Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. szeptember 16 (86. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2002. évi végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék jelentése a Magyar Köztársaság 2002. évi költségvetése végrehajtásának ellenőrzéséről együttes általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - FONT SÁNDOR, az MDF képviselőcsoportja részéről:
380 A vállalkozói szektor ennek és az általános helyzetnek a következtében elhalasztotta beruházásait, ami további versenyképességet rontó tényező, és a költségvetés nettó hitel ezőjévé vált. A foglalkoztatás a versenyszférában 1,1 százalékkal, ezen belül az iparban 3,3 százalékkal, vagyis 27 400 fővel csökkent. Az olcsó, szakképzetlen munkaerőre építő külföldi cégek megkezdték kivonulásukat az országból. A működő tőke beáramlása Magyarországra lelassult, 0,9 milliárd dollárra csökkent, míg a rendszerváltó országok összessége felé mintegy 20 százalékkal, azaz 25 milliárddal emelkedett ugyanezen dollárberuházás. A rangsorban sajnos a nyolcadik helyre estünk vissza. Ha már a rendszer váltó országokról beszélünk, a magyar gazdasági növekedést a 14 országból 10 messze meghaladta. Növekedésük átlagosan 4,16,7 százalék között volt, és ha nem tévedek, ezek az országok ugyanúgy, ugyanolyan világgazdasági feltételekkel kellett hogy szembesül jenek, mint Magyarország. Folytathatnám még a makrogazdasági helyzetelemzést, számos további problémát rejt még a 2002. év, de itt befejezném. Nehéz figyelmen kívül hagyni a 2003as esztendő gazdasági mutatóinak hónapról hónapra történő romlását. Mindez az t bizonyítja, hogy a kormány rossz úton jár, gazdaságpolitikája üres, csak osztogató retorikája változatlan. Irányváltásra pedig, úgy néz ki, szükség lenne. Mit mutat a zárszámadás és az ÁSZjelentés a költségvetési fegyelemről, a prezentációhitelességről, az Áht. érvényesüléséről, a szabályozottságokban, pontosabban a szabályozatlanságokban rejlő problémákról? Az ÁSZ szokásosan színvonalas jelentése rendkívül kulturált megfogalmazásában nagyon súlyos problémákat feszeget a helyi önkormányzatok és a tisztel t Ház felé. Ebből a stílusból mindannyiunknak tanulnia kellene. A költségvetési törvény az ország egyik legfontosabb törvénye, meghatározza a költségvetés gazdálkodását, feladatait, nagy hatást gyakorol a gazdaság és a társadalom helyzetének alakulására, m inden állampolgár életére. A költségvetést alaposan meg kell tervezni, és parlamenti elfogadása után szerény hibahatárral be kell határolni. Nálunk a költségvetés indokolatlanul magas kockázattal készül mind a bevételek, mind a kiadások vonatkozásában. Enn ek figyelmen kívül hagyása nem jelent különleges kockázatot a kormány számára, hiszen kialakultak azok a technikák, amelyekkel ezeket meg lehet magyarázni, illetve a költségvetési törvényt, annak előirányzatait a tisztelt Ház általában minden komolyabb ell enállás nélkül módosítja, és szükség esetén ugyanezt teszi az Áht. egyes paragrafusaival vagy más vonatkozó törvényekkel is. Tehát rendszeresen új törvény készül a hibák jóváhagyására. Természetesen ez is törvényes, csak elfogadhatatlan. Nem ösztönzi a kor mányt körültekintő tervezésre, feszes gazdálkodásra, támogatja az aktuális népszerűsítés prioritását, csökkenti az Országgyűlés tekintélyét, és nem segíti elő a nemzetben a jogkövető magatartás erősödését sem. A 2002. évi költségvetés a 2002. év folyamán n égy módosítást ért meg, a legutolsó december 29én történt. Ennek ellenére a központi költségvetés bevételi főösszege 68,9 milliárd forinttal, a hiány pedig 251,6 milliárd forinttal, 20,7 százalékkal lépte túl az év utolsó pillanataiban elfogadott előirány zatokat. A tbalapok hiánya több mint 100 milliárd volt. A helyzet tehát a tárgyév végén sem volt ismert a kormány előtt, mindezek mellett a költségvetés tervezéséről érdemben nem beszélhetünk. Pótköltségvetés benyújtására sajnos mindezek ellenére nem kerü l sor. Emlékeztetőül: az eredetileg jóváhagyott költségvetésben a bevételi főösszeg 301 milliárddal, a kiadási főösszeg 1276 milliárddal, a hiány 976 milliárddal volt alacsonyabb a megtervezettnél. (12.30) Az MSZPSZDSZkoalíció olcsó államot ígért, de ígé reteit most már ismerjük. Ha csak egy tételt vizsgálunk meg a közszektorból, nevezetesen a központi költségvetési szervek kiadásait, itt az eredeti 1621 milliárdos előirányzattal szemben a zárszámadásban 2106 milliárdos teljesülést találunk, ami csak ebben a tételben 30 százalékos növekedést mutat.