Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 17 (107. szám) - Lengyel Zoltán (Fidesz) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “Merjünk nagyot mondani, avagy a nagyotmondás művészete szocialista módra” címmel - LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. SZANYI TIBOR földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár:
3226 LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A minap fellapozgattam a szocialista ko rmányprogramot. Azt hittem ugyanis, hogy én emlékszem rosszul az abban leírtakra. Szívesen felidézem önnek: “Az EUval folyó tárgyalások során olyan támogatási, kifizetési lehetőségeket kívánunk elérni, amelyek számunkra kedvezőek, és lehetővé teszik, hogy hazánkat az Unió többi tagállamával egyenlő módon bírálják el.” Azt már régóta tudjuk, hogy a szocialista delegáció a magyar gazdákat hátrányos helyzetbe hozó szerződést írt alá Koppenhágában. Mégis büszkén hangoztatták a 30 százalékos nemzeti kiegészítés lehetőségét, Medgyessy Péter is, Kovács László is, Németh Imre miniszter úr is és ön is, államtitkár úr. Akkor maradjunk a 30 százalékos kiegészítésnél! Tudomásom szerint az Európai Unió arra az álláspontra helyezkedett, hogy a magyar kormány akkor fizeti ki ezt a gazdáknak, amikor akarja. A jövő évi költségvetés tervezetét áttanulmányozva azonban azt kell látnunk, hogy erre 2004ben nincs fedezet. Helyette mit kapnak a gazdák a szocialista kormánytól? Lehetőséget arra, hogy újabb hiteleket vegyenek fel ak kor, amikor már így is éppen elég nehéz helyzetben vannak. A nép nyelvén ezt úgy mondják: nesze semmi, fogd meg jól! Engedje meg, államtitkár úr, hogy mint vidéki képviselő megdöbbenésemnek adjak hangot ezt látva. Meg vagyok döbbenve, hiszen ellenzéki és k ormányoldal, valamint az érdekképviseletek egységesen hiányolják a forrását a nemzeti támogatásnak. Mit tesz erre Németh Imre miniszter úr, és mit tesz erre ön, államtitkár úr? Semmit. Arrogáns megjegyzéseket tesznek, és a vállukat vonogatják. A gazdáknak azonban nem vállvonogatásra, hanem segítő kézre van szükségük. Kérdezem tehát államtitkár urat, nem lennee tisztességesebb elismerni azt, hogy a Medgyessykormányt nem érdekli a vidéki emberek sorsa és megélhetése. Lehetséges, hogy önök így büntetik azoka t a vidéki embereket, akik nem a szocialistákra szavaztak? Mi a véleménye arról, hogy a MOSZ és az Agrárkamara is aggodalmát fejezte ki, mert nem látja biztosítva a jövő évben a 30 százalékos nemzeti támogatás fedezetét? Milyen garanciát tud vállalni arra, hogy a gazdák már jövőre megkapják a nekik járó 30 százalékos kiegészítést? Államtitkár úr, önök azt mondták, hogy a mezőgazdaság felvirágoztatása fontos, mert ez meghatározza a vidéken élő emberek életfeltételeit, és mindent megtesznek azért, hogy ezt ja vítsák. Ehhez nincs mit hozzátenni. Köszönjük, államtitkár úr, sikerült. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Az interpellációra Szanyi Tibor államtitkár úr válaszol. DR. SZANYI TIBOR földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi állam titkár : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Most a minősítő szavaira nem térnék vissza, de a kérdéseire mindenféleképpen szeretnék választ adni. Négy kérdést tett fel, az egyik az, hogy nem lennee tisztességesebb elismerni, hogy a Med gyessykormányt nem érdekli a vidéki emberek sorsa és megélhetése. Képviselő úr, a Medgyessykormányt nagyon érdekli a vidéki emberek sorsa és megélhetése (Moraj a Fidesz soraiban.) , jóllehet ön meglehetősen kiterjesztően értelmezi a mezőgazdasági támogatá sok, illetve a vidéki népesség viszonyát. A mezőgazdasági támogatások ügyében körülbelül félmillió állampolgárunk érintett, és ezenközben eltérő becslések vannak, de azért tudjuk, hogy több milliósra tehető a vidéki emberek lélekszáma. Tehát ilyen értelemb en egy tételt kiragadva és a vidék szintjén értelmezve, azt hiszem, meglehetősen helytelen. De ha már csak a mezőgazdaságot említjük, akkor én három számot szeretnék önnek elmondani, mindegyiket egyegy dátummal ellátva. A mezőgazdasági támogatások mértéke még az önök által hátrahagyott utolsó költségvetési évben, 2002ben nem egészen 200 milliárd forint volt, ebben az esztendőben mintegy 20 százalékkal ezt megfejeltük, így lett ez 240, és a jövő évi költségvetés tervezetében pedig közel 300 milliárd forint támogatás van. Ez csak a pénzügyi része a dolgoknak,