Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. március 9 (130. szám) - A kormány által 2004. február 11-én bejelentett, az M5-ös autópálya megvásárlásával és továbbépítésével kapcsolatos kormánydöntés körülményeinek és az ez alapján az AKA Rt.-vel megkötni tervezett szerződések várható következményeinek kivizsgálására or... - ELNÖK (Harrach Péter): - SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz):
1153 erről beszélt az államtitkár úr, és más a hiány finanszírozása. A kettő nem egészen ugyanaz. De ebbe beleteszem azt is, amikor ön ök itt a több száz milliárdról beszélnek. Én leegyszerűsítem a példát, számolják ki, és tudom, hogy ki tudják számolni, vegyenek föl 10 millió forintot ma lakásépítésre harminc évre - és mennyit fognak visszafizetni harminc év alatt? (Soltész Miklós: Nem v eszek fel, mert fölnyomtátok a kamatokat.) Mi, a jegybankelnök helyett. Köszönöm szépen, Soltész úr; ez tanúskodik arról, hogy ön mennyire foglalkozik ezekkel az ügyekkel. A kamatemeléshez a kormánynak semmi köze nincs, ez a jegybanké és a jegybanktanácsé. (Derültség a Fidesz soraiban.) De erről külön folytathatunk vitát. Tehát, képviselőtársaim, azt gondolom, hogy ezen bizony van mit gondolkodni. Hadd menjek tovább! Hogy mibe kerül? Tessék megnézni, ma az autópályaépítésnél csak az előkészítés és a régész eti kutatások majdnem ugyanúgy egymilliárd forintba kerülnek kilométerenként, mint maga az autópályaépítés. (Soltész Miklós: És két éve mennyibe került?) Bocsánat, most kell továbbépítenünk és jövőre. Két éve még önök megköthették volna ezt a szerződést, ha tudták volna, de nem volt rá tehetségük. Szóval ott tartottam - és hadd kanyarodjak vissza, képviselőtársaim , tudom, hogy önök tudják, hogy más a jelen érték, és más az, amikor folyamatosan kell egy hitelt törleszteni. És én meg vagyok győződve arról, hogy ez a vizsgálóbizottság választ kap a kérdéseire, de azt szeretném elmondani, és ezért ezt a munkát, hadd mondjam - nem megismételve Szalay Gábor szavait , amiért tényleg komolytalannak érzem, tessék csak megnézni, hogy mit írtak be: hogy titkos anya gokba betekinthetnek mindenféle átvilágítás nélkül a képviselők. Netán egy országgyűlési határozattal megkerüljük a képviselőknek a C típusú átvilágítását? Nem, önöket ez nem is érdekelte! Önöket csak ennek a 19 kérdésnek a feltevése érdekelte, hogy ezzel hangulatot lehessen kelteni. A másik dolog, és én ahhoz is nyújtottam be módosító indítványt, a határidő. Igen, ez a dolog része az önök európai uniós kampányának, mert önök ezt megpróbálják minden körülmények között belpolitikai cirkusszal terhelni, és an nak ez egy része. Kérem, gondolkodjanak el azon, hogy föltegyüke huszadiknak azt a kérdést ennek a vizsgálatnak a végére, hogy az önök viselkedése, sajtónyilatkozatai a tárgyalás időszakában - 36 oldalt tesz ki csak a címek gyűjteménye - mennyiben akadály ozta, milyen ballaszt volt Csillag miniszter úrnak a hátán, amikor tárgyalt. Köszönöm szépen a figyelmet, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Kétperces felszólalások következnek. Soltész Miklósé a szó. SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Göndör képviselőtársam, megdöbbentő volt, amit ön elmondott itt ezzel a vizsgálóbizottsággal kapcsolatban, illetve a felállítással kapcsolatban és az előzményekkel kapcsolatban. Miniszterelnök úrnak a szava egy országba n, a sajtóban, az üzleti szférában biztos, hogy sokkal nagyobb súllyal esik a latba, mint ha bármelyik más ellenzéki vagy kormánypárti képviselő nyilatkozik kivásárlásról. Tisztelt Göndör Úr! Miniszterelnök úr határozta meg Csillag úrnak március 12ére ezt a dátumot, ő határozta meg, önök ezt folyamatosan nyomták is, hogy igenis, addigra meglesz, és ha visszaemlékszik, az egyik kormányülést követően a kormányszóvivő úr állt ki a sajtó elé, és amikor a Postabank eladásáról beszélt, akkor elmondta, hogy igeni s, ebből fogják megvásárolni az M5ös autópályát, ebből fogják kivásárolni. S mikor egy újságíró visszakérdezett rá: na de mégis mennyiért, mekkora összegből? A válasz az volt: jut is, marad is. Még egyszer ismétlem: jut is, marad is. Ehhez képest egészen más szerződést kötöttek önök, egészen más árakról beszélnek már a hírek, illetve a tudósítások, akár a maiakat nézzük az MTIn keresztül. Ahhoz képest, hogy másfél évvel ezelőtt a másfél milliárd kilométerenkénti autópályaépítést Keller László vitatta, s nemhogy vitatta, hanem mindenféle fórumon támadta, másfél évvel később, állítólag a csökkenő inflációt és minden egyebet