Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. december 8 (116. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter:
4322 regionális és helyi szinten, a kiegyensúlyozott és fenntartható fejlődés előmozdítására törekszik, s biztosítja a személyek, áruk, szolgáltatások és a tőke szabad áramlását és a letele pedés szabadságát. Vagyis mindazt, amit az Európai Unió Alapvető Emberi Jogok Chartája tartalmaz, amiből most idéztem. Tisztelt Képviselőtársaim! Befejezésül, ezen megemlékezés alkalmával hadd kérjem mindannyiukat arra, tegyünk meg mindent az emberi jogok legteljesebb érvényesítéséért. Végig kell gondolnunk, mit kíván tőlünk Európa, és mit kíván tőlünk a lelkiismeret. Tisztelt Képviselőtársaim! A házbizottság múlt csütörtöki ülésén történt bejelentésnek megfelelően tájékoztatom önöket, hogy a holnapi napon a költségvetési törvényjavaslat határozathozatala szünetekkel együtt várhatóan körülbelül hat órát vesz igénybe. Kérem a képviselőcsoportokat, hogy ennek megfelelően készüljenek fel a döntéshozatali eljárásra. Bejelentés f rakcióvezetőhelyettesek megválasztásáról ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Kedves Képviselőtársaim! A Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja a december 8ai és 9ei ülésnapokra Csabai Lászlóné, Molnár Albert és Németh Erika képviselőket, a Magyar Demokrata F órum képviselőcsoportja Pettkó András képviselőt a december 9ei ülésnapra, a Fidesz képviselőcsoportja pedig a mai ülésnapra Tállai András képviselő urat frakcióvezetőhelyettesnek megválasztotta . Kívánok valamennyi frakcióvezetőhelyettesnek a megválaszt ásuk időtartamára eredményes munkát! Napirenden kívüli felszólalók: ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon a kormány nevében felszólalásra jelentkezett Csillag István gazdasági és közlekedési min iszter úr: “Sok kicsi sokaknak megy” címmel. Öné a szó, miniszter úr, ötperces időkeretben. DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter : Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Mi sem mutatja jobban, hogy egy gazdaság hogyan működi k, és hogyan gondolkodik a gazdaságpolitika a gazdaság szereplőiről, mint az, hogy a kisvállalkozások, a középvállalkozások hogyan működnek, hogyan érzik magukat. Az a gazdaságpolitika, amelyet kormányunk kezdett, azt tartja szem előtt, hogy hazánkban köze l 800 ezer kis- és középvállalat működik, és számukra akkor lehet megteremteni a növekedés, a felzárkózás és a versenyképesség feltételeit, ha sokféle támogatással a sokféle vállalkozó hozzájut azokhoz a forrásokhoz és eszközökhöz, hogy fejlődni tudjon, be ruházni tudjon. Ezért volt annak idején a meghirdetett pályázati konstrukcióinknak is a jelmondata: “Sokaknak sokfélét!”. Ebben a konstrukcióváltásban kifejeződött az is, hogy nemcsak az adófizetők pénzének támogatás útján történő rendelkezésre bocsátása l ehet a versenyképesség feltétele, hanem az is, hogy legyenek jövedelmeik, azaz az adócsökkentés révén legyen miből beruházni, legyenek olyan hitelkonstrukciók, amelyek révén a hosszú lejáratú kölcsönökkel tudják a beruházási forrásaikat kiegészíteni, és em ellett legyenek olyan pályázati támogatások, amelyek mindmind hozzájárulnak az előző kettőhöz. Arról tudunk szólni most már, a 2003. év vége felé, hogy az a gazdaságpolitika, amely a kis- és középvállalatokat a legfontosabb célpontnak tekintette, eredmény esnek bizonyult, hiszen a négylépcsős hitelprogram, amelyet éppen idén indítottunk el, közel 12 ezer vállalkozás számára 60