Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. szeptember 15 (85. szám) - Demeter Ervin (Fidesz) - a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez - “Mit tud Kiss Péter miniszter úr a brókerbotrányról?” címmel - ELNÖK (Mandur László): - DEMETER ERVIN (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László): - KISS PÉTER, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter:
289 ítélkezni és vizsgálódni. Önnek is tudnia kellene ezt. De az ügyben, úgy hiszem, az kiabál, ak inek a háza ég. Önök ezt teszik hetek, hónapok óta. (Dr. Répássy Róbert közbeszólása.) Jussunk a vizsgálatok végére, és világossá fog válni az a kérdés, hogy hogyan történhetett több év alatt mindaz magánszemélyeknek irányított pénzekkel, amire ön utalt. A mi a közpénzt illeti, tartok tőle, képviselő úr, hogy közpénzről valóban szó van, csak nem most, hanem korábban. Nem véletlen, hogy a rendőrfőkapitány úr a hét végén arról szólt, hogy a Vegyépszer érintettsége az előzetes információk alapján bizony felveth ető. Kérem, önöknek, és remélem, majd mindazoknak, akik érintettek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , evvel kell számot vetniük. (Dr. Répássy Róbert: Mit mondott Bácskai?) Ami pedig Bácskai urat illeti (Az elnök ismét csenget.) , valóban jelentkezett nálam, holnap erről számot fogok adni a nemzetbiztonsági bizottság ülésén. (Az elnök ismét csenget.) Sem jogköröm, sem szándékom nem volt, hogy bármilyen felhatalmazást adjak neki, ugyanolyan tájékoztatást kaptam, ugyanolyan kevés érté kűt, mint amit az államtitkár, illetve amit belügyminiszter asszony kapott. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Egyperces viszontválaszra megadom a szót a képviselő úrnak. Parancsol jon! DEMETER ERVIN (Fidesz) : Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A nemzetbiztonsági bizottság zárt ülésén hangzott el, de az nem jelenti azt, hogy államtitokról lenne szó. (Kiss Péter: Mitől zárt ülés, képviselő úr?) Ezek nem államtitkok, ezek lehet, hogy a Szocialista Párt titkai, de nem államtitkok, ezért törvény ezeket nem védi. Ezért nehezményezem, hogy a kérdésemre érdemben nem válaszolt. Ami az ügy lényegét illeti, a PSZÁF vizsgálata tárta fel, ezt ön sem cáfolta. (16.00) De é n tisztában vagyok azzal, hogy nem elengedő két perc arra, hogy ön itt érdemben válaszoljon, éppen ezért kezdeményeztük a nemzetbiztonsági bizottságban, hogy hallgassa meg önt a nemzetbiztonsági bizottság arról, milyen információkat közvetített önnek a Sze rvezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ főigazgatója Kulcsár Attilától. Remélem, a holnapi napon alkalmunk lesz ezt megismerni. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Viszontválaszra mega dom a szót Kiss Péter kancelláriaminiszter úrnak. KISS PÉTER , a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter : Tisztelt Képviselő Úr! Önnek ismételten igaza van, két perc valóban az igazságra nem, csak a sározásra alkalmas. Önök ezekkel a két percekkel itt ren dszeresen élnek. De még egyszer: azt kell mondjam, aki másnak vermet ás, maga esik bele. Én úgy hiszem, hogy a vizsgálatok végeredménye nagyon világosan bemutatja azoknak a megelőző években folyt közpénzeknek az útját, amelyek kapcsán most megpróbálják elt erelni a figyelmet. Ami pedig a holnapi meghallgatást illeti, tekintettel arra, hogy ott lesz fórum egy percen túl is ezekről a kérdésekről szót váltani, én készséggel eleget teszek a bizottság meghívásának, és természetesen mód lesz arra, hogy ott mindazo kat a kérdéseket megtárgyaljuk, amelyeket az előző meghallgatások alapján négy órában Tóth András államtitkár úr önöknek már e tárgykörben elmondott. Nyilvánvaló módon ezeket fogom tudni önöknek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) ismételten ott, azon a fórumon is megerősíteni.