Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 11 (106. szám) - A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás hároméves kereteiről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Mandur László): - PÁVA ZOLTÁN (MSZP): - ELNÖK (Mandur László): - DR. ÓDOR FERENC (Fidesz):
3089 milliárdos, a diszkont kincst árjegyekre (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) mintegy 14 milliárdos elvonásra tettek javaslatot képviselőtársaim. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) (A jegyzői széket Podolák György foglalja el.) ELNÖK (Mandur Lás zló) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces felszólalásra következik Páva Zoltán, a Szocialista Párt képviselője. Öné a szó. PÁVA ZOLTÁN (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Kovács Zoltán úr említette, hogy nőtt az ö nhikis önkormányzatok száma. Hadd mondjam el, jelentősen akkor kezdett el növekedni ez a szám, amikor elfogadtuk, illetve önök elfogadták 2000ben a kétéves költségvetést. A kétéves költségvetés körülbelül 40 százalékkal megnövelte az önhikis önkormányzato k számát. (Domokos László: 2004ről beszélj!) Tiltakoztunk ellene, annak idején, emlékszem, néhányan még önök közül is megtapsoltak, amikor arra kértem a miniszter urat, Járai urat, hogy feltétlen építsék be az önhikis pályázatok eddigi pénzét a normatív t ámogatásokba, ne növeljük az önhikis önkormányzatok számát. Erre ígéretet kaptunk, aztán a módosító indítványokat ugyanúgy leszavazták, ahogy valószínűleg mi is le fogjuk szavazni az önök módosító indítványait. A másik az alultervezett infláció. (Közbeszól ások az ellenzéki padsorokból.) Ha most egy kicsit cinikus akarnék lenni, de ne tűnjön cinikusnak, akkor azt is mondhatnám, hogy önöktől vettük ezt át. Mi van akkor, ha tényleg alacsonyabb lesz az infláció? (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Hála istennek!) A kkor lesz egy kis pénz, amit tisztességgel el tudunk osztani, nem úgy, ahogy annak idején tettük, hogy a klienseknek adtuk oda, és azok kaptak belőle. (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból.) Egyetlenegyet szeretnék még elmondani, Virginia Woolfnak (Közbe szólások az ellenzéki padsorokból.) van egy nagyon aranyos mondása: az élet egy álom, és az ébredés öl meg bennünket. Én azt mondanám, hogy álmodozzanak, én csak jót kívánok önöknek, további jó álmodozást, nem szabad fölébredni ebből az álomból. Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Felszólalásra következik Ódor Ferenc, a Fidesz képviselője. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr. DR. ÓDOR FERENC (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A 2004. évi költségvetéssel kapcsolatosan a területfejlesztésre fordítható forrásokról szeretnék néhány gondolatot mondani, de megnézve a költségvetést, igazából szűkre szabható, mert úgy látom, hogy ezt is elérte a szegfűterror, és itt is igazából visszafo gottabbá vált ez az álmodozás és a tervezés. Voltak megindult folyamatok, amelyeket - ahogy említettem - elsodort, lehet, hogy az élet, lehet, hogy pedig egyszerűen a pénz hiánya. Ezek a források a kistérségek forrásai voltak. (Vincze Lászlót a jegyzői szé kben dr. Lázár János váltja fel.) Önök hangzatosan a kistérségek megerősítéséről beszélnek, talán majd egy törvény fogja ezt szentesíteni, ugyanakkor forrásaikat elvonják, illetve ha odateszik a költségvetésbe, akkor ez a forrás már lefoglalt. Az előbb Kov ács Zoltán képviselőtársam erre már utalt, hogy az önkormányzatoknak juttatandó összegek egy része, a 9,4 milliárd forint már a PHARE, illetve ISPAforrások támogatási összege, amit a központi költségvetésből kell odajuttatni. (14.00)