Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. szeptember 29 (90. szám) - Az afganisztáni nemzetközi biztonsági közreműködő erők műveleteiben magyar katonai egészségügyi kontingens részvételéről szóló 111/2002. (XII. 18.) OGY határozat módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - KÖRÖMI ATTILA (Fidesz):
905 hangot adtunk annak, hogy nagyon furcsa, hogy amikor a szövetségi kötelezettsé geinkből fakadó feladat teljesítéséről van szó, akkor ellenzéki képviselőtársaink a négypárti egyeztetés ellenére az indítványt nem támogatják, miközben szóban az hangzott el, hogy elvi kifogást nem támasztanak az indítvány ellen. A többségi képviselők azt is kezdeményezték a bizottságban, hogy a Ház vezetése tegyen még egyszer kísérletet arra, hogy a vita későbbi szakaszaiban már a Házszabálytól eltérően tárgyaljuk ezt az országgyűlési határozatot, hogy minél előbb érvényes határozat születhessen, és a mag yar katonák valóban részt vehessenek az afganisztáni békefenntartásban. Azok az aggályok, amelyek elhangzottak a vitában, jelesül, hogy létszámkorlátot kell felállítani, ezek nem valósak, mert valójában nem lehet katonákat ezen címszó alatt vég nélkül külf öldre vezényelni, mert ez a határozat kizárólag a NATOparancsnokságon szolgálatot teljesítő katonákra vonatkozik. Márpedig ennek a csatlakozási dokumentumokban rögzített keretszáma van, pillanatnyilag 140150 fő körül van, tehát szó sem lehet arról, hogy akár ezt mind egyszerre vagy ennek többszörösét lehetne ide vezényelni. A másik szintén nagyon lényeges kérdés az időbeli korlát kérdése. A bizottsági vitában tisztázásra került, hogy meghatározott NATOszabvány előírja azt, hogy a NATOparancsnokságokon s zolgálatot teljesítő tisztek legfeljebb 180 napos időtartamban vezényelhetők más helyre, más térségbe, tehát ilyen szempontból, ha időkorlátot akarunk felállítani, akkor ennél rövidebbet kellett volna a határozatban meghatározni. Ezzel mi nem értettünk egy et, azon indokból kifolyólag, hogy a NATO tervezési gyakorlata nyilván ezt a 180 napos időkeretet veszi figyelembe, amikor a vállalást megtette arra, hogy a parancsnokságot átveszi Afganisztánban. Tehát a tervezésnél nem célszerű, hogy a magyar tisztek, a magyar katonák külön megpántlikázottként szerepeljenek a rendszerben, hogy velük nem lehet a NATOszabvány szerinti 180 napos határidővel számolni, hanem ennél csak rövidebb idővel. Összefoglalva: azért támogatjuk ezt a javaslatot, mert meggyőződésünk, hog y a magyar tiszti állománynak is meg kell adni azt a lehetőséget, hogy bizonyítsák alkalmasságukat, rátermettségüket a parancsnoki munkára, a parancsnoki tevékenységre, ehhez pedig együtt kell részt vegyenek a NATO más országokból delegált tisztjeivel együ tt az egyes feladatok végrehajtásában. Köszönöm szépen a figyelmüket. Még egyszer megismétlem a jegyzőkönyv számára: 11 igen és 8 nem szavazattal a bizottság támogatta az általános vitára való alkalmasságot. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padso rokban.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm szépen. Megállapítom, hogy a kisebbségi véleményt ismertető képviselő úr nincs az ülésteremben, és a külügyi bizottság előadója sincs az ülésteremben. Kérdezem, kíváne valaki helyettük felszó lalni a bizottság nevében. (Senki sem jelentkezik.) Nem. Tisztelt Képviselőtársaim! Most a frakciók nevében felszólalni kívánó képviselők következnek, tíztíz percben. Elsőként megadom a szót Körömi Attilának, a Fidesz képviselőcsoportjából, aki írásban je lezte felszólalási szándékát. (Az elnöki széket dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) KÖRÖMI ATTILA (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Mielőtt a FideszMagyar Polgári Szövetség álláspontját elmondanám erről az előte rjesztésről, érdemes pontosan és érthetően megfogalmazni, hogy mi is az ügy maga. Jól tudjuk, hogy ENSZmisszió és ENSZparancsnokság alatt folyik békefenntartó művelet Afganisztánban, amelynek során változás következett be: ugyanúgy ENSZmisszió maradt a békefenntartó művelet, mint ahogy az elindult, azonban a parancsnokság NATOparancsnokság alá