Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 26 (112. szám) - A sportról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Mandur László): - BIRKÁS TIVADAR (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László): - ARATÓ GERGELY (MSZP): - ELNÖK (Mandur László):
3988 ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra következik Birkás Tivadar, a Fidesz képviselője. Parancsoljon! BIRKÁS TIVADAR (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Valóban, a ver senysportra vonatkozó finanszírozási dolgokat Gémesi György képviselőtársam elmondta. Arató úr felszólalásra szeretnék annyiban reagálni, hogy ugyanakkor semmilyen megállapodás nincs, és a mai napig nem látják a főleg kicsi és amatőr sportegyesületek, spor tszervezetek azt, hogy a sorsolásos szerencsejátékok adója 12 százalékának - amit eddig a Wesselényi Közalapítvány kuratóriuma osztott szét pályázati alapon - mi lesz a sorsa. Azt is bevonják a minisztérium alá, noha sem bizottsági ülésen, sem azóta semmil yen indoklást nem kaptunk azért, hogy ezt a jól működő, a kisegyesületek, a szövetségek által soha kritikával nem illetett rendszert miért kell megszüntetni, miért kell felborítani, mi lesz ezzel a pénzzel? Az amatőr szabadidősport támogatása benn sincs a törvényben. Ennyire van feladathoz hozzárendelve a pénz, hogy benn sincs a törvényben - tessék elolvasni, Arató képviselő úr - a szabadidősport támogatása. Ugyanakkor - és ez a parlamenti nyílt napon is elhangzott - itt bizony a miniszter úr félrevezette a sportközvéleményt, a sporttársadalmat. Volt olyan sportvezető, aki azt mondta el a parlamenti nyílt napon, hogy ő annyira elégedetten hallgatta miniszter urat, hogy a törvénnyel majd a szabadidősport a versenysporttal egyenrangú lesz, hogy csak a parlamen ti nyílt nap előtti este olvasta el a sporttörvényt, s látta, hogy köszönő viszonyban sincs a miniszter úr által a sajtóban elmondottakkal, és felháborodottan szólt - ha Arató úr ott lett volna, ő is meghallgathatta volna a felszólalását a parlamenti nyílt napon - a sporttörvényről. (14.20) Tehát nem látják, hogy ezzel a jól működő rendszerrel mi lesz, ugyanakkor van egy bizalmatlanság a minisztériumi elosztási rendszerek között; nem véletlenül (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét .) , hiszen a táborozási pályázatoknál, amit tavasszal elnyertek ifjúsági egyesületek (Az elnök ismét csenget.) pénzt, sokan még a mai napig nem kapták meg, tehát nem zökkenőmentes a minisztériumban a pénzek elosztása. Köszönöm szépen. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces felszólalásra következik Arató Gergely, a Szocialista Párt képviselője. ARATÓ GERGELY (MSZP) : A tisztelt képviselőtársaimtól kénytelen leszek türelmet kérni, mert a finanszírozás egészének ismertetése meghaladja e gy kétperces felszólalás időkeretét, így aztán majd egy rendes felszólalás keretében tudok csak részletesen válaszolni az önök, szerintem részben téves állításaira. Azt azonban el kell mondanom, mielőtt a Birkás Tivadar úr által előadott nézetek bárkiben m eggyökeresednének, hogy a képviselő úr téved, az állam feladatai között részletesen szerepel a szabadidősport támogatása, és természetesen szerepel benne a Nemzeti Szabadidősport Szövetség mint köztestület, és ennek feladatkörében a szükséges támogatások. Ön szerintem másra gondol, a Wesselényi Közalapítvány feladatkörére. Ebben egyébként önnel értek egyet, csak ne tévedjen abban, hogy nem az egész törvényben; nincs arról szó, hogy a törvényben ne szerepelne a szabadidősport támogatása, ez nagyon határozott an benne van, ön a Wesselényi Közalapítványról beszél, ezt majd egy hosszabb felszólalásban lesz módomban részletesebben elmesélni. Köszönöm szépen. ELNÖK (Mandur László) :