Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 4 (104. szám) - Az elektronikus hírközlésről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Mandur László): - PETTKÓ ANDRÁS (MDF):
2790 jogosítványát, hogy éljenek a hatósági eszközeikkel, jelentősen korlátozza és csorbítja. Jelesül ez ebben a pontban 23. ajánlási számmal szerepel, és ezt célozta meg a mi módosító indítványunk. A másik ilyen, szerintem nagyon fontos kérdés, amit ebben a Házban sokszor fogunk még majd a következő esztendőkben vitatni, hiszen 2004. május 1je u tán az Unió teljes jogú tagjaként egy nagyon fontos kérdést kell magunkban tisztázni: ki hoz jogszabályokat, ki a jogalkotó Magyarországon, és hogyan, miképpen minősülnek a jogalkalmazás különböző területei? A 72. ajánlási szám alatt szereplő indítványban, ha benne hagyjuk az eredeti szöveget, amit a kormány benyújtott, akkor tulajdonképpen ezt a tanácsot, amit Erdész képviselőtársam itt méltatott, az Európai Bizottság jóváhagyása alapján felruházzuk egy olyan hatáskörrel és jogkörrel, ami gyakorlatilag a j ogszabály megváltoztatását is jelentheti. Tehát ez a tanács egy európai bizottsági felhatalmazással megváltoztathatja a jogalkalmazó eredeti szándékát. Szeretném csak az utolsó mondatát beolvasni az eredeti javaslatnak. Ez azt mondja, hogy „Az Európai Bizo ttság jóváhagyása esetén a tanács az 56. § szerinti határozatát az Európai Bizottság részére megküldött határozattervezet szerinti tartalommal meghozhatja.” Tehát hozhat olyan döntést, ami ellentétes adott esetben ezen grémium döntésével. Mi azt mondjuk, h ogy igen, a tanácsnak legyen jogosítványa arra, hogy az Európai Bizottság álláspontja alapján javaslatot tesz, és a miniszter, amennyiben úgy gondolja, akkor terjessze a Ház elé törvénymódosításra. Lehet, hogy majd el fogunk egyszer oda jutni, hogy az Euró pai Unió Bizottsága hozhat kötelező döntéseket Magyarország számára, nyilván lesz is ilyen helyzet, de ma, jelenleg az a szabály van érvényben Magyarországon, miszerint a parlament hoz törvényeket, s ennek a Tanácsnak pedig az a dolga, hogy ezeket a törvén yeket alkalmazza. Azt szeretnénk tehát ezzel az indítványunkkal elérni, hogy a mai állapotot rögzítsük, s amennyiben szükséges, 2004. május 1je után erre visszatérhetünk. Köszönöm szépen. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Harmadik felszólalásra mega dom a szót Pettkó Andrásnak, a Demokrata Fórum képviselőjének. Parancsoljon! PETTKÓ ANDRÁS (MDF) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Ebben a szakaszban még egy rövid hozzászólásra készültem. Az 52. és az 5 7. ajánlási pont két módosító javaslatát szeretném a kormány számára még egyszer megindokolni, hiszen mind a két javaslatot mind a négy parlamenti párt támogatta a bizottsági ülésen. Ha külön vesszük a két módosító javaslatot, az első magyarázásához és ind oklásához annyit szeretnék hozzátenni, hogy valamennyi érdekelt számára garanciális jelentőségű, hogy a határozat indoklásából megállapítható legyen, hogy a tanács annak meghozatalánál a törvényben előírtak figyelembevételével, illetve a vonatkozó eljárási alapelvek megtartásával járte el. Ilyen indokolási kötelezettséget az uniós irányelvek is előírnak. A tanács határozataival növelheti a piac méretét, újraoszthatja a piaci részesedéseket, de csökkentheti is a piacot. Éppen ezért fontos, hogy a tanácsnak indokolni kelljen, hogy például azért rótt ki egy szolgáltatóra számviteli szétválasztást körülbelül százmillió forint teher és a további bevételkiesés és keresztfinanszírozások kiesése miatt, mivel a fogyasztóknál több száz milliós költségcsökkentést vár, mely hatásoknak az együttes eredője pozitív. Az Európai Unió keretirányelve szerint a 8. cikk szól ezekről a kérdésekről, „Politikai célok és szabályozási elvek” alatt. A másik javaslat a 52. § (2) bekezdésének a kiegészítését javasolja. Ezt úgyszintén mi nd a négy parlamenti párt támogatta az informatikai bizottságban.