Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. december 2 (114. szám) - A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás hároméves kereteiről szóló törvényjavaslat újra megnyitott részletes vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - BECSÓ ZSOLT (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László): - DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP):
4230 megnöveli azt az összeget, amit most a költségvetés nevesítve a DunaTiszaközi homokhátság vízpótlására fordítana. Nagyon bízom abban, hogy azok a kormányzati ígéretek valóra válnak, amelyek talá n valami biztonságot jelentenének azon a területen, ahol az ásott kutakban 15 éve több méter magasságban állt a víz, ma pedig nincsen víz. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Becsó Zsolt úr, a Fidesz képviselője. BECSÓ ZSOLT (Fidesz) : Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon sajnálom, hogy Urbán Árpád, MSZP, balassagyarmati lakos már nem tartózkodik az ülésteremben, általam nem ismert, de minden bizonnyal halaszthatatlan közfeladatai miatt valahova eltávozott, így személy esen nem hallgatja meg a viszontreakcióimat, majd a jegyzőkönyvből elolvashatja. Néhány olyan megjegyzést tett, amelyekre mindenképpen reagálni kell és amelyek érintik az általam is jegyzett módosító javaslatokat. Romhányi általános iskola és 300 adagos ko nyha, ebben a formában először élt a pályázat lehetőségével. Azt mondta Urbán képviselő úr, hogy sajnos rangsorolni kell. Széttárta a kezét: nem volt elég forrás, ebben a formában nem lehetett támogatni; ráadásul először pályázott. Tény és való, hogy megyé n belül is célszerű bizonyos rangsorokat eszközölni, de akkor felteszem a kérdést, hogy mégiscsak vannak olyan pályázatok, amelyek először élnek a pályázati lehetőséggel, és mégis támogatást kapnak. Ilyen például a megyei önkormányzat, Szent Lázár Megyei K órház, Salgótarján, amit én személy szerint is támogatok, örülök neki. A polgárok közös sikereként, a kórház dolgozóinak, illetve a megyei önkormányzatnak a közös sikereként értékelem. Azonban az már megdöbbentő, hogy mintegy 300 millió forintot már most e l szeretnének vonni abból a támogatásösszegből, amiből a 4. ütemet kívánták finanszírozni. (Az elnöki széket Mandur László, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) A balassagyarmati kórház rekonstrukciójára vonatkozó módosító javaslat nemcsak ebben az évben került beterjesztésre, ez már az elmúlt évben probléma volt. Sajnálatos, hogy a szocialista képviselők sem a múlt évben, sem ebben az évben ezt a módosító javaslatot nem támogatták. Mint ahogy nem támogatták a karancskeszi általános iskola rekonstrukciós programjának az elindítását vagy akár Szirák és térsége, vagy Mátranovák és térsége (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) szennyvízelvezetési programját, ami már másodszor került benyújtásra. Köszönöm. ELNÖK (Mandur László) : Kö szönöm szépen, képviselő úr. Tisztelettel köszöntöm a hölgyeket és az urakat. Kettőperces felszólalásra következik Toller László, a Szocialista Párt képviselője. Parancsoljon, öné a szó. DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP) : (Közbeszólás: Mikrofon!) Tisztelt Lezsák Ké pviselő Úr! Nyitott kapukat dönget, hála istennek, minthogy annak idején megszavaztuk az ön által kezdeményezett programot, amelyhez képviselőtársaink kapcsolódtak. Jelzem, hogy a részletes vita végére már az is kiderül, hogy Balogh László dr., a BácsKisk un megyei közgyűlés elnöke módosító indítványát támogatni fogja a kormány, azaz a szükséges forrást a jövő évi munkálatokhoz biztosítani fogjuk. Ezt a kezdeményezést tekintsük előremutató kezdeményezésnek, hiszen ha eljön az az időrend, amikor a Pécsi Véra dót lehet támogatni, és lesz egy konszenzus, megint támogatni fogjuk, Becsó Zsolt képviselő úrnak valamennyi javaslatát támogatni fogjuk, nem beszélve Erikáról - elnézést, képviselő asszony, az alkotmányügyi bizottságból közvetlen a nexus, Szabó Erikáról v an szól, teljesen természetesen , szintén támogatni fogjuk. Jövőre, 2004ben, 2006ban, 2007ben, 2008ban, 2009ben valamennyi ilyen ötletet elő fogjuk venni és támogatni fogjuk, úgy gondolom. Ehhez