Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 18 (108. szám) - A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának fejlesztéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. ILLÉS ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - IVANICS FERENC (Fidesz): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - IVANICS FERENC (Fidesz):
3432 a szabályok megengedhetőke, hogy ez a gyorsítás bekövetkezzen, kelle valamit még figyelembe vennünk ezeknél a speciális szabályoknál, vagy engedhetjüke, hogy 2007i g működjön ez a szabályozás, vagy azt mondjuk, hogy az előkészítés folyamatában tovább is. Ezekről lenne célszerű beszélnünk ahelyett, amit ön elmondott. Nagyon fontosnak tartom azt, amit Szalay Gá bor mondott, hogy bizony, mindenképpen be kellene emelni ebbe a törvényjavaslatba a már vagy a még ezután előkészítésre kerülő szakaszokat. Azt érdemes (Ivanics Ferenc és Tóth István nevetnek.), de Szalay Gábor ugyanerről beszélt (Dr. Kis Zoltán: Megvan az egyezség. - Derültség.) , hogy a mellékletben most az van benne, hogy mi fejeződik be 20062007ben, és célszerű lenne erről a folyamatról beszélni. (13.10) Erről beszéltem én magam is korábban, amikor azt mondtam, hogy a másik határozatnak a mellékletét, ahol térképpel együtt szerepel az ön által említett 8as út is, a Sopron mellett elhaladó 9es út, ezeket, azt gondolom, bizony be kellene venni ebbe a törvényjavaslatba. Köszönöm szépen, elnök úr. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra követke zik Illés Zoltán úr, a Fidesz képviselője. DR. ILLÉS ZOLTÁN (Fidesz) : Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Az előttünk levő törvény 6. §ának (1) bekezdése arról szól, hogy ha van egy gyorsforgalmi út és már elkészült az előzetes környezetvédelmi hatástanulmány, sőt a területrendezési tervtanulmány 1:10 000 léptékű méretarányú helyszínrajzán van egy elfogadott 500 méter szélességű sáv, akkor a környezetvédelmi miniszter és a területfejlesztésért felelős miniszter rendeletben határozza meg ezt az úg ynevezett nyomvonalat. Ezt aggályosnak tartom, véleményem szerint ez alkotmányellenes, s ugyanakkor azt a problémát is fölveti, hogy a mindenkori kormány tud ezzel a kijelöléssel egy miniszteri rendelet meghozatalával manipulálni. Itt elsősorban maga a tör vény arra hivatkozik, hogy a telekspekuláció kiküszöbölése érdekében van szükség erre a törvényi helyre, én viszont azt állítom, hogy amikor köztudottá válik a nyomvonal, akkor az már önmagában is telekspekulációra adhat alkalmat, és ennek semmi köze nincs en ahhoz, hogy rendeletben határozzáke meg vagy pedig törvényben a nyomvonalat. Viszont az, hogy rendeletben határozzák meg a nyomvonalat, ez azt jelenti, hogy a mindenkori kormány, tehát a végrehajtó hatalom szintjén történik a nyomvonal kijelölése. Ehhe z képest az alkotmányos rendünkből fakadóan ezt igazából törvény szintjén kellene meghatározni. Ugyanezen 6. § (4) bekezdése beszél arról, hogy itt lehetőség adódik ezen rendelet módosítására, tehát ha mégsem kerül az adott 500 méteres sávon belül kijelölé sre egy bizonyos nyomvonal környezetvédelmi vagy egyéb más okoknál fogva, akkor egy rendeletmódosítást ismételten a miniszter tehet meg. Én aggályosnak tartom, hogy ez miniszteri szinten történik, azaz a végrehajtó hatalom szintjén. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Ivanics Ferenc, az MSZP képviselője. IVANICS FERENC (Fidesz) : Köszönöm szépen… (Közbeszólások: Fidesz!) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : A Fidesz képviselője, elnézést. IVANICS FERENC (Fidesz) :