Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 11 (106. szám) - A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás hároméves kereteiről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Mandur László): - DR. WEKLER FERENC (SZDSZ):
3077 bekövetkezett áfakulcsnövekedés, amelyre jó szokás szerint 2004re megint nincs egyetlen forint nö vekmény sem. Kérem tisztelettel, én 3178 önkormányzat érdekében szerettem volna felemelni a szavamat. Nekem teljesen mindegy, hogy mely módosító indítványt fogadják be, egy biztos, hogy az önkormányzat és az önkormányzati szövetségek és a saját polgármeste reik segélykiáltásait meg kell hallgatniuk, ellenkező esetben az önkormányzatok végveszélybe kerülnek 2004ben, és a közfeladatok ellátása óriási csorbát fog elszenvedni. Két apró területről szeretnék még beszélni; az egyik a lakosság közbiztonságérzete sz empontjából fontos kérdés, a tűzoltóságok kérdése. Nem szeretnék foglalkozni a hivatásos önkormányzati tűzoltóságokkal, habár bőven lehetne, hiszen a hivatásos önkormányzati tűzoltóságok működési kiadásait önök 3,7 százalékkal emelik, talán el kell gondolk odni azon, hogy helyese ez vagy sem. Ezen túlmenően, a tűzoltóságok technikai eszközfejlesztésére - gépjárműfecskendő, magasból mentő és még sorolhatnám tovább a technikai eszközöket - önök a négyéves ciklusra, a biztosítóktól és a tűzvédelmi bírságból be folyó 1 százalékos összegen túl egyetlen forintot nem kívánnak fordítani. Van egy szűkebb terület, az önkéntes tűzoltóegyesületek és az önkéntes tűzoltóság kérdése. A legolcsóbb tűzvédelem az önkéntes tűzoltóegyesületek és az önkéntes tűzoltóságok által ellátott feladat. Ne higgyék, hogy egy kis dologról van szó: 42 önkéntes tűzoltóság érdekében szólok, akik összességében 660 millió forinttal részesedtek a 2003. évi költségvetésből, és ezek a tűzoltók látják el az ország 15 százalékának és a magyar összla kosság 8 százalékának tűzvédelmét. Ha mindösszesen 100 millió forinttal emeljük meg az ő előirányzatukat, és közben 2004ben belép négy új önkéntes tűzoltóság, akkor ez az önkéntes tűzoltóságok ellehetetlenítéséhez vezethet, és a 46 önkéntes tűzoltóság öss zességében itt 760 millió forintos nagyságrendet kapna. Ez nem több, mint három hivatásos önkormányzati tűzoltóság költségvetése, amelyből 94 van, tehát ettől költségtakarékosabban feladatot ellátni nem lehetne. Azt kérem önöktől, hogy támogassák az önként es tűzoltóegyesületek és az önkéntes tűzoltóságok költségvetési támogatásának emelésére fordított összeget az általunk javasolt módon, nem a költségvetés hiányát és nem létező bevételi forrásokat említve - a katasztrófavédelmi igazgatóságban a Seveso II. irányelvek végrehajtására elkülönített források terhére nyújtottunk be módosító indítványt. Lehet, hogy néhány képviselőtársamat megmosolyogtatja, hogy ilyen területekkel foglalkozunk, de higgyék el, az ország lakosság azon része számára, amelyiknek a tűzv édelme, közbiztonságérzete e szervezetek útján biztosított, ez nagyon fontos. A tűz nem kérdezi meg, hogy hivatásos, önkéntes vagy létesítményi tűzoltó oltja, egyetlen dolog a lényeges, hogy legyen mivel, milyen eszközökkel és kivel eloltani azt a tüzet. N agyon kérem önöket, hogy nagyobb komolysággal vegyenek tudomást az ellenzéki módosító indítványokról; az ezeregynéhányszáz módosító indítvány nem csupa olyan, ahogy önök említik, hogy légből kapott számokra épül. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ell enzéki padsorokban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Felszólalásra következik Wekler Ferenc, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselője. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr. DR. WEKLER FERENC (SZDSZ) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Érd ekes szerkezete van ennek a részletes vitának, ugyanis a részletes vita szabályait nagyon nehéz betartani egy összevont részletes vita során, amikor tulajdonképpen nem konkrét módosító javaslatokhoz lehet hozzászólni, hanem az egészhez. Hargitai képviselőt ársam mondja, hogy nincs is szerkezete - ez is igaz. Ha megengedik, akkor én is néhány általános megjegyzéssel kezdeném, ami nem egészen pontosan a részletes vita kereteibe tartozik, de ezek megtétele után áttérek a módosító javaslatok részletezésére is.