Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. február 16 (122. szám) - Személyi ügy: - A szőlőtermesztésről és borgazdálkodásról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - KARAKAS JÁNOS (MSZP):
109 Azt is véletlenül megnyomta, képviselő úr. Akkor hozzászólásra következik Karakas János úr, az MSZP képviselője. KARAKAS JÁNOS (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztel t Ház! Engedjék meg, hogy rendhagyó módon professzoromra emlékezzek, Kozma Pálra, aki múlt hét szombaton halálozott el, ő a Kertészeti Egyetem rektora volt, a szőlő tanszék vezetője és ismert, elismert szőlőnemesítő, illetve tudományos kutató. Ennyit elölj áróban, emlékezzünk rá, a csemegeszőlő tekintetében volt ő különösen nagy. A bortörvény kapcsán engedtessék meg, a múlt év decemberében azt mondottam, hogy még széles körű egyeztetés várható a bortörvény tekintetében, és néhányan már itt a patkó soraiból i s visszaigazolták, hogy ilyen egyeztetések voltak, és gondolom, hogy jó néhány egyeztetésen, amiről nem szóltak, személyesen részt vettek, kisebbnagyobb körben. Jelentem, ezt tette a Szocialista Párt munkacsoportja is, ezt tettem személyesen is, legutoljá ra múlt héten volt alkalom arra, hogy megvitassa mind a 22 borvidék hegyközségének szakmai képviselője a legújabb előterjesztést, amit az FVMben készítettek, és ezekben is voksoljon, véleményt alakítson ki. Tisztelt Képviselőtársaim! Holnap 10 órakor - az illetékesek megkapták a meghívót, és megkapták ezt a módosító sort emailben - fogunk majd ismételten beszélni a bortörvény konkrét módosító indítványairól. Kérem minden frakciónak a részvételét és a konstruktív hozzáállást. Ezen a holnapi találkozón a he gyközségek csak az egyik meghívott lesz, és igazából csak kéthárom személlyel képviselteti magát, inkább az érdekképviseletekre koncentráltam a meghívó során, illetve a pártokra, hiszen most már, úgy érzem, olyan szintre jutott a bortörvény egyes, sok ese tben vitatott, de menet közben már a szakma által konszenzussal megoldott kérdéseinek a vitája, hogy már ezt a szakaszt értük el. Tehát azt tudom mondani, hogy jó néhány olyan felvetésben, amit itt elmondottak, legyen például a szakképzettség kérdé se, legyen a helyi borbíráló bizottságok kérdése, legyen a regionalitás kérdése, szerencsére a szakma egyetértésre jutott. Van egykét olyan tétel, ami menet közben derült ki, noha ebben is úgy tűnt, hogy megállapodás történt, ahol bizonyos finomítások szü kségesek, és ezt a holnapi nap folyamán ismételten megkaphatjuk. Arra kérném a tisztelt Házat, hogy ha befejeztük ezt a törvényt, akkor is maradjon figyelő tekintetünk továbbra is ezen az ágazaton, hiszen véleményem szerint a kertészeti ágazat az, amelynek az uniós csatlakozás után perspektívája van, és egyes területein pedig komoly hasznot hozhat az ezt művelőknek. (20.30) Konkrétan, csak ezt az ágazatot tekintve, nagyon fontos, amit már itt Kis Zoltán úr és többen is feszegettek, hogy a kapcsolódó rendele tek is a lehető legszélesebb konszenzussal kerüljenek elfogadásra, és ezt valamilyen szinten elősegíthesse a politika is; magyarán, az FVMtől azt kérem és szorgalmazom, hogy kaphassuk meg ezeket a rendelettervezeteket, nemcsak kormánypártiak, hanem minden egyes frakcióban. De erről beszéltünk is Szanyi Tibor államtitkár úrral, aki ismételten ezt csak visszaigazolni tudja. Fontosnak tartanám azt is, hogy át kell tekinteni egyes intézményeket, és különösen át kell tekinteni az Országos Borminősítő Intézet mű ködését is, és most nem olyan szempontból, hogy mikor és hogyan legyen regionális akkreditált labor, hanem olyan szempontból, hogy egy ilyen százéves, nagy múltú intézményt egyéb, hasonló jellegű intézményekhez hasonlóan szabade arra kényszeríteni, hogy l éte érdekében mindenáron törekedjen az árbevételre. Magyarán: végig kell gondolni ezen intézmények, beleértve az OBI működését is, hogyan lehet az ő szakmai függetlenségüket biztosítani állami pénzzel, és természetesen elvárni tőlük azt, hogy járjanak is e l kellő hatékonysággal és eréllyel az ágazat érdekében. Aztán úgy érzem, előttünk van egy nagy feladvány, ez pedig az, hogy a jövedéki törvény módosítása kapcsán azonos megítélés alá esik a gyümölcsbor és a szőlőbor. Ezt nem lehetett