Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 18 (108. szám) - A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának fejlesztéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - DR. TOMPA SÁNDOR (MSZP): - ELNÖK (Mandur László): - DR. KIS ZOLTÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár:
3475 Valójában az önök politikai szándéka az, hogy végre kodifikálni tudjanak egy olyan törvényt, amit utána nem fognak tudni betartani, nem tudják betartani a mellékletével együtt. Ez úgy érvényes, a mellékletével együt t. Ha önök azt állítják, hogy megfelelő a melléklet koncepciója, az önök lelke rajta, ha megszavazzák, ha többségi szavazatot tesznek hozzá, de az ellenzék ezt nem fogadhatja el, mert hamis, álságos az indoklás, és sokkal, de sokkal kevesebb, mint ami az í géretek mellett a szükséglet. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra megadom a szót Tompa Sándornak, a Szocialista Párt képviselőjének. Parancsoljon! DR. TOMPA SÁNDOR (MSZP) : Köszönöm szép en, elnök úr. Azt hiszem, ha az elmúlt évtizedekben a kormányok közlekedési elképzeléseit sorra vesszük, akkor az egyértelmű, és ezen az előterjesztésen is, különösen a táblázaton, a mellékleten végigvonul, hogy az európai folyosók megvalósítása volt a leg főbb cél, és többek között ez az előterjesztés is arra vesz irányt, hogy az M7es, az M5ös és az M3as elérje az országhatárokat, és természetesen belevág az M6osba, és azt hiszem, hogy mi is, akik a vidék Magyarországáról itt ülő képviselők vagyunk, tud juk, hogy vitathatatlanul nagyon fontos az M0s megépítése. Ez az elmúlt évek kormányainak közlekedési koncepcióján végigvonult, és ez tükröződik ebben az előterjesztésben is. (16.00) Azonban ha már az ígéreteknél tartunk, ezt a Medgyessykormány a program jában is megfogalmazta. Az önök ígéreteiről pedig csak egyetlen mondatot: azt mondta Orbán Viktor, az autópályákról neki az jut eszébe, hogy a kapuknak a focipályán a helyük. (Taps a Fidesz soraiban.) Önök ezt teljesítették. De körülbelül ennyit tettek, me rt 2000ben az M3ason én még ugyanott álltam, amit a KatonaLotzpáros átadott '98ban, majd 2000 után kezdtek el kapkodni, hogy hamarosan nyakukon a választás. Azt hiszem, önök el vannak maradva négy évvel, amikor arról beszélnek, hogy a Medgyessykormán y leparancsolta a gépeket és másfél évig leállította a munkálatokat. Ez 1998ban következett be, kedves képviselőtársaim, hiszen két éven keresztül sehol nem épültek autópályák, mert önök azt vizsgálták, hogy hogyan lehet kivinni a költségvetés ellenőrzése alól ezeket a fejlesztéseket az MFBhez és az önök által létrehozott különböző társaságokhoz. Köszönöm a figyelmüket. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Egyúttal elbúcsúzunk a tévénézőktől a mai napra. Kérem, hogy holnap reggel ismét ka pcsolódjanak be a parlament munkájába. Kétperces felszólalásra megadom a szót Kis Zoltánnak, a Környezetvédelmi Minisztérium államtitkárának. Parancsoljon! DR. KIS ZOLTÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök ú r. Nem tudom, érdemese szólni azok után is, hogy a televízió befejezte a közvetítését, de azt hiszem, a szakmai elhivatottság csak itt fogja tartani a képviselőket holnap reggelig, és ez így helyes. Tóth képviselő úr megjegyzésére mondom, vannak szövegek, amiket ha valaki kézbe vesz és elolvas, megérti. Van olyan, akinek meg kell magyarázni; és van olyan is, akiknek hiába magyarázzák, úgyse érti meg. Mindenki döntse el, hogy melyik kategóriába tartozónak érzi magát.