Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 18 (108. szám) - A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának fejlesztéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - TÓTH SÁNDOR (MSZP): - ELNÖK (Mandur László): - ARNÓTH SÁNDOR (Fidesz):
3468 tárgyalásokat, a kormányváltás akadályozta meg abban, hogy ezt végre is hajtsa. (Keller László: Szerencsére!) Az önök színre lépése után gyakorlatilag az történt, hogy körülbelül a kormány megalakulása után két héttel támogatási előleget biztosítot tak az AKA Rt. számára, mintegy 170 millió forinttal többet, mint amennyi végül is kiderült, hogy jár; utána gyorsan az AKA Rt. segítségére siettek, a rossz hitelét refinanszírozni engedték, ehhez állami hozzájárulást adtak. Mindezek segítségével elérték a zt, hogy a 2002. évig folyamatosan veszteséges AKA Rt. nyereségessé vált az önök segítségével. Keller László képviselő úr figyelmét felhívom, hogy ha itt kutakodna, akkor valószínűleg nagyobb eredményre jutna, mint az eddigi tevékenysége folytán. (Keller L ászló: Nem engedik.) Csak mondom ezt neki… - nem engedik, pedig nagyon sok pénz elment! És hogyan is született ez a szerződés? Erről is már több felszólalás elhangzott. Úgy született, hogy 1994ben Schamschula úr aláírt egy építési szerződést, amely valóban nagyon rossz volt, utána jött a kormányváltás. Lotz Károly SZDSZes miniszter és maga Medgyessy Péter, akkori pénzügyminiszter (Gőgös Zoltán: Medgyessy a Bokros után jött.) aláírt egy másikat, amely az egész működtetésre és finanszírozásra vo natkozik. (Keller László: Ez a Békesi volt.) Ez 1995. december 11én történt, és 1997ben maga Bokros Lajos írt alá még egyet, amely további támogatásokat biztosított az AKA Rt. számára. (Keller László: A tények nem zavarják.) Köszönöm, majd folytatom. ELN ÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces felszólalásra megadom a szót Tóth Sándornak, a Szocialista Párt képviselőjének. Parancsoljon! TÓTH SÁNDOR (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr, immár sokadszor. Azt hiszem, itt most már hat és fél, hét órája vitatkozunk, és úgy látom, nem egy törvényről beszélünk, annak ellenére, hogy tényleg több ellenzéki képviselőtársam már a támogatásáról biztosította ezt a törvényjavaslatot. És bevallom, nem számítottam arra, hogy a parlamentben ekkora vitát fog generálni ez a törvény, hiszen a bizottságokban is valamennyi ellenzéki képviselőtársam azt mondta, hogy igenis, a céllal, a szándékkal egyetértenek; vannak bizonyos részletkérdések, amelyekben közösen kell gondolkodnu nk, hogy hogyan lehet azokat megoldani. Gondolok itt a mellékletre, gondolok itt arra, hogyan kerüljenek a környezetvédelmi szempontok figyelembevételre a törvényjavaslatban, hogyan lehet ezt egy környezetvédelmi sikertörténetté is tenni. Úgy látom, most a vitának ebben a szakaszában már odajutottunk, hogy több évtizedes sérelmeinket próbáljuk orvosolni a közúthálózat fejlesztése kapcsán, és gyorsforgalmi úthálózatfejlesztésbe próbáljuk ezt beindukálni, amit most ez a törvénytervezet biztosan nem fog tudni kezelni. Ez ugyanis arról szól, hogy amennyiben van szándék - és komoly szándék van - gyorsforgalmi úthálózat építésére, akkor ezt ne akadályozhassák meg különböző földszerzési dolgok, a hatósági eljárások átláthatóak és viszonylag rövid idejűek legyenek. Azt hiszem, ez az úthálózatfejlesztés szolgálja az ország érdekét. Most ne menjünk bele abba, hogy ki mit mondott, ki hogyan csinálta, ki mit csinált, ki mit tett. Végre egy gyorsítási szándék mutatkozik, és nekünk ennek kellene megfelelni. Így kérem kép viselőtársaimat, hogy támogassák ezt a törvényjavaslatot. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Két percre megadom a szót Arnóth Sándornak, a Fidesz képviselőjének. ARNÓTH SÁNDOR (Fidesz) :