Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 3 (103. szám) - Lázár Mózes (Fidesz) - a gazdasági és közlekedési miniszterhez - “Nem lenne-e jobb, ha nem a kínaiak jönnének a magyar pénzből autópályát építeni hozzánk, hanem a koreaiak telepítenének egymilliárd dollárért Hyundai autógyárat Magyarországra?” címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - LÁZÁR MÓZES (Fidesz): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
2667 A Peugeot utólagos tájékoztatása szerint a döntésben nem ezek a szempontok voltak meghatározóak, hiszen a magyar ajánlat sokáig a legkedvezőbb volt a kínált támogatás mértékét illetően. Később felzárkóztak ehhez a versenytársak is. Elsősorban földrajzi problémákat jeleztek, ami azt jelenti az ő értelmezésükben, hogy olyan logisztikai megfontolások alapján hozták meg a döntést, amelyek Nagyszombat esetében kedvezőbbek voltak, min t Tatabánya esetében. Közelebb volt a csehországi PSAToyota gyárhoz Nagyszombat, és a vele tartandó kapcsolatok miatt ez meghatározó szempont volt. Megjegyzem, meghatározó szempont volt számukra, hogy 18 százalékos munkanélküliségi ráta volt Szlovákiában, szemben Magyarországgal vagy Tatabányával, ahol 56 százalékos a munkanélküliség. Magyarországon lényegesen magasabbak a munkabérköltségek, és így az egységnyi termelésre jutó költség is. Ebben nyilván szerepe van a nominálárfolyamfelértékelődésnek és a viszonylagosan erőltetett bérköltségnövekedésnek is. Ennyit tehát a Peugeotberuházásról. Ami a további kérdéseit illeti: a kínai autópályaépítéssel összehasonlítani a Hyundaiberuházást nyilván értelmetlen összevetés. Egyébként nem tudok egyetlen olyan magyar cégről sem - és ha ön tud, legyen szíves, jelezze , amely kiszorult volna a hazai autópályaépítési lehetőségekből. Kovács László hangulatával kapcsolatban nem vagyok releváns választ adni. Megjegyzem utoljára, hogy mindazok a tények (Az elnök a cs engő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), állítások, adatok, amelyeket ön a Hyundai tervezett beruházásával kapcsolatban említett, pontatlanok, és örülnék, ha az üzleti tárgyalások sikere érdekében úgy kezelné az információkat, hogy azok ne hiús íthassák meg a tárgyalást. Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Megkérdezem az interpelláló képviselő urat, elfogadjae a választ. LÁZÁR MÓZES (Fidesz) : Tisztelt Államtitkár Úr! Szívesen közreműködö m a Horn Gyula és a Csillag István közötti találkozó létrehozásában, hátha akkor meg tudják beszélni, miben változott a helyzet. Ön 3 perc 40 másodpercig beszélt a Peugeotról, pedig - lassan mondom, hogy megértse, tisztelt államtitkár úr - a Hyundai egy k oreai autógyár. (Derültség a Fidesz padsoraiból. - Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Jaj!) És a kérdésemre igazából nem válaszolt. Arról sem hangzott el egy árva szó sem, hogy mennyi mindent tett a minisztérium lázas igyekezetében. Azt ön sem gondolja, hogy a Peugeot esetében a kormányzati késlekedés feltétlenül segítette a számunkra pozitív döntést, hiszen ön itt hosszasan ezt elemezte. Az elmúlt héten közvetett és közvetlen bizonyítékot is szerezhettünk arról, hogy a Hyundai esetében hogyan dolgoztak önök, tisztelt államtitkár úr. A Hyundai egyik illetékese bejelentette, hogy a legesélyesebb a csehországi gyártelepítés, úgyhogy ebben is, a Medgyessykormány és elsősorban az önök munkájának köszönhetően, valószínűleg futunk a pénzünk (Az elnök a csengő megko cogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) után, hogy stílusos legyek. Vagyis a Hyundai nem valószínű, hogy bennünket fog választani - akkor majd válaszolni kell a konkrét tényekre is. Köszönöm, nem fogadom el a válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraib an.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Az interpelláló képviselő nem fogadta el az államtitkár válaszát. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadjae. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 194 igen szavazattal, 170 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta a választ. Tisztelt Országgyűlés! Két perc technikai szünet után áttérünk az azonnali kérdések és válaszok megvitatására. (Rövid szünet.)