Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. október 30 (102. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás hároméves kereteiről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetési törvényjavaslatáról együttes általános vitájának fo... - ELNÖK (Mandur László): - DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter: - ELNÖK (Mandur László): - ARATÓ GERGELY (MSZP):
2621 áll rendelkezésre a költségvetésben erre a felkészülésre. Azt azért megemlítem érdekességként, hogy 10 millió forintra emelkedik az olimpiai érme sek juttatása, ami kifejezi azt, hogy ez a köztársaság mennyire megbecsüli az ő teljesítményüket. Szintén ilyen megbecsülést jelent a “Nemzet sportolója” cím létrehozása és az ehhez biztosított költségvetési forrás. Arról is érdemes azonban beszélnünk, hog y ez a költségvetés, ez a kormányzat nemcsak a versenysportot tekinti fontosnak, hanem jelentősen nőnek a diák- és egyetemi sportra fordított összegek is, és 1200 millió forint áll rendelkezésre a szabadidősport céljaira. (19.40) Vannak olyan kérdések, aho l tisztáznunk kell néhány félreértést a minisztérium költségvetésével kapcsolatban. Az első ezek közül a fogyatékossport kérdése. Képviselőtársaim éles szemmel felfedezték azt, hogy ezen a soron közvetlenül valamivel kevesebb található ebben az évben, mint tavaly. Azonban kevésbé éles szemmel azt már nem fedezték fel, hogy a megváltozott költségvetési struktúrában, amelyik elválasztja egymástól a működésre és a feladatok megvalósítására szolgáló célokat, új sorokként jelentek meg a fogyatékosok sportját sze rvező köztestületek támogatására vonatkozó összegek. Hasonlóképpen elkerülte a figyelmüket az, hogy a sportlétesítmények akadálymentesítésére eddig betervezett összeget egy ennél nagyságrenddel nagyobb európai uniós forrás váltja ki, egyébként hozzá kell t ennem - és ez mindkét minisztérium vezetésének dicséretére válik , egy olyan PHAREpályázat alapján, amelyet még az előző minisztériumi vezetés indított el, és a jelenlegi vitt sikerre. Hasonlóképpen elkerülte a figyelmüket az, hogy a GYI alapprogramnál m ost nem meglévő összeget bőségesen pótolják azok az összegek, amelyek az ifjúsági táborozásnál és más ifjúsági céloknál szerepelnek, és a minisztérium vezetése a GYIA tanácsával egyeztetve ígéretet tett arra, hogy ezek elosztása a GYIA tanácsa és a regioná lis ifjúsági tanácsok egyetértésével és javaslata alapján fog megtörténni. Ugyanakkor azt is el kell mondanunk, hogy nincs tökéletes költségvetés. Ahogyan itt néha ezt a vitát figyeltem, néhány képviselőtársunk számára persze az lenne a tökéletes költségve tés, amelynek csak kiadási oldala van, és bevételi oldala nincsen. Azonban abban az értelemben sincs tökéletes költségvetés, hogy egyrészt ez a költségvetés nem képes arra, hogy minden kitűzött célunkat megvalósítsuk belőle. Tulajdonképpen örülök azoknak a hozzászólásoknak, amelyek, mondjuk, az ifjúságpolitika területén a kormányprogram ígéreteit kérik számon ezen a költségvetésen, hiszen ez azt mutatja, hogy végre a Fidesz is támogatja ezt a kormányprogramot, és a lehetőségeken talán túlmenő módon is gyors ítani szeretné ezek végrehajtását. Az egy más kérdés, hogy türelmetlenségüket bizonyára a négy év elvesztegetett idő miatti lelkiismeretfurdalás motiválja. Meg kell tehát önöket nyugtatnom, meg fogjuk találni a lehetőségét annak, hogy a kormányzati ciklus alatt lépésről lépésre, de következetesen végigvigyük ezt a programot. Vannak azonban a költségvetésen belül olyan hiányok is, ahol mi magunk is szükségesnek tartjuk az átcsoportosítást. Ilyen a diáksportnormatíva kérdése, ahol önök négy éven keresztül n em emeltek egy fillért sem, ezért méltatlan az, hogy idén se kerüljön sor emelésre. Idetartozik az a problémakör is, amit Bernáth Ildikó képviselő asszony említett, a pályakezdő munkanélküliek kérdése. Azt gondoljuk, akár költségvetési eszközökkel, akár má s eszközökkel lehetőséget kell teremteni arra, hogy egyetlen fiatalnak se kelljen a pályáját az utcán kezdenie. Tisztelt Képviselőtársaim! Összességében tehát azt tudom önöknek elmondani, hogy ez a költségvetés, bár egyáltalán nem tökéletes, de a lehetőség ekhez képest igyekszik a lehető legnagyobb összeget biztosítani annak érdekében, hogy a magyar gyermekek és fiatalok boldogabban élhessenek, és a jövőjük megalapozott legyen. Ezért kérem önöktől, támogassák ezt a költségvetést. Köszönöm szépen a figyelmüke t. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)