Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. szeptember 17 (87. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - „Mit hoz a jövő, avagy mennyi pénzt vesz ki a Medgyessy-csomag a családosok pénztárcájából” címmel politikai vita - KORÓZS LAJOS (MSZP):
488 Ebben a sorrendben először megadom a szót Korózs Lajos képviselő úrnak, az MSZP képviselőcsoportjából. A képviselő urat illeti a szó. KO RÓZS LAJOS (MSZP) : Köszönöm szépen a lehetőséget, elnök asszony. (Zaj. - Az elnök csenget.) Tisztelt Ház! Felszólalásomban két dologról szeretnék beszélni, természetesen egyrészről a szabad demokrata és MSZPs kormány elért eredményeiről, és természetesen a jövőről, hogy erről is essék szó. Tehát kezdem azzal, hogy a kormányprogram elfogadása után elindítottunk egy folyamatot, amely a mai napig tart. A céljaink a következők voltak a szociálpolitika területén: először is megfogalmaztuk azt, hogy aki dolgozik , képes legyen tisztességesen megélni a keresetéből. Másrészről megfogalmaztuk azt, hogy aki gyermeket nevel, annak az ne legyen teher. Harmadrészről: aki idős, az ne érezze magát kiszolgáltatottnak és feleslegesnek. Negyedrészről pedig: aki bajba jutott, az számíthasson a társadalom támogatására. Az első alapelv, mely szerint, aki dolgozik, képes legyen megélni a keresetéből: elindultunk egy úton, hiszen soha nem látott bérnövekedés történt, a közszféra béreinek, ahogy említette a vezérszónokunk, 50 százal ékos növelésével 650 ezer ember fizetésemeléséről gondoskodtunk, olyanokról, kedves képviselőtársaim, akikre a Fidesz négy év alatt rá sem nézett (Domokos László: Mi az ára?) , orvosokról, pedagógusokról, népművelőkről, könyvtárosokról és szociális munkások ról beszélek. Aki ennek az ellenkezőjét állítja - azt hiszem, leszögezhetjük , az hazudik. Hazudik egy bizonyos politikai párt ebben a parlamentben, mert előbb azt kezdte az emberekbe sulykolni, hogy úgysem kapják meg a fizetésemelést, majd azt: na és, ha megkapják, akkor is rosszabb lett a helyzet. Csak azt nem tudom, hogy mitől. A béremeléshez kapcsolt adótehercsökkentés önmagában is kedvező lépés volt, és a pozitív hatást növeli az a tény, hogy a béremelés és az adócsökkentés elosztási hatása éppen az alacsony keresetű embereket érintette kedvezően - célzok itt a minimálbér adómentességére is. Tehát nem igaz az, hogy az embereknek rosszabb lett. A második alapelv, amint említettem, miszerint, aki gyermeket vállal, annak ez ne legyen teher: a rendszervál tás óta az MSZPSZDSZkormány tette a legtöbbet, mindenekelőtt filozófiát váltottunk, a mi támogatási rendszerünk széles társadalmi rétegeket, csoportokat céloz meg, nem úgy, mint a Fideszé, hiszen az ő politikájuk középpontjában a munkaerőpiacon bent lévő , jó keresettel rendelkező gyermekes családok álltak. A mi szociálpolitikánk többlettámogatáshoz juttatta a gyermekes családok nagy részét. Felemeltük a családi pótlékot 20 százalékkal, amit a Fidesz négy éven keresztül egy fillérrel nem emelt. (Közbeszólá s a Fidesz soraiból.) Abba gondoljon csak bele, képviselőtársam, ha négy éven keresztül emeli, és még ahhoz képest emeltük volna 20 százalékkal, akkor mennyi lenne. Bevezettük a 13. havi családi pótlékot, mely az iskolakezdés előtt a beiskolázást hivatott segíteni. Egy háromgyermekes család esetében ez közel 20 ezer forint többletjuttatást jelent. Az anyasági támogatás - ahogy említette Kökény Mihály miniszter úr - egy év alatti növekménye közel 19 ezer forint volt; ez ikrek esetében több mint 70 ezer forin tot jelent. Nos, kedves képviselőtársaim, erre azt mondani, hogy rosszabb lett a gyermeket nevelő családok helyzete, az enyhén szólva is hazugság. Nézzük a harmadik alapelvet: aki idős, ne érezze magát kiszolgáltatottnak és feleslegesnek. A 2003as nyugdíj emelés 8,4 százalékos volt. Ez lényegesen nagyobb, mint az infláció. Erre nem lehet azt mondani, hogy a nyugdíjasok helyzete romlott ebben az évben. Bevezettük, mert a Fidesz megszüntette, a méltányossági nyugdíjat, és a keretbővítéssel közel 900 millió fo rintot fordítottunk erre. (Varga Mihály: És ez se igaz! - Mátrai Márta: Nem igaz!) Erre sem lehet azt mondani… (Varga Mihály: Elcsuklott a hangod? - Zaj. - Az elnök csenget.) Kedves Képviselőtársam! Ha a frusztráltságát szeretné leplezni a folyamatos bekia bálással, ám tegye, de akkor itt meg kell hallani azt is, amit én mondok, úgy gondolom.