Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 18 (108. szám) - A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának fejlesztéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. ILLÉS ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
3435 hogy ez hogyan fog megvalósulni például az M5ös továbbépítése kapcsá n vagy bármelyik másik magántőkebevonás kapcsán, hiszen ezekből a törvényi előírásokból ez nem derül ki számunkra. Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Göndör István úr, az MSZP képviselője. GÖN DÖR ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Illés Képviselő Úr! Kérem önt, hogy gondoljuk végig, ha egy országgyűlési határozatban itt a parlamentben eldöntjük, hogy hol és milyen utak épülnek, ezt követően elindul az előkészítési szakasz , ezután már, úgy gondolom, és erről szeretném önt meggyőzni, nem indokolt, hogy még egyszer a parlamentben döntsünk a konkrét nyomvonalról. Az tényleg helyes, hogy ilyen előkészítés után már a miniszter ezt rendeletben állapítsa meg. Azzal az aggállyal is , amit ön megfogalmazott, részben egyetértek, de azt gondolom, hogy a (2) bekezdésben az a kitétel, hogy a rendeletben megállapított nyomvonalra a magyar államot már elővásárlási jog illeti meg, ez azért a telekspekulációt valamennyire, tudom, hogy sosem l ehet teljesen kiküszöbölni, de talán valamennyire már korlátozni tudja. Ezért lesz érdekes, hogy legalább rendeletben legyen, hogy ne lehessen közben egy adott miniszternek esetleg bármilyen sugallatra változtatni a nyomvonalat rövid szakaszon, rövid távon . Tehát hitem szerint itt most egy egységes egész rendszer épül fel, ami garanciát jelent mindannyiunk számára. Köszönöm szépen, elnök úr. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Illés Zoltán úr, a Fidesz képviselője. DR. ILLÉS ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Nem erre kívántam reagálni, ami most előttem elhangzott, de értem az érvelését, és elfogadom azt is, hogy tökéletes megoldást senki nem tud adni. Tehát ilyenformán az, hogy a rendeletalkotás összekap csolódik az állam elővásárlási jogával, adhat némi esélyt arra, hogy a telekspekulációt ki lehet küszöbölni, ezt én készséggel elfogadom. Ugyanakkor jelzem, hogy abban a pillanatban, rendelet ide vagy oda, amikor közismertté válik az az 500 méteres sáv, a telekspekuláció ugyanúgy beindulhat, de jelzem, hogy én magam sem tudnék tökéletes megoldást javasolni ebben a tekintetben. Ugyanakkor a törvény másik szakaszára szeretnék utalni, ez a 3. fejezet, amely a hatósági eljárás egyes szabályairól szól, é s ennek (1) bekezdése taglalja azt, hogy kinek van elsőfokú hatósági jogköre a környezetvédelem területén. A törvény szövege szerint a Környezetvédelmi Főfelügyelőség lenne az első fokon eljáró hatóság, mármint környezetvédelmi ügyekből kifolyólag. Én ezt elhibázottnak tartom, azért, mert a jelen rendszert úgy bolygatja meg, hogy a mostani területi környezetvédelmi, természetvédelmi szervektől, tehát a mostani elsőfokú hatóságtól kiveszi ezt a jogkört. Az elsőfokú hatóságok nem véletlenül vannak ott a terep en, ismerik a természetföldrajzi körülményeket, ismerik a védett területeket, van rálátásuk a környezeti problémákra helyben. Ehhez képest a főfelügyelőség Budapesten található, és nem azt állítom, hogy nem lehet bekérni az információkat, de azt állítom, h ogy ott születik az elsőfokú döntés a főfelügyelőségnél, amelynek nincs közvetlen kapcsolata az adott területtel. S ennél még aggályosabbnak tartom azt, hogy a másodfokon eljáró hatóság ezen ügyekből kifolyólag maga a Környezetvédelmi Főfelügyelőség vezető je; naná, hogy nem fogja megváltoztatni az elsőfokú határozatot az, aki maga főnöke ennek az intézménynek! Köszönöm, hogy meghallgattak. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Toller László úr, az MSZP képviselője.