Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. december 15 (119. szám) - A sportról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - ELNÖK (dr. Szájer József): - ARATÓ GERGELY (MSZP): - ELNÖK (dr. Szájer József): - NÉMETH ZSOLT jegyző: - ELNÖK (dr. Szájer József):
4842 preambulumát. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Halljuk!) A módosítás kiterjed a testneveléshez és a sportoláshoz való alkotmányos jog me gerősítésére - erre egyébként ellenzéki és kormánypárti képviselők egyaránt tettek javaslatot , kiterjed továbbá azon kormánypárti indítvány elfogadására, amely szerint támogatjuk a sportolói személyiségvédelem beillesztését a preambulumba, és támogatjuk, hogy a sport és a testnevelés fejlesztését mindenkor hangoljuk össze az egészségügyi célkitűzésekkel. Két olyan támogatandó javaslatcsomagot hoznék még szóba, amely mindenképpen figyelmet igényel. Az egyik egybeesik az előterjesztők azon szándékával, hogy növeljék a diák- és főiskolai, egyetemi sport elismertségét, a sportba való integráltságát, intézményeinek kiépülését és támogatását. Éppen ezért támogatjuk, hogy a sportszövetségek között új címmel és új tartalmi rendelkezésekkel kiegészülve jelenjen meg a diák- és főiskolai, egyetemi sportszövetség is. (Folyamatos zaj.) Támogattunk ezen túlmenően minden olyan javaslatot - teszem hozzá, mindkét oldalról , ami arra irányult, hogy legyen nagyobb rend és legyen nagyobb biztonság a sportlétesítményekben. Ehh ez kapcsolódva örömmel fogadtuk azon ellenzéki javaslatokat is, amelyek újabb garanciális elemek beépítésével egyértelműbbé, pontosabbá kívánták tenni a sportfegyelmi eljárás intézményeit és szabályait. Egy olyan kérdés volt, amely mindvégig a viták keresz ttüzében állott: ez a kérdéskör a sport finanszírozásának az ügye. A kormány abból indult ki, hogy érvényesíteni kívánja a törvényben - és természetesen ennek részeként a sport finanszírozásában is - a “sport mindenkié” általános alapelvet, és ebből kiindu lva az a törekvése, hogy nyissuk ki a sport világát. Éppen ezért a finanszírozásban a több és közös felelősség elvét érvényesítve azt javasoljuk továbbra is, hogy tegyünk ki minden pénzt az asztalra, és legyen egycsatornás a finanszírozás. (Derültség az el lenzéki sorokban. - Tóth István: Tedd ki te is!) Éppen ezért megszüntetni kívánjuk a sport finanszírozására szolgáló állami források pántlikázását, illetve az állami források párhuzamos elosztását és az ehhez kapcsolódó szervezeti előjogokat. Tisztelt Ház! Elnök Úr! Végül szeretném még egyszer megköszönni a képviselők és a bizottságok munkáját, és azzal a reménnyel javaslom szavazásra bocsátani a módosító indítványokat, hogy általuk a sporttörvény kerekebb, egészebb és a magyar sport nemzeti ügyét jobban sz olgáló lesz. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Szájer József) : Tisztelt Országgyűlés! Ügyrendi jelentkező van: Arató Gergelynek adom meg a szót. ARATÓ GERGELY (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Engedelmével az ajánlás 22. és 24. számú pontjában jelzett módosító javaslatainkat visszavonjuk. Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Szájer József) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Felkérem Németh Zsolt jegyző urat, ismertesse azokat a módosító javaslatok at, amelyek nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást. NÉMETH ZSOLT jegyző : Tisztelt Országgyűlés! A T/6326/233. számú ajánlás 108., 167. pontjai és a T/6326/343. számú kiegészítő ajánlás 33., 43. és 74. pontjai nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást, ezért ezekről nem határoz az Országgyűlés. ELNÖK (dr. Szájer József) :