Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 24 (110. szám) - A párizsi békeszerződésről szóló 1947. évi XVIII. törvény 27. cikke 2. pontjában foglaltak végrehajtásáról szóló 1997. évi X. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat határozathozatala - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
3737 ugyan, de a szovjethatalom a legtöbb búzát külföldre exportálta. Az éhező ukrán falvak lakosságának tilos volt átköltözni a volt Szovjetunió más régióiba, ahol élelmiszerekhez juthattak volna. Az ukrán városokat gyakran rendőri kordonnal vették körbe, nehogy az éhezők a városba költözhessenek. Az erőszakos élelmiszerbegyűjtés még akkor is folyt, amikor egyes falvak lakosságána k már 70 százaléka meghalt. A legmegrázóbbak az éhínség idején 714 éves gyermekek visszaemlékezései. Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottsága úgy ítélte meg, hogy fontos, hogy az ukrán kisebbséget érintő múltbéli, súlyos sérelemről megemlékezzék a Magyar Országgyűlés is, és kötelességünk kifejezni együttérzésünket és szolidaritásunkat. Ezért bizottságunk egyhangúlag döntött úgy, hogy az előttünk fekvő H/6288. számú országgyűlési határozati javaslatot az Or szággyűlés elé terjeszti. Szeretném még megemlíteni, hogy e kezdeményezés nem egyedülálló, már több ország parlamentje, illetve szenátusa határozatban ítélte el az 193233. évi ukrajnai éhínséget és az annak következtében előidézett népirtást. Az erőszakos halált elszenvedőknek emléket állító Ukrajnában a Legfelsőbb Tanács határozata és az ukrán elnök rendelete értelmében zajlanak a 70. évfordulóval kapcsolatos megemlékezések előkészületei, jegyzéket készítenek az éhínség áldozatainak állított emlékművekről és jelekről, megemlékező gyászmiséket, rendhagyó történelemórákat és tudományos konferenciákat tartanak. Tisztelt Képviselőtársaim! Fontos, hogy Magyarország is, a Magyar Országgyűlés is megemlékezzék a történelem egyik legsötétebb tragédiájáról. Közös kö telességünk és felelősségünk az emlékezetben őrzés is annak érdekében, hogy a világon sehol se történhessen ehhez hasonló, súlyos, emberiség elleni bűncselekmény. Tisztelt Ház! Mindezen indokok alapján kérem képviselőtársaimat, az Országgyűlé st, hogy támogassák az emberi jogi bizottság országgyűlési határozati javaslatát. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Megkérdezem, a kormány nevében kíváne valaki felszólalni. (Nincs ilyen jelzés.) Jelentkezőt nem látok. Megk érdezem a képviselőcsoportokat, kívánnake nyolcperces időkeretben hozzászólni. (Nincs ilyen jelzés.) Jelentkezőt nem látok, így értelemszerűen Szászfalvi úr sem válaszol az el nem hangzottakra. Mivel módosító javaslatot senki nem nyújtott be a javaslathoz kapcsolódóan, tisztelt Országgyűlés, az általános vitát lezárom, részletes vitára nem kerül sor, az előterjesztés elfogadásáról kell most döntenünk. Kérdezem, vane ezzel kapcsolatban valakinek észrevétele. (Nincs ilyen jelzés.) Jelentkezőt nem látok, hat ározathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae az 193233. évi nagy ukrajnai éhínség 70. évfordulójára címen benyújtott országgyűlési határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlé s 347 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta a határozati javaslatot. (Taps a karzaton.) A párizsi békeszerződésről szóló 1947. évi XVIII. törvény 27. cikke 2. pontjában foglaltak végrehajtásáról szóló 1997. évi X. törvé ny módosításáról szóló törvényjavaslat határozathozatala ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) :