Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 18 (108. szám) - A befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - FONT SÁNDOR, az MDF képviselőcsoportja részéről:
3558 piramisjátékban részt vesz, az újszerű szövetkezeti törvény mögé bújt szervezetek pénzgyűjtési mechanizmusaiba netán betétesként belép. Saját költségén tesz közzé hirdetéseket is, óva mindenkit ettől, felhívja a figyelmet, és jelzi a kormány felé is, hogy itt nagy baj van. Egyik vitában szocialista képviselőtársam azt mondta erről a törvénytervezetről, hogy ő szakmai vitára készül, nem pedig politikaira. Hát ez elég nagy baj, mert akkor ő valószínűleg nem vette észre, hogy enn ek a törvénytervezetnek a szakmához semmi köze, ennek kizárólag, nagyon súlyosan a politikához van köze. Érthető módon roppant nehéz a szakmai részét kritizálni, bár arra is néhány szóval majd ki fogok térni. Nos, mint említettem, Szász Károly nem tett más t, mint amit köztisztviselőként tennie kellett. Hogyan minősítik kívülálló szervek, nemzetközi szervek a pénzügyi szervezetek munkáját? 2000ben, 2001ben, 2002ben az IMF és a Világbank is vizsgálja, illetve megnézi, hogy Magyarországon hogyan működik a P énzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, és semmi kivetnivalót nem talál, sőt, pozitív példaként leírva állítja mindenki elé, hogy úgy néz ki, a középeurópai térségben ez a felügyelet üti meg azt a mércét, amit ők, pedig ők igazán finnyásak a pénzügyi kérd ésekre, nos, amit ők elvárnak. Hozzáteszem, hogy ez az IMFjelentés, világbanki jelentés lesz az alapja annak az európai uniós jelentésnek, amely szintén pozitív véleményt fejt ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének tevékenységéről, tehát egyetért a vezetéssel és annak végzett munkájával. Mellesleg megjegyzem, hogy az EU itt ugyan felhívja egy érdekes helyzetre a figyelmet, mégpedig arra, hogy talán rendelkezési jogot kellene adni a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének. Önö k ugyanakkor, amikor azt mondják, hogy szakmai törvényt nyújtottak be, épp ezen egy, az EU által kért módosítást nem teszik be, és minden mást, ami jelenlegi információnk szerint ellentétes az EUban alkalmazott módszerekkel, önök ezt hajtják végre. Példáu l, hogy egyszemélyi vezetés helyett egy kollektív vezetési irányt szeretnének kialakítani. (22.40) Talán úgy tudnám érzékeltetni egy példával, hogy mekkora tévedésről van szó, hogy az önök elmélete szerint meg lehetne szüntetni a köztársasági elnök pozíció ját, majd utána egy kollektív testület, valami sóhivatal végzi ezt az igenis egyszemélyi feladatra szabott funkciót, vezetést. Aztán, mint említettem, az illegális betétgyűjtésekkel kapcsolatosan, teljesen tévesen értelmezve a feladatkört, próbálják megelő zni a bajt. Hozzáteszem, a PSZÁF is ezt tette, csak hatáskör nélkül nem tehetett semmit ennek érdekében - önök persze ezt pontosan tudják. A nagy kérdés a pénzügyminiszter jogkörének bővítése, az egyébként amúgy is kíváncsi pénzügyminiszternek, mert ez a p énzügyminiszter, László Csaba rendelte el törvénytelenül, hogy az államigazgatási szervek az államtitkokat, az ország legérzékenyebb adatbázisát másolják le, és azt illegálisan szállítsák be hozzá, az ő keze ügyébe. Téved az SZDSZ vezérszónoka, amikor azt gondolja, hogy az irányítás nem jelent közvetlen beavatkozást - mi is azt gondoltuk , ugyanis jelenleg ezek a törvények élnek most is, és ezek ellenére László Csaba mégis törvénytelenül, direkt kézi vezérlést hajtott végre az APEHnál, a vám- és pénzügyőr ségnél, a Magyar Államkincstárnál, a Szerencsejáték Felügyeletnél - hadd ne soroljam még a többi érintett szervet is. Egyértelmű tehát, hogy minekutána egyedül Szász Károly nem biztosította László Csaba számára a pénzügyi szervezetek titkosnak minősített a datbázisát, mert ehhez nem volt joga a pénzügyminiszter úrnak, most majd rendelkezési jogot kér arra is, hogy ezekbe az adatokba utólag mégiscsak betekintsen. Az összes többi adatot már egyszer elvette; hogy mi történt vele, azt nem tudjuk, állítólag most megsemmisítették. Nagyon nagy kérdés számomra, hogy hol vesztette el az SZDSZ a demokráciaérzékét; az MSZPn igazából nem csodálkozunk, nekik és elődeiknek nem is volt, az a helyzet, hogy mindig is szovjet módszereket alkalmaztak. A szovjetekről tudni kell , hogy ők likvidálták azokat, akikkel valami problémájuk volt; a jelenlegi hatalom a jogállamiság eszközeivel likvidálja mindazokat, akikkel valamilyen problémája van. Hangsúlyozottan állítom, hogy ez a módszer nem Európába