Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. szeptember 17 (87. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - „Mit hoz a jövő, avagy mennyi pénzt vesz ki a Medgyessy-csomag a családosok pénztárcájából” címmel politikai vita - ELNÖK (Mandur László): - SISÁK IMRE JÁNOS (MDF):
484 fogyasztói kosár teljesen másképp, más súllyal viseltetik, és azokat a területeket merték célba venni, ami a l egsúlyosabban fogja érinteni a nyugdíjasok kiadásait. (Göndör István: De mi azt vállaltuk, hogy a nyugdíjasok fogyasztói kosarát vesszük figyelembe. - Az elnök csenget.) Úgy tűnik, hogy az a probléma, amit önök hiányoltak - Kuncze Gábor is, a szocialista képviselők is folyamatosan fölvetették , hogy a magyar gazdaság előző ciklusbeli sikeres szerepléséből, sikeres eredményeiből a társadalom nem kapott semmit, nem érezte annak a sikerét, önök ezt a problémát láthatóan most meg fogják oldani. Önök, miután c sőd közeli helyzetbe viszik az országot, annak az úgynevezett negatív sikerét teljes egészében a társadalomra fogják hárítani, ahogy ezt önök megígérték, és úgy tűnik, hogy az SZDSZ által felvázolt elképzelés be fog teljesülni, amikor önök az országot a pl akát tanúsága szerint ingregatyára fogják jövőre levetkőztetni. (Derültség az ellenzéki sorokban.) Nos, erről szól az önök jövő évi koncepciója. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, kép viselő úr. Most megadom a szót Sisák Imrének, a Demokrata Fórum képviselőjének. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr. SISÁK IMRE JÁNOS (MDF) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai vitanapon a kormánykoalíció a közelmúlt ról, a Magyar Demokrata Fórum inkább a közelebbi és távolabbi jövőről kíván szólni. A 2002ben elfogadott jóléti csomag 320 milliárd forintja valóban jó néhány magyar állampolgárnál eredményezett jövedelemnövekedést. A költségvetés azonban ehhez nem rendel kezett fedezettel, és ha pénzforgalmi szemlélettel vizsgáljuk ezeket a dolgokat, példátlanul magas, 9,9 százalékos hiányt eredményeztek ezek az intézkedések. A kormány azonban azóta sem tett semmit, hogy a magyar gazdaság élénküljön, hogy a hiányzó fedezet a nemzetgazdaságban megteremtődjön. Mint tudjuk, az idei GDP alacsony szintje szintén rekordot jelent, a többi makrogazdasági mutató alakulásáról nem is beszélve. Mindebből az következik, hogy a nemzetgazdasági egyensúly felborult, és ennek következtében a kormány ezt a kifizetett többletet most háromszorosan készül visszavenni a magyar állampolgároktól. A restrikció már a 2003as költségvetésben és 2003 nyarán is megfigyelhető volt, 2004ben viszont már radikális, 550 milliárd forintos elvonásra kerül sor a magyar emberek zsebéből. Mint az MSZP tanácskozásairól kiszivárogtatták, az ügynek megvan a felelőse: a Pénzügyminisztérium szóvivője. Az, hogy a miniszterek a tervezett lépésekről a kormányülések után mit nyilatkoztak, nem számít, csak pletykálkodás vo lt, és ezen az alapon cáfolnak meg minden felszólalást, nyilatkozatot, ami az ellenzék részéről azóta elhangzik - ügyesnek vélt, de rossz, komolytalan politika. Egyetlen tény van: 550 milliárd forintot, az idei bruttó átlagbér öt és félszeresének megfelelő összeget kívánnak elvonni az emberektől, de azt, hogy milyen szerkezetben, még maguk sem tudják. Elképesztő ötletek gomolyognak ki a számtalan államtitkárral megtűzdelt kormányzati műhelyekből, az elviselhetetlen ingatlanadó emelésétől a nyugdíjak megadóz tatásán át a családi és lakásadójóváírások törlésén keresztül a különböző áfamanőverekig. Igaz, pontosan nem tudjuk, hogy mi az igazság, de a mai MSZPs kormány és jogelődje esetében ezt már megszoktuk: régen is ez a kiszivárogtatásos szoktatás, a társada lomnak a még rosszabbal való ijesztgetése volt a divat, hogy azután a kisebbik rosszat könnyebben elfogadják. A politikai vitanap címe azt sejteti, mennyi pénzt vesz ki a kormány az állampolgárok zsebéből, tehát a jövő tervezett intézkedéseiről beszélhetün k. A Magyar Demokrata Fórum képviselőjeként azonban kénytelen vagyok visszatérni az elmúlt heti ülésnapra, akkor, amikor a parlament a gyermekgondozási segély melletti jövedelempótlék adó- és köztehermentességéről szóló