Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. szeptember 30 (91. szám) - Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint a fogyasztói árkiegészítésről szóló törvényjavaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - FONT SÁNDOR, az MDF képviselőcsoportja részéről:
986 De van a dolognak egy még életszerűbb hatása - és ez t némi tapasztalatból hadd mondjam el , szakértői vizsgálatok bizonyítják azt, hogy nem lehet a végtelenségig emelni a tarifákat. Nem lehet azért, mert van egy pont, ahol a dolog kontraproduktívvá válik, és egész egyszerűen hiába van felemelve a tarifa, n em lesz, aki megvásárolja az alapjául szolgáló bérletet. Tehát ez az érvelés nem fogja megoldani azt a problémát, hogy emelhető a tarifa, hogy az állam 1995 óta kivonult a tömegközlekedés finanszírozásából. De ez az elkövetkezendő hetek egyik lényeges vita témája lesz. A másik eldöntendő kérdés a fix támogatás összege, amire nyilván a részletes vita során közgazdasági magyarázatot is kell tudni adni. Tehát amennyiben meghatározott százalékú támogatást köteles az állam folyósítani a támogatandó bérletfajták u tán, amennyiben az önkormányzatnak tarifamegállapítási joga van, akkor elég határozott véleményem szerint a fix támogatás legalábbis ahhoz kell hogy kötődjék, hogy mennyi a ténylegesen megállapított tarifa. Ezt nevezhetjük tételesnek is és százalékosnak is , de amennyiben a támogatandó összeg a tarifa alapulvételével nem kerül kiegyenlítésre, akkor azt kell tudni mondani, hogy a magyar állam úgy dönt, hogy a szociális támogatásnak ezt a területét még alacsonyabban húzza meg. Nyilván ennek a vitatása is megtö rténik a későbbiek során. Még egy kérdés, visszatérve az adókhoz, és ez lényeges kérdés. Megfontolás tárgyává kell tenni - és azt gondolom, hogy ebben partnerek leszünk , hogy a megszűnő nyugdíjjárulékkal (Sic!) kapcsolatosan valamiféle módosításra nem ta lálunke lehetőséget. Ez fontos kérdés. Amerre a gondolkodás tart, az az lehet, hogy a legmagasabb szférában legyen egy limit, hogy mennyi az a járulék, ami adómentes, illetve fokozatosan az adóbeszámítással egyező módon kerüljön megvonásra a nyugdíjjárulé k adómentes és nem adómentes része. Ennek nem elsősorban költségvetési kihatása van, hanem amiért ezen érdemes elgondolkodni, az a '97ben elfogadott nyugdíjreform. Tudniillik a jelenlegi adószabályozás kérdőjelessé teszi azt a gondolatsort, amin maga a ny ugdíjreform alapul, de nyilván ez a szakmai vita is megoldható a részletes vita során. Köszönöm a türelmüket, és a részletes vitában nyilván további részletek kerülnek felszínre. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, ké pviselő úr. Most pedig megadom a szót Font Sándornak, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselőnek. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr. FONT SÁNDOR , az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök ú r. Tisztelt Képviselőtársaim! Élénken figyeltem az SZDSZ vezérszónokának gondolatait, aki gyakorlatilag itt nyíltan vitatja meg az MSZPvel, hogy mit is gondolnak gazdaságról, annak lényegi tartalmáról, és talán a tévénézők is megértik, hogy hasonló vita f olyik másfél éve az MSZP és az SZDSZ között. Ennek lett az a következménye, amelyben egy sodródó kormány szinte már ellehetetleníti a magyar gazdaságot, válság közeli helyzetet hozott létre, és ennek minden következményét az adózókkal, az állampolgárokkal és a vállalkozókkal fogja kifizettetni. A benyújtott adótörvénynek értelemszerűen nem is lehetne az a címe, amit ráírtak, ennek egyetlenegy értelmes címe van: Sarc 2004, merthogy ez a kötet mutatja meg, hogy hogyan veszik el azt a közel 700 milliárd forint ot önöktől, hogy a gazdaságpolitikai tévedéseket megpróbálják korrigálni. Nagy örömmel hallgattam Tállai András képviselőtársam gondolatait, aki bemutatta egy magyar család várható helyzetét a következő évben. Valószínűleg ez a család a Szegfű család lehet ett, és valószínűleg a családfőt Szegfű Péternek nevezhetik, akinek estére már teljesen kivörösödik az arca, és nem érti, hogy a szegfűkormány miért hoz rá ekkora rontást. (Derültség a Fidesz soraiban.)