Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. december 1 (113. szám) - A 2003-2008 közötti időszakra szóló nemzeti környezetvédelmi programról szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - DR. PAP JÁNOS (Fidesz):
4142 változatlanul hagyása lehetetlenné tenné azt, hogy a privatizáció előtt álló nagy r észvénytársaságokban MRPs szervezetek alakuljanak. Ennek a veszélynek a kiküszöbölése érdekében nyújtottuk be a módosító javaslatot, mely szerint “Az MRPs szervezet megalakításához az szükséges, hogy a társaság munkavállalóinak legalább egyharmada, azaz 33 százaléka a szervezet megalakulását az alakuló közgyűlésen személyesen gyakorolt szavazati jogával támogassa, továbbá az MRP ügyintéző szervét megválassza.” (21.30) Nyilván államtitkár úr is tudja, hogy a Magyar Demokrata Fórum ellenzi az olyan stratégi ai fontosságú cégek állami tulajdonának az eladását, mint például a Nemzeti Tankönyvkiadó Részvénytársaság, a MOL vagy a Szerencsejáték Részvénytársaság. De ha a kormány ezeknek a cégeknek az eladását keresztülviszi, akkor ezt tegye meg úgy, hogy legalább annyi esélyt adjon a munkavállalók tulajdonlási lehetőségeire, mint amennyit az első szabadon választott, Antallkormány lehetővé tett a munkavállalók tulajdonossá válása érdekében. Bizonyság erre a közel kétszáz MRP formában működő vállalat és az ott fogl alkoztatottak kedvezőbb bérezése. Ezt a célt nem lehetne elérni, ha a MOL vagy a Szerencsejáték Rt. egész országban lakó munkavállalóinak 40 százalékát kívánnák összegyűjteni valamelyik stadionban az MRPszervezet megalakítása érdekében, mert nem tudna elj önni ide a 40 százalék. Alacsonyabb küszöböt kellene biztosítani az MRPszervezet megalakulása érdekében, különben ez a törvény is csak gyarapítja a szavakban tetszetős, de a gyakorlatban nem sokat adó törvények hosszú sorát. Köszönöm szépen a figyelmüket. ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm szépen. Mivel több felszólaló nem jelezte felszólalási szándékát, megkérdezem Csizmár Gábor államtitkár urat, kíváne reagálni. (Csizmár Gábor nemet int.) Államtitkár úr jelzi, hogy nem. A módosító javaslatokról a követk ező ülésünkön határozunk. A 20032008 közötti időszakra szóló nemzeti környezetvédelmi programról szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a 20032008 közötti időszakra szóló nemzeti környezetvédelmi programról szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája . Az előterjesztést H/4393. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig H/4393/9. számon kapták kézhez. Indítványozom az egy s zakaszban történő tárgyalást. Aki e javaslattal egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) A látható többség az indítványt támogatta. Megnyitom a részletes vitát. Megkérdezem, kíváne valaki felszólalni, ötperces időkeretben. Megadom a szót P ap János képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából. DR. PAP JÁNOS (Fidesz) : Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, e késő esti órában a környezetvédelem népszerűsítése ezen a területen ismét csak azt mondhatjuk, hogy elmarad, de szük ségesnek tartom, hogy szóljak a módosító indítványaim mellett. Államtitkár úr és miniszter úr figyelmét szeretném felhívni arra, hogy hiába fogadtuk el, illetve fogadták el annak idején az első környezetvédelmi programot egyhangúlag a Házban - az egy nemes