Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. március 9 (130. szám) - Jelentés a kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti stratégiai program megvalósulásáról, az ellátó-intézményrendszer átvilágításáról és hatékonyságvizsgálatáról, valamint a jelentés elfogadásáról országgyűlési határozati javasla... - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF):
1129 Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Horváth képviselő úrnak szeretném mondani még egy korábbi mondatomat, nem volt bent akkor a teremben. A kínálatszűkítéssel kapcsolatban arra tessenek odafigyelni, amit egyébként Weszelovszky Zoltán fideszes képvi selő úr a rendészeti bizottság ülésén és itt, az ülésteremben is szóvá tett, hogy milyen dolog az, hogy a rendőrség által megindított eljárások 83 százaléka a fogyasztók ellen indul. Azon gondolkodjunk el, hogy ha igaz ez a szám, márpedig hosszú évekre vis szamenőleg mindig 80 százalék körül van ez a szám, akkor ez vajon hatékony fellépést jelente a kínálatszűkítés érdekében. Tehát ha a rendőrségi eljárások 80 százaléka a fogyasztók ellen indul, és csak a maradék 20 indul a kereskedők ellen, akkor lehete h atékony a rendőrség a kínálat szűkítése érdekében? Hogy mit lehet üzenni egy társadalomnak, és mit nem, tisztelt Csáky képviselő úr? Ha egy országban, mondjuk, van több százezer alkoholbeteg, alkoholista ember, akkor üzenhetjük azt egy társadalomnak, hogy ez nem létezik, csak nem járunk el helyesen. Nem azt mondtam, hogy azt üzenjük a társadalomnak, hogy helyes dolog az, ha az emberek bizonyos társadalmi, családi, egzisztenciális okok folytán ilyen, olyan, amolyan kábító hatású anyagokhoz nyúlnak. Nem erről beszélünk, senki nem azt mondja, hogy ez helyes. Senki nem azt mondja, hogy ez jó, senki nem azt mondja, hogy ez valami üdvözítő dolog. Arról beszélünk, hogy ez tény. Amióta az emberek társadalomban élnek, azóta kábítják magukat mindenféle anyagokkal. Ez, akár tetszik nekünk, akár nem, így van. Nekem sem tetszik, tisztelt képviselő úr, hogy ennyi alkoholista ember, hogy ennyi nikotinfüggő, hogy ennyi kábítószerfogyasztó ember van ebben az országban. De az, amit önök üzennek ennek a társadalomnak, az az, h ogy fogjuk be a fülünket, csukjuk be a szemünket, és fogjuk be a szánkat, mert ha úgy teszünk, mintha nem létezne ez a probléma, akkor megoldottuk a problémát. Ez pedig hiba. (Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) ELNÖK (Ha rrach Péter) : Fónagy Jánosnak adom meg a szót. DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Érdeklődéssel hallgatom ezt a vitát, és eredeti szándékomtól eltérően szólok, méghozzá a most elhangzott hozzászólások alapján. Úgy gondolom, valóban, az alkoholizmus legalább akkora probléma, mint a drog, és valóban, az emberiség létével ezek nagyjából azonos élettartamúak. Meggyőződésem egyébként, hogy amiről mi itt vitatkozunk, az az egyéni felelősség kérdése. Meggyőződéssel val lom, hogy az egyén felel a saját maga életéért, a saját maga és környezete életvezetéséért. Nem tudok felmentést adni se alkoholistának, se drogfogyasztónak. Nem lehet felmentést adni társadalmi körülményekre, rossz kedélyállapotra vagy akármi másra hivatk ozással. Tudom, hogy ez az elmúlt évtizedekben, mondjuk, a bűnözés társadalmi okainak vizsgálata kapcsán népszerű nézet volt. Ma sem tudom igazán osztani, nem tudok egyetérteni például a megélhetési bűnözést hangoztatókkal. A szegénység és a bűn nem szüksé gszerűen jár együtt. Sok esetben nyilvánvalóan összefügg, de nem jár szükségszerűen együtt. Éppen ezért úgy gondolom, és Gusztos képviselő úr előbbi szavaira szeretnék utalni, hogy persze nem bedugni kell a fülünket. Nem tudták ezt megoldani az Egyesült Ál lamokban, nem tudták a dúsgazdag skandináv országokban sem. Ugyanakkor nem kell még tágabbra nyitni az egyébként is nyitott kapukat. Legalább ne könnyítsük ezeknek a drogfogyasztóknak a saját magukkal szemben érzett felelősségét azzal, hogy azt mondjuk, ho gy ő csak egy fogyasztó. Sok logika van abban, amit ön mond, csak azt hiszem, gyakorlatilag nem vezet jóra. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Csáky Andrásnak adom meg a szót. DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF) :