakásépítés?” címmel. Az interpellációra a miniszterelnök úr megbízásából a téma szerint feladat- és hatáskörrel rendelkező Lamperth Mónika belügyminiszter asszony válaszol. Mádi László képviselő urat ill eti a szó. Parancsoljon! MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Medgyessy Péter “Egyetértésben a nemzettel” című választási programjában 25 ezer, állami támogatással készülő bérlakás megépítésére tett ígéretet, és úttörő becs ületszavát adta, hogy 2006ra minden igénylő bérlakáshoz jut. Lamperth Mónika belügyminiszter 2002 őszén viszont azt ígérte, hogy a kormány kétszeresére növeli a költségvetési forrásból támogatott bérlakásépítések számát, és a jelenlegi kormányzati ciklusb an évente 8 ezer új bérlakás fog megépülni. Az ígéretek után nézzük a tényeket! 2002ben a bérlakásépítési program finanszírozására még 20 milliárd forint jutott. A polgárok ezek után örömmel várták azt, hogy 2003ban Lamperth Mónika