Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. szeptember 22 (88. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2002. évi végrehajtásáról szóló törvényjavaslat; az Állami Számvevőszék jelentése a Magyar Köztársaság 2002. évi költségvetése végrehajtásának ellenőrzéséről együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - FONT SÁNDOR (MDF):
625 Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Göndör István képviselő urat illeti két percre a szó. GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Folytatva a korábbiakat: tisztelt képviselő asszony, és most már hozzá kapcsolódóan Babák képviselő úr! Kérem, játsszanak csak egy kicsit a gondolattal: ez a nagyon dicsért Széchenyiterv ebben az ütemben, amit most már Szalay Gábor is megerősített, 90 év alatt ért volna körbe. Sz óval azt mondom, hagyjuk ezt már abba! Ahogy Szalay Gábor mondta, a Széchenyiterv nagyon jó cím volt, a közvélemény manipulálására tökéletesen alkalmas, de a gazdasági hatása, ahogy ezt Babák képviselő úr elmondta, egyegy képviselőnek, esetleg egy kisebb településen hozott pozitív változást (Folyamatos közbeszólások a Fidesz padsoraiból.) , de nekünk ahhoz fűződik érdekünk, hogy a vállalkozások döntő többsége kerüljön jó helyzetbe. Az a cikk is, amit Bernáth Ildikó olvasott, arról szól, hogy a vállalkozáso k döntő többségét kell helyzetbe hozni, még akkor is, ha tudjuk, hogy ez a közel egymillió biztosan nem életképes, a jelentős részük kényszervállalkozás. De képviselő asszony, hadd mondjam el: mennyivel korrektebb ez a rendszer annál, hogy Budapesten, egy íróasztal mellett döntik el, hogy Nagykanizsán egy adott vállalkozónak kell vagy nem 500 ezer vagy 1 millió forint? Sokkal jobb az, amikor azt mondjuk, hogy a társasági adóját nem kell befizetni - itt megvalósul az, amit tetszik hiányolni, hogy nem kell vi sszafizetni. Nem kell, mert a társasági adó nála marad, be se kell fizetnie, és a döntést is saját maga hozhatja meg. A befejező mondatom: tisztelettel ajánlom a figyelmükbe, olvassák el az ÁSZjelentésnek azt a részét, amelyik arról beszél, hogy azon túl, hogy diszkriminatív az elosztása, nincs elszámoltatás. Senki nem vizsgálta meg, hogy a pályázatban meghatározott célok megvalósultak vagy sem. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Kétperces felszó lalásra megadom a szót Font Sándor képviselő úrnak. FONT SÁNDOR (MDF) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A Széchenyitervről röviden: az a helyzet, az statisztikai adat, hogy az 1 forint állami támogatás 45 forint magántőkét mozgó sított. Ez volt a lényege annak, hogy a belső tartalékot hogyan lehet inspiratív módon, a külső gazdaság romló tendenciáját ellensúlyozva, mégis segítségül hívni, hogy a sokak által emlegetett GDP ne romoljon drámaian. (Az elnöki széket Harrach Péter, az O rszággyűlés alelnöke foglalja el.) Nézzük meg, hogy mi a nagyon nagy különbség a Széchenyiterv logikája és az önök által említett egy összegű bérkifizetés logikája között! Az, hogy a Széchenyitervnél mindenki kiszámolhatja, hogy az a 304050 százalékos, úgynevezett vissza nem térítendő állami hitel igazából négyöthat év alatt teljes egészében vissza fog kerülni az állami költségvetésbe, és utána még megsokszorozódik. Miért? Azért, mert aki a Széchenyitervre pályázott, arra vállalkozott, hogy valami tö bbet, valami jobb terméket fog előállítani, valami nagyobb bevétele lesz, és legtöbben még munkahelyteremtő támogatásra is pályáztak, mert még munkahelyeket is teremtettek. Mi ennek az egésznek a következménye? Hogy annak a vállalkozónak, aki a Széchenyit ervre pályázott és nyertes lett, többletet kellett előállítania, és többletkiadásai lettek az állami költségvetés felé. Tessenek kiszámolni: a tbterhekkel, a nyereségadóval, az áfával és minden egyébbel a vállalkozások gyakorlatilag öt év alatt visszafize tik a Széchenyiterv egy összegű, úgynevezett vissza nem térítendő hitelét, tehát ezt úgy is fordíthatnám, hogy ötéves kamatmentes hitelt kapnak.