Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. október 30 (102. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás hároméves kereteiről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetési törvényjavaslatáról együttes általános vitájának fo... - ELNÖK (Mandur László): - DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László): - KUNCZE GÁBOR (SZDSZ):
2615 mondom, a Betonút építette azt a szaka szt vagy a Vegyépszer, nagyon helyes, és az államnak ez a feladata. De ugyanúgy visszafelé is nézzen azért, Keller úr, és ne csak erre az időszakra mutogasson. Még egy gondolat: Kuncze úr mondta pontosan, hogy amikor elkezdte a Vegyépszer az építést, akkor meg tudta vásárolni egyrészt a jó gépeket, illetve a legjobb szakemberek átmentek a Vegyépszerhez - majdnem a legjobb szakemberek, látom már Kuncze úron. De akkor is, ezek az emberek már hat évvel ezelőtt is ott voltak (Az elnök jelzi az idő leteltét.) , u gyanazok voltak ott, akik most is megkapták ezt az autópályaszakaszt. Tehát azt gondolom, semmivel sem rosszabb szakemberek (Az elnök jelzi az idő leteltét.) építették ezt az útszakaszt, mint akik most fogják majd az M7es folytatását. Köszönöm a szót, és elnézést az időkeret túllépéséért. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Kettőperces felszólalásra megadom a szót Fónagy Jánosnak, a Fidesz képviselőjének. DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz) : Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt percek is bizonyítják azt, hogy az indulatoktól nem fog több út épülni, sőt az elmúlt egy évtizedben épült utak minősége sem lesz utólag jobb attól, hogy valaki azt ilyenolyan indulattól vezérelve megpróbálja másokra ráoktrojálni. Az utak már cs ak olyanok, megépítik őket, egy ideig működnek, és aztán meghibásodnak. Az M3ason is kerülgetjük azokat a szakaszokat, amelyek nem 19982002 között épültek - szíveskedjen utánanézetni. De nem ez a lényeg, hanem az az alapvető gazdaságfilozófiai különbség, ami az elmúlt három napban is kiderült, és ebben a ma esti kellemes szakmai eszmecserében is kiderült. Igen, mi más gazdaságfilozófiai alapon állunk; mi úgy gondoljuk, hogy egy európai integrációba olyan magyar gazdasággal lehet bemenni, amely alkalmas ar ra, hogy legalább megkísérelje felvenni a versenyt. Tudom, hogy ezek önök előtt ismertek, ismerem, gondolom, a válaszaikat is; igen, az államnak felelőssége van abban, hogy a közel 2,5 millió embert foglalkoztató 800 ezer magyar vállalkozás a részvétel, ne m is mindig a győzelem, de a részvétel esélyével vegye fel a versenyt. Erre az egész világon meghaladott ultraliberális megoldás nem hoz eredményt. Igen, nem szégyelljük azt, hogy fontosnak tartottuk a magyar cégek helyzetbe hozását, nem szégyelltü k azt, hogy Magyarországon olyanok is, igen, megtanultak… (Keller László közbeszólása.) Nemcsak a Vegyépszerről van szó, kérem szépen, számos más cég dolgozott ott (Az elnök jelzi az idő leteltét.) , mint ahogy a világon mindenütt dolgozik! Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Kettőperces felszólalásra megadom a szót Kuncze Gábornak, a Szabad Demokraták Szövetsége frakcióvezetőjének. Parancsoljon! KUNCZE GÁBOR (SZDSZ) : Tisztelt Képviselőtársaim! Én azért azt is tudom, m ert figyelemmel kísértem természetesen az elmúlt négy évben is az autópályaépítést, hogy alvállalkozói láncok voltak, ezek végén valakik nagyon nyomott áron megcsinálták a munkát, közben pedig kétháromnégy cég lenyúlt egy csomó, tíz, százmillió forinto t. Ennek én nem örülnék annyira, és nem állítanám példaként senki elé! Mint ahogy Szűcs Lajos képviselőtársamnak is hadd mondjam, tényleg, a vidéki ember azt mondja, hogy felhizlalom a jószágot - de szamárból senkinek nem jut eszébe versenyparipát csinálni , mert azt gondolják, hogy ez azért már képtelenség. (Derültség az MSZP soraiban.) Ami pedig a Fónagy képviselő úr által elmondottakat illeti, pont az a baj, amiről itt vitatkozunk, és ami ma a magyar gazdaság legnagyobb problémája, hogy elveszítette a ve rsenyképességét az elmúlt három év gazdaságpolitikájának a következményeként; nem teszek különbséget most hirtelen a kormányok között. Nem arról van tehát szó, hogy a Fidesz gazdaságpolitikája megnövelte a