Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. március 9 (130. szám) - A Magyar Honvédség hosszú távú fejlesztésének irányairól szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz):
1062 határozatban, amely szintén tíz évre szól, nem kis időre. Egy éven át egyeztettünk önökkel akkoriban, és ezért tudtuk elfogadni ilyen nagy arányban a Magyar Országgyűlésben ezt a javaslatot. Tehát lehet azt mondani, hogy az Országgyűlés így dön tött meg úgy döntött, azt hiszem, hogy a területvédelem szempontjából, az ország biztonsága szempontjából a nemzetőrség létrehozása nagyonnagyon fontos dolog lenne. Nagyonnagyon sajnálom, hogy ezt önök nem tartják fontosnak, bár nagyon érdekes, az elnök úr arról beszélt az előbb, hogy nagyon fontos lenne az önkéntes hivatásos rendszert működtetni, többek között a nemzetőrség pontosan ezt a feladatot látná el. Tehát magát a kifejezést, a nemzetőrséget nem, a tartalmát viszont igen, azt elfogadják. Nekem eg yébként majdnem mindegy, hogy minek nevezzük, csak azért, mert éppen Mécs Imre is arról beszélt, hogy milyen szép kifejezés, a magyar nyelv milyen szépen megfogalmazta a reformkorban ezt a kifejezést, a '48as szabadságharcunk idején. A nemzetőrség talán t alálóbb lenne, és talán sokkal egyszerűbben lehetne ilyen módon nálunk is nevezni ezt a szervezetet, mint, mondjuk, máshol hasonló tartalommal működő szervezeteket. Ha már a profi hadseregről beszélünk, az önkéntes hivatásos hadseregről beszélünk, nemzetkö zi példákról beszélünk, nagyon gyakran hallani a kormány tagjait megnyilatkozni, hogy a NATO kéri ezt, a NATO elvárja tőlünk, a terrorizmus elleni harc elvárja tőlünk, ezt és ezt meg kell tennünk és a többi; szeretném akkor a nemzetközi példákat is elmonda ni, mégpedig annyiban, hogy mindenhol, ahol professzionalista hadsereg működik a NATOn belül, mindenhol létezik valamilyen fajta nemzetőrség, nemzeti gárda, honi gárda, territorial army, bármi más. Ezért mondom azt, ha önök a NATO mellett érvelnek folyama tosan, hogy a NATO ezt várja el, és azt várja el, akkor ne csak szelektíven vegyük elő ezeket az érveket, hanem akkor nézzük meg, hogy a NATOtagországokban milyen rendszer működik, és akkor próbáljuk meg a saját nemzeti hagyományaink alapján ezt a rendsze rt is felépíteni, mert ezáltal erősítjük önmagunkat, nemzeti önbecsülésünket, hazánk biztonságát, és a NATO egészét is erősítjük ezen keresztül. (12.00) Ráadásul az a vélemény hangzott el Mécs Imre képviselőtársamtól, hogy gyökeresen új helyzet állt elő bi ztonságpolitikai értelemben, a bizalmi helyzet erősödött a térségben, tehát nincs szükség nemzetőrségre. Lerövidítve ez volt gondolatmenetének a lényege. Azt hiszem, nem csak abban kell gondolkodnunk, hogy hagyományos katonai kihívásoknak eleget kelle ten nünk vagy sem. Azt nem tudjuk megjósolni, hogy érhetie Magyarországot katonai értelemben hagyományos támadás a szomszédaitól, vagy nem érheti. Nagy a valószínűsége annak, hogy nem; bízzunk benne, hogy nem. Bízzunk benne, hogy a szomszédságunkban mindig ol yan politikai erők lesznek pozícióban, amelyek azonos értékeket vallanak, azonos célkitűzéseket fogalmaznak meg, és nem lesz semmiféle sanda szándék, hogy esetleg Magyarországot ellenségnek tekintik. De ezt nem tudhatjuk. Ki tudja azt teljes bizonyossággal megmondani ma Magyarországon, hogy az elkövetkezendő tíz évben - a kormány megmondja, csak én inkább a vak ló bátorságának tekintem ezt a kijelentést - Magyarországot semmiféle ilyen típusú fenyegetés vagy kockázat nem érheti, és nem támadják meg. Ha viss zagondolnak a elmúlt rövid legújabb kori történetünkre, történelmünkre, ki tudta azt 1980ban Magyarországon vagy bárhol a világban, hogy 1990ben ilyen mértékű átalakulások lesznek, hogy felbomlik a Varsói Szerződés s a többi. Ki tudta azt, hogy ilyen vál tozások lesznek? Nem tudhatjuk ezt, nem látunk a jövőbe. Nem látunk a jövőbe, bár szeretnénk a jövőbe látni, szeretnénk, ha a biztonságunk valóban teljes mértékben, maximálisan garantálható lenne. De ezt nem tudjuk. Ezért kell fenntartani többek között a M agyar Honvédséget, és ezért kell fejleszteni, illetve kellene. Mindjárt fel is teszek néhány kérdést a módosító javaslatok kapcsán arra vonatkozólag, hogy valójában miről is van szó. Nagyon nagy kérdés fogalmazódik meg bennem a kormány előterjesztését végi golvasva és a kétfordulós négypárti tárgyalásokat végigélve. Az előbb már utaltam arra, hogy amikor a FideszMDFkormány időszakában elfogadtunk hasonló javaslatot, akkor azt közel egy évig tartó