Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. szeptember 16 (86. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2002. évi végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék jelentése a Magyar Köztársaság 2002. évi költségvetése végrehajtásának ellenőrzéséről együttes általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László): - VARGA MIHÁLY (Fidesz):
386 természetesen a 2003. évvel. Úgy vélem, hogy akkor, amik or a magyar gazdaság növekedéséről, illetve tőkevonzó képességéről beszélünk, figyelemmel kell lenni a térségünkben azért mindenképpen kivételes állapotra, amelynek ma még nem tudjuk pontosan megvonni az eredményét. Reméljük, a magyar gazdaság számára hasz nos lesz. Világos és egyértelmű, hogy kevesebb tőke jött be, mint a környező országokba, világos és egyértelmű, hogy Csehország például ebben előrébb jár. Azonban ne tévesszük szem elől, hogy a magyar gazdaság például két fontos szereplője, de sok kisebb v állalkozás is a keletközépeurópai térségben expanziót indított el, és a MOL, valamint az OTP mint vezérszervezetei ennek a terjeszkedésnek, nagyon jelentős, mondjuk úgy, vállalatbirodalmat, gazdasági szférát épített ki. Úgy gondolom, hogy a Magyarországr ól ilyen értelemben kivitt tőke, ami tehát rontja ennek az egyenlegét, nem állítható, hogy egy rossz folyamat eredménye. Az, hogy ebből a magyar gazdaság mennyire lesz képes profitálni a következő években, milyen, a korábbi képviselői hozzászólásban elhang zott hazautalás formájában fogja javítani például ezt a tőkeegyenleget, illetve maguk a gazdasági társaságok a nyereségük vonatkozásában milyen többletadóbefizetéssel fogják segíteni a magyar gazdaság teljesítményét, azt most még nem tudjuk felfejteni. De úgy gondolom, mindenképpen támogatandó ez a folyamat. Köszönöm szépen a figyelmet. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra következik Domokos László képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából. Parancsoljon! DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Szalay Gábor elhangzott véleményére hadd utaljak már: útépítésre az elmúlt kormány idején költségvetési sorokon elköltött pénzeket fölrójuk, de azért mindenki nagy örömmel ment el mind a szekszárdi híd átadására, mind a további útszakaszokra is. Előszeretettel szokták mondani, hogy 300 milliárd forint lett elköltve, hogy egy kilométer autópálya sem lett átadva. De önök átadják most, úgy, hogy nem is költenek rá 300 milliárdot, mert az jó helyen el lett költve a múlt éve kben. Az igazság ezt is megkívánja, ha nem akarunk demagógok lenni. De egy kicsit hadd legyünk már: kérem szépen, hasonlítsuk már össze az Állami Autópálya Kezelő Rt. 13 milliárdos ügyét. Az jó helyre költötte a pénzét, amikor a K&Hnak küldte át? Tehát a kettő közül, azt hiszem, mégiscsak jobb, ha utat építünk, és nem a brókerek járdáit próbáljuk meg előmozdítani, de erről majd még később lehet beszélni. A másik: a polgári kormányt sokszor az a vád érte, és most is itt elhangzott Kékesi Tibortól is, hogy h iánnyal adta át a gazdálkodást. Azért nézzük meg azt, hogy mi történt, hiszen mégiscsak voltak többletek is, és ezek a többletek és hiányok együttesen kiegyenlítették volna, ha önök nem tesznek rá most már plusz 3,8 százalék körüli hiányt még az év végén, az utolsó két napjában még sikerült 250 milliárd forintot elkölteni. Azt is tegyük hozzá, hogy ez nem lebecsülendő kérdés. A harmadik gondolat, talán érdemes elmondani, amiről nem nagyon volt itt szó, de majd a jövő év és az azt követő évek nagy csodáját v árjuk, hogy az európai uniós pénzek hogyan lesznek felhasználva. 2002ről mélyen hallgatott a miniszter úr nevében felszólaló államtitkár úr és mindenki önök közül, hogy bizony 36 százalékos a PHAREfelhasználás, tizenegynéhány az ISPA, és a SAPARDról gya korlatilag, legalábbis a mezőgazdasági bizottság jegyzőkönyve szerint nem is voltak hajlandóak beszámolni. Szerintem ez egy külön vizsgálat tárgya lehet a következő általános vita szakaszában. Köszönöm. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Kétperces fel szólalásra következik Varga Mihály, a Fidesz képviselője. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr. VARGA MIHÁLY (Fidesz) :