Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 26 (112. szám) - Az ülésnap megnyitása - A mozgóképről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - KÓSA FERENC, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
3940 megteremtés e. e) Az iparágban fellelhető saját források mozgósítása, illetve a mozgóképipari befektetések ösztönzése. f) A határon túli magyar filmkultúra eddigi értékeinek megőrzése és az új értékek létrehozásának támogatása.” Ezzel kapcsolatosan idézem továbbá a 8. § (1) bekezdését: “A Magyar Mozgókép Közalapítvány, mint a kormány és a mozgóképszakmai szervezetek által alapított szervezet, a jelen törvényben meghatározott alapelvek szerint végzi az állami költségvetésben meghatározott forrás elosztását.” Idézem a 8. § (3) bekezdését: “A közalapítványnak feladatai ellátása során figyelemmel kell lennie a különböző társadalmi igények kiszolgálására, a magyar filmipar sokszínűségének biztosítására. Így különösen lehetőséget kell adni a különböző filmalkotói nemzedékek, műhelyek, irányzatok esélyegyenlőségén alapuló, minél teljesebb körű bemutatkozására, alkotó céljaik megvalósítására.” Ezért az elosztási rendszer kialakítása során meghatározza az egyes részterületek közötti arányokat, egyensúlyt teremt az alkotói, filme lőállítói, terjesztési és nézői szempontok, valamint a művészeti és a gazdasági érdekek között. Idézem a 8. § (8) bekezdését: “A szervezeti és működési szabályzat, a támogatási szabályzat, illetve a vagyonkezelési szabályzat által szabályozott kérdések kör ét a közalapítvány alapító okiratában kell meghatározni. A közalapítvány alapító okiratának, szervezeti és működési szabályzatának, támogatási szabályzatának, vagyonkezelési szabályzatának, valamint a működését meghatározó egyéb dokumentumoknak meg kell fe lelniük a jelen törvény rendelkezéseinek.” Végül e témakörben a 9. § (2) bekezdését idézem: “A kuratórium elnökét és tagjait az alapítók jelölik és a kormány jóváhagyásával a miniszter nevezi ki.” Az idézett részletek mindmind arról tanúskodnak, hogy a ku lturális kormányzat és a közalapítvány valamennyi szakmai alapítója együttesen és közös felelősséggel tartozik a törvényben meghatározott célok és alapelvek tiszteletben tartásáért. A mozgóképtörvény értelemszerűen akkor léphet hatályba, ha az imént fölidé zett tennivalók maradéktalanul megvalósulnak. Tisztelt Képviselőtársaim! Itt és most, amikor a közalapítvány működési rendjének átalakításáról, valamint az ezzel kapcsolatos teendők elvégzéséről szólok, semmiképpen sem hagyhatom figyelmen kívül az Állami S zámvevőszék ez év januári keltezésű jelentését, amely a Mozgókép Közalapítvány működésével kapcsolatos vizsgálatokat összegzi. Az Állami Számvevőszék jelentése számos súlyos megállapítást tartalmaz. Engedjék meg, hogy ezek közül néhány jellemző részletet s zó szerint felidézzek. “Az 1998 és 2001 évek között hozott kuratóriumi határozatok 60 százaléka törvénysértő. A konkrét támogatások odaítélését a titkárság vezetői a kuratórium hatáskörének elvonásával és a nyilvánosság kizárásával végezték, a kuratórium a támogatásokról csak év végén, utólag kapott tájékoztatást. (10.40) A tényleges kifizetésekről és a pályázati célok megvalósulásáról a közvélemény - beleértve a szakmai közvéleményt is - nem jutott információhoz. A szakkollégiumok az alapító okirat előírás ait megszabva, a kuratórium jóváhagyása nélkül, önállóan döntöttek a támogatottak köréről, a támogatás céljáról, mértékéről és feltételeiről, és a kuratóriumot csak utólag, szóban tájékoztatták a jóváhagyott keretek felhasználásáról vagy túllépéséről. A ku ratórium nem elemezte a saját és a titkárság működési költségeinek alakulását, nem tett intézkedéseket a túlzott, pazarló jellegű költségek csökkentésére, illetve keletkezésének megakadályozására. Az ellenőrző bizottság nem is tájékoztatta a kuratórium ell enőrzéséről szerzett tapasztalatairól az alapítókat.” Eddig az idézet az Állami Számvevőszék jelentéséből. Ilyen jellegű megállapítások után az Állami Számvevőszék azt javasolta a kormánynak, hogy “1. mérlegelje a közalapítvány megszüntetésének kezdeményez ését; 2. vizsgálja meg és érvényesítse a kormányzati szervek, illetve a köztisztviselők felelősségét; 3. teremtse meg a szükséges szervezeti, szervezési, személyi feltételeket ahhoz, hogy a kormány alapítói közreműködésével létrejött