Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. december 2 (114. szám) - A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás hároméves kereteiről szóló törvényjavaslat újra megnyitott részletes vitája - LEZSÁK SÁNDOR (MDF): - ELNÖK (Mandur László): - SZALAY GÁBOR (SZDSZ): - ELNÖK (Mandur László):
4245 Köszönöm szépen. Kettőperces felszólalásra megadom a szót Lezsák Sándornak, a Magyar Demokrata Fórum képviselőjének. LEZSÁK SÁNDOR (MDF) : Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Köszönöm szépen TataiTóth András együttérző gondolatait és fölvetését. Valób an, családbarát költségvetés kell ahhoz, hogy a kismamák ne tehernek érezzék a jövevényt. Nyelvében él a nemzet, szoktuk mondani, és talán egyre többször fogjuk egy jó, családbarát, gyermekbarát költségvetés esetén használni a „várandós” kifejezést, vagy a rról beszélünk, hogy áldott állapotban van a kismama. Egy másik túltervezettnek tűnő tételre szeretném TataiTóth András, illetve a szocialista képviselőtársak figyelmét fölhívni. Erről ugyan már szóltam, de semmifajta reagálást nem kaptam. A Foglalkoztatá spolitikai és Munkaügyi Minisztérium fejezetében szerepel a polgári szolgálat címszónál a 2,3 milliárdos összeg. Ezt túlzott mértékűnek tartjuk, különösen annak függvényében, hogy a sorkatonai szolgálatra behívottak száma 2004ben a felére csökken, és 2005ben már teljesen megszűnik. Mindenképpen szükséges lenne - és Balogh Lászlóval ezt javasoljuk , hogy a Nemzeti Felnőttképzési Intézetnek növeljük az összegét, hiszen nemcsak családbarát költségvetésre van szükség, hanem olyan költségvetésre, amely segíti a munkahelyteremtést, illetve a képzést is. Talán ebben az esetben lesz pénz a kisebb összegekre is; mert itt százmilliókat meg milliárdokat mondanak képviselőtársaim, ugyanakkor, mondjuk, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatnak vagy a Pro Hungaris Érté kközvetítő Alapítványnak, és sorolhatnám tovább, bizony néhány millió forint is szükséges lenne ahhoz, hogy feladatát el tudja látni. Köszönöm szépen. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Kétperces fölszólalásra megadom a szót Szalay Gábornak, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőjének. SZALAY GÁBOR (SZDSZ) : Tisztelt Képviselőtársaim! Az ajánlás 16. pontjában van a következő módosító indítványom, amely a turisztikai célelőirányzatra vonatkozik. A költségvetési törvény 19. §a azt javasolja, hogy a turisztikai célelőirányzat 5 százalékát az ifjúsági turizmus céljára kell fordítani. Az én módosító indítványom lényege az, hogy nem az egész turisztikai célelőirányzat 5 százalékát, hanem a turisztikai célelőirányzaton belül megje lenő pályázati pénzek 5 százalékát kell az ifjúsági turizmus céljára fordítani. Miért gondolom azt, hogy ez így rendben lévő és üdvözlendő átcsoportosítás lenne? Azért, mert a turisztikai célelőirányzat feladatait tekintve kétfajta hivatást kell hogy betöl tsön: egyrészt turisztikai termékek fejlesztésére, másrészt turisztikai marketing fejlesztésére szolgál. A turisztikai termékek - tehát a lovas turizmus, az ökoturizmus, a wellnessturizmus, a falusi turizmus és más turista kategóriák és termékek - nem mond ható, hogy korosztályfüggőek, ezek egyformán vonatkoznak az idősebb és az ifjabb korosztályra. Ugyanez vonatkozik a másik részre, a marketingfeladatára is a turisztikai célelőirányzatnak; a píár, a hirdetés, a marketing nem korosztályfüggő. Ezért az ifjúsá gi turizmus se nem termékkategória, se nem marketingkategória, hanem egy speciális vonatkozás, és úgy gondolom, a valóban korlátosan rendelkezésre álló turisztikai célelőirányzati forrásoknak nem az egészére kellene vetíteni az 5 százalékot, hanem csak ez en belül a pályázatokra fenntartott összeg 5 százalékára, és akkor (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) jól jár az ifjúsági turizmus is, és nem károsul a teljes turisztikai célelőirányzat sem. ELNÖK (Mandur László) : Köszönjük szé pen, képviselő úr. Kétperces felszólalásra következik Tóth István, a Fidesz képviselője. Parancsoljon!