Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. szeptember 16 (86. szám) - A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által feltárt brókerbotránynak, ezen belül különösen a Pannonplast Rt. részvényeinek megvásárlása körülményeinek, a K&H Equities Rt.-nél történt milliárdos sikkasztásnak, a Britton cégcsoportnak a tranzakcióba... - ELNÖK (Harrach Péter): - KELLER LÁSZLÓ (MSZP):
449 hogy a jelenlegi vagy az előző korm ánypolitikusokra gondol, vagy egyáltalán milyen kormánypárti politikusokra gondol. Tehát már önmagában ez a ravasz cserélgetés is gyanút kelt az emberben, hogy tulajdonképpen mi a szándéka képviselőtársaimnak, akik ezt a vizsgálóbizottságot javasolták; mer t ha a történéseket megnézzük időben, akkor bizony arról szól a történet, hogy volt egy, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által feltárt olyan tranzakció, amiben a Pannonplastrészvények vásárlása során a törvényes feltételeknek nem megfelelő mérté kű részesedést akartak egyesek szerezni. (19.00) Majd utána a Pannonplastrészvények vásárlása kapcsán előkerült az, hogy itt bizony a K&H Equities brókercégnél bizonyos visszaélésekre került sor, nem 2003ban, hanem úgy tűnik, folyamatosan, 2001től 2002ig és 2003ban is, de ezt majd nyilván a vizsgálatnak kell megállapítania. Akkor nagyon érdekes módon - ahogy már Wiener képviselőtársam utalt erre - kiderült az, hogy bizony, itt nemcsak a brókercégeknek volt bizonyos Btk.ba ütköző esetleges cselekedete, hanem adott esetben volt még pénzmosás is bizonyos bankok tevékenysége között. Erre nagyon helyesen utalt Wiener képviselő úr, hogy ez most egy banknál csúcsosodik ki, ott, ahol a miniszterelnök úr korábban elnök volt. (Font Sándor: Igaz! Igaz!) De hát ép pen abban az időben kik voltak akkor a kormánypárti politikusok? Kik voltak a kormányzati politikusok, tisztelt képviselőtársaim? (Font Sándor: Ezt nehéz lesz összekapcsolnod, Laci!) Nem lesz nehéz, mert most szeretnék arra rátérni, hogy itt ú gy gondolta Szijjártó Péter az előterjesztők nevében, hogy a Fidesz attól tiszta, hogy ők kinyilatkozták azt, hogy semmi közük nincsen a K&H brókercéghez. Nekem pedig éppen a kezembe került az a megállapodás, amit a K&H brókercég az egyik céggel kötött, há t kivel mással, mint Simicska Lajossal és Varga Tamással, éppen a Fideszszékház bérleményéről. Ennek a tartalma is ismertté vált ezek után előttem, amiben azt látom, hogy miután a Fideszszékházat megvásárolták, bérbe adták a Fidesznek. El lehet csodálkoz ni, tisztelt képviselőtársaim, hogy egy Lendvay utcai székházat, több mint 2 ezer négyzetmétert bérbe adnak 50 ezer forint/hó bérleti díjért! Kedves Szijjártó Képviselő Úr! Tessék szíves lenni akkor majd rábírni a Fideszpolitikusokat arra, hogy nyilatkozz anak, hogy milyen érdekeltségük állt fenn 1996tól kezdődően a K&H különböző cégeivel, mert ha ezt a nyilatkozatot megteszik, és megmagyarázzák azt, hogy a 2 ezer négyzetméter vajon piaci áron kerülte bérbeadásra a Fidesznek 50 ezer forint/hó bérleti díjé rt, akkor úgy gondolom, hogy helyénvaló lesz az a megállapítása, amit tett. A másik kapcsolat. Ezt a szerződést Simicska Lajos jegyzi. Éppen a Fidesz képviselőinek önálló indítványában olvasható - igaz, hogy ez, gondolom, banktitkot is képezhet, de nyilván valamilyen módon hozzájutottak, a Magyar Nemzet lehozta azt, hogy mikor kezdődött az InterEurópa Banknál a vélelmezett pénzmosás , tehát valamikor 2000 júliusára teszik ennek a történetnek az indulópontját. Tisztelt Képviselőtársaim! Nekem pedig a kezem be került egy 2003. szeptember 2ai levél, ami tulajdonképpen azt bizonyítja, hogy itt a Vegyépszer Rt. is tulajdonképpen ügyfele volt ennek a K&H brókercégnek. Az is ismertté vált, hogy a Betonút Rt. is ügyfele volt, méghozzá jelentős, tízmilliárdot megha ladó értékben (Font Sándor: El is lopták a pénzét!) 20012002ben. Miért érdekes a 2000es időpont? Tisztelt Képviselőtársaim! Akkor indul az autópályaépítés, ne feledjük el! Akkor indul az autópályaépítés, és ahogy ez a képviselői önálló indítvány sugal lja, akkor már bizonyos pénzmosásokra sor került. Nyilvánvaló, hogy egy vizsgálatnak azért tisztáznia kell azt, hogy vajon hogyan tudta elősegíteni a K&H Equities brókercég tevékenységét adott esetben annak az Orbán Viktor által autópályaépítésre kijelölt két cégnek a szabad pénzeszköze, és még azt is tudjuk, kedves képviselőtársaim, hogy bizony a finanszírozás elég sajátságosan alakult az autópályaépítésnél. Úgy tűnik, hogy hasonlóságokat mutat abban, amit önök most 2003ra