Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. szeptember 22 (88. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2002. évi végrehajtásáról szóló törvényjavaslat; az Állami Számvevőszék jelentése a Magyar Köztársaság 2002. évi költségvetése végrehajtásának ellenőrzéséről együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (Harrach Péter): - BIRKÁS TIVADAR (Fidesz): - ELNÖK (Harrach Péter):
628 a tévénézőket pedig nem befolyásolják. Nyugodtan tessék megnyomni a gombot, és úgy tessék elmondani! Tisztelt Képviselőtársaim! A Széchenyiterv, amelyről önök mint minden bajok orvosságáról beszélnek, állí tólag az Európaszerte mutatkozó recessziót akasztotta volna meg Magyarországon. Sajnos, ha az ember nem a napilapokat olvassa, tisztelt Bernáth Ildikó képviselőtársam, hanem a Központi Statisztikai Hivatal adatait nézi, akkor azt kell mondani, nem akaszto tta meg ezt a recessziót. 2000 első negyedévében Magyarországon 6,5 százalékos volt az egy évre vetített gazdasági növekedés, és ettől a pillanattól kezdve negyedévről negyedévre folyamatosan csökkent, Széchenyiterv ide, Széchenyiterv oda, mígnem a kormá nyváltás időszakára elérte a 3 százalék alatti növekedési ütemet. Elhiszem Hargitai képviselő úrnak, hogy a saját választókerülete különféle vállalkozóit fejben tartja. Nem kívánok összefüggést keresni a választókerület képviselőinek pártállása és az ottan i sikeres pályázatok között, de elhiszem, hogy tud mondani öt olyan vállalkozót, akiknek sokat segített a Széchenyiterv. Egészen biztos, bárkinek, aki kapott 500 ezer forintot, annak sokat segített. Tehát annak a tízezer vállalkozónak, aki a kilencszázeze r közül kapott, sokat segített a Széchenyiterv. A többi nyolcszázkilencvenvalahányezernek sajnos nem segített semmit, mert ők nem kaphattak belőle, míg ezzel szemben abból a sáveltolásból származó árfolyamnyereségből, amelyről beszéltem, minden vállalkoz ó, aki exportra termelt, kaphatott. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Birkás Tivadar képviselő úr következik, Fideszfrakció. BIRKÁS TIVADAR (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Több témához szeretnék hozzászólni, az első szintén a Széchenyiterv lenne. Mindenféle vad vádakat hallottunk a Széchenyitervről: klientúraépítés, milliárdosok klubja, 27ek klubja, politikai alapon történő osztogatás és a többi. Ehhez szeretnék hozzászólni. Ugyanis tú l azon, hogy szűkebb pátriámban, Győrben és környékén több száz vállalkozás jutott támogatáshoz a Széchenyiterv kapcsán, Győr városa - MSZPs vezetésű város - kapott egymilliárd forintot. Természetesen önrésszel együtt pályázóként nyert abban az időszakba n, amikor egyébként a szocialista ellenzék a szocialista városvezetéssel kórusban harsogta, hogy a Fidesz, a polgári kormány bünteti az ellenzéki vezetésű városokat; egymilliárd forintot kapott arra, hogy a nyolcvanas években lerombolt termálfürdőjét újraé pítse. Örülök annak is, hogy Szalay képviselő úr megemlítette a mikrohitelprogramot. Talán azt is tudja, hogy a mikrohitelprogramot, amelyre a polgári kormány idején 6 millió forintig lehetett pályázni, és ötéves futamidejű volt, sikerült visszasorvasztani . Jelen pillanatban 3 millió forint, és hároméves futamidőre lehet elnyerni. Hallottuk azt is, nem gondoljuk, hogy a kormányváltás az oka annak, hogy gyárak zárnak be, befektetők mennek el. Most a Kisalföldön megtörtént ez az eset, a Kisalföld napilap is m egírta a megyében: nyugati befektetők, lehetséges befektetők voltak összehíva egy fórumra, amelyen be volt jelentve, hogy jelen lesz Medgyessy Péter miniszterelnök úr is; majd amikor a befektetők megjelentek, közölték, hogy egy váratlan program miatt nem t ud eljönni, úgyhogy felemás érzésekkel távoztak a befektetők a programról. Mi pedig az esti híradásokból megtudhattuk, mi volt az a fontos program: a lemezét dedikáltatta Paul McCartneyval. Tehát körülbelül ilyen komolyan veszi a jelenlegi kormány a külfö ldi befektetőket. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Az SZDSZ következik, Szalay Gábor képviselő úr.