Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. szeptember 23 (89. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szájer József):
716 erőteljesebben kell megtenni annak érdekében, hogy az ország jelenlegi irányítói esküjüket betartva, valóban vezessék az országot. A drámaian fokozódó bizalomvesztést a súlyos szakmapolitikai hibák mellett az őszintétlen tá jékoztatás is eredményezte. Üdítő kivételként hadd idézzem Kuncze Gábort, aki szeptember 6án azt nyilatkozza az egyik napilapnak, idézem szó szerint: “A száznapos programnak meg kell fizetni az árát. A kormánynak ennek figyelembevételével kellett volna po litizálnia.” Ez egy őszinte szó. Medgyessy Péter is szombati interjújában végre bevallotta, igaz, még nem a magyar választóknak, csak a Frankfurter Allgemeine Zeitung olvasóinak, idézem őt is szó szerint: “Bizonyára hiba volt, hogy nem változtattunk a reto rikánkon, és nem készítettük fel a lakosságot már hamarabb a szükséges megszorításokra.” Nos, tisztelt hölgyeim és uraim, lássuk ezek után a tényeket, azt, amivel ma egy magyar vállalkozónak vagy egy átlagpolgárnak szembe kell néznie. Tegyük fel a kérdést: könnyebb lesze jövőre egy kis, közép vagy éppen nagyvállalkozónak? A válasz egyértelműen nem, ha megnézzük az alábbi tételeket. A kormány 2 százalékos társaságiadócsökkentésről döntött, ez véleményünk szerint is jó irányt jelöl ki, bár lényegé ben ez egy vállalkozó számára, egy cég számára nehezen észrevehető mértéket jelent. Jövőre 5 milliárd forint feletti vagy az elmaradott térségekben 1,5 milliárd forint feletti beruházás esetén kapnak adókedvezményt, ám nyugodtan megkérdezhetjük bármelyik k is- vagy közepes vállalkozót, hogy készüle a jövőben 1,5 milliárdos beruházásra egyegy régióban, nem hiszem, hogy a válasz igazán igen lenne, és ez a kis- és középvállalkozásokon segítene. A kormány döntött a cégautók adójának duplájára emeléséről, a súl yadó 20 százalékos növeléséről, döntött arról, hogy a rehabilitációs hozzájárulás a jelenlegi 37 300 forint/főről 132 300 forintra nő, azaz több mint 3,5szeresével fog növekedni. A cégbejegyzési illeték fix összegű lesz, a cég formájától, alaptőkéjétől fü ggően akár négyszeresével is emelkedhet ez az összeg, és ezek mellé a vállalkozók kapnak még új adókat: az innovációs járulékból 24 milliárd forintot remél a kormány, az új ökoadóból 11 milliárd forintot és az előbb említett cégautók adójából is 13 milliár d forinttal többre számít a kormány a következő esztendőben. Ez nyilván nem segíti a vállalkozásaink működését. Nem járnak azonban jobban ennél a nyugdíjasok vagy éppen a magánszemélyek sem. Az általános forgalmi adó emelése elsősorban a nyugdíjas háztartá sokat érinti nagyon érzékenyen, hiszen tudjuk jól, hogy a fűtésre, energiára, élelmiszerre, a gyógyszerárakra egy nyugdíjas háztartásnak kell a legtöbbet kifizetnie. A számítások szerint egyhavi nyugdíjat vesz vissza a kormány ezekkel az adóemelésekkel a n yugdíjasoktól. Nézzük azonban a legnagyobb veszteseket, a gyermekes családokat és a lakásépítőket vagy éppen lakásvásárlókat. Az átlagos lakáshitel összege 4 millió forint, amit a polgárok többsége használt lakás vásárlására vett fel 15 éves futamidővel. I dézek egy napilapot, ha már az ellenzéki állításoknak nem hisznek a tisztelt kormány tagjai. A 4 millió forintos, 15 éves futamidejű hitel havi törlesztőrészlete 35 579 forint. Így az éves törlesztőrészlet 426 948 forint. Eddig a következő évi adóbevallásk or visszajárt ennek 40 százaléka, de legfeljebb 240 ezer forint az adókedvezmény alapján. A vásárló tehát adott esetben - ebből a példából kiindulva - visszaigényelhetett 170 779 forintot, azaz az előző kormány intézkedése havi 14 ezer forinttal segítette a lakásépítőket. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Most ezzel ellentétben elveszik ez a pénz, hiszen csökken az adókedvezmény mértéke, a 15 évre számolva 2 millió forintot vesz vissza a lakásépítőktől ez a kormány. Nem hisszük te hát, hogy ez lenne a cél, a lakásépítések leállítása és a kedvezmények teljes mértékű megszüntetése. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Szájer József) : Köszönöm szépen. A kormány részéről Veres János pénzügyminisztériumi államtitkár úrnak adom meg a szót.