Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. október 30 (102. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás hároméves kereteiről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetési törvényjavaslatáról együttes általános vitájának fo... - ELNÖK (Mandur László): - KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): - ELNÖK (Mandur László): - KARSAI PÉTER (MDF):
2527 Mindezekre figyelemmel bölcsességgel, önmérséklettel kívánunk vitát kezdeményezni, jobbító javaslatokat tenni a védelmi tárca által tervezett költségvetés kapcs án, amely gyakorlatilag a védelmi felülvizsgálat eredményeként Magyarország katonapolitikai történetében eddig nem tapasztalt haderőstruktúrát kíván kialakítani. A konszenzusra való törekvés azonban számunkra nem jelenthet egyet a megalkuvással, az ország hagyományos védelmi képességeinek felelőtlen felszámolásával, hogy a helyébe lépő katonai struktúrák még az alkotmányban megfogalmazott funkciók minimális teljesítését se legyenek képesek teljesíteni. Hadd ajánljam figyelmükbe Szokolay Sándor Kossuthdíjas zeneszerzőnk ideillő gondolatát. „Az építés hosszú küzdelem, a rombolás pillanatok ijesztő terméke.” Talán kívánatos volna, hogy e mondat filozófiai mélységein mindazok elgondolkozzanak, akik most felelősséget viselnek a védelmi felülvizsgálat - közismert ebb nevén: a haderőreform - munkálataiért. Tisztelt Országgyűlés! Kérem, fogadják el tőlem, hogy a mostani vitára fordítható szűk időkeret miatt itt és most csak a költségvetésnek a védelmi felülvizsgálat részével foglalkozzam, ezt is elsősorban nem a szám ok oldaláról közelítve, hanem az eddigi konkrét ügyek, döntések tükrében vizsgáljam. Elöljáróban szögezzük le: a haderőreform véghezvitele megkerülhetetlen, ha úgy tetszik, történelmi kihívás számunkra, halogatása, tologatása egyrészt az ország biztonsága szempontjából, másrészt NATObeli tagságunkból eredően felelőtlenség, bűnös mulasztás volna. De azt se feledjük, hogy egy ilyen történelmi léptékű átalakítás elfuserálása, stílusosan szólva: elpuskázása, amely akár évtizedekre kiható jelentőséggel bír, már szinte a hazaárulással érne fel. A kérdés jelentőségéből adódik, hogy épp ezért nem nélkülözheti a társadalom elfogadó akaratát, de nem nélkülözheti a pártok egyetértését sem. Erre a munkára egyébként jó alapot biztosít a 61/2000. számú országgyűlési hatá rozat, amely lépésről lépésre az akkori parlament 95 százalékos támogatása mellett szabja meg a feladatokat. Mondhatni, 2000ben majdnem teljes konszenzus, egyetértés volt a feladat végrehajtásában, ütemezésében a pártok között. Mára viszont aggódva és két ségbeesve tapasztaljuk, hogy a jelenlegi kormányzat fel- és elhagyva a valódi párbeszéd és egyeztetés útját, olyan zsákutcába tereli a haderőreformot, amely miatt Szokolay Sándort idéztem, azaz hétről hétre szembesülünk a “rombolás pillanatok ijesztő termé kével”. Mondok rá példát is. A minap, azaz hétfőn hallottam Juhász Ferenc miniszter úr válaszát Gusztus Péter azon kérdésére, hogy mikor vonul be az utolsó sorállományú katona. A miniszteri válaszból megtudhattuk: 2004. év végén. Aztán már csak szerződéses önkénteseket hívunk be a seregbe, és abból is lényegesen kevesebbet, mivel a létszámcsökkentés miatt kevesebb katonára lesz szükség. Idáig rendben is volna, bár azon a tényen el kéne tán gondolkodni - különösen a választási ígéretekben erre fogadalmat tév ő Szabad Demokraták Szövetségének , hogy az évente 6000, súlyos pénzeken kiképzett szerződéses katonából miért csak 500 marad a pályán, átlagosan féléves időtartamig. Kvázi most a rendszer éppúgy működik ezért, mint a jelenlegi sorozott katonaság, csak mi ndezt hihetetlenül drágábban teszi, de most ne bonyolódjunk bele ebbe a kérdésbe. Inkább fogadjuk el: ha kevesebb a kiképzendő katona, akkor kevesebb kiképzőközpont szükségeltetik. Lám, itt is takaros milliók spórolhatók meg - eszmélnek fel szakértő uramék . Nosza rajta, vegyük számba! Jelenleg három kiképzőközpont működik az országban. Kettő felesleges lesz, hagyjuk meg a kiképzési feladatainkhoz leginkább megfelelőt, a legjobban felszereltet, a legjobb állagút, a legnagyobb szakmai bázissal rendelkezőt, az az a kiválasztásnál csak és kizárólag a szakmai szempontok vezéreljenek bennünket. Mint ahogy azt jó miniszterünk a honvédelmi bizottság ülésén is kifejtette: a döntések szakmaiságából semmi néven nevezhető lobbi, párt, érdekcsoport kedvéért sem engedünk - pont. Ezek után biztosan kitalálják képviselőtársaim, hogy a döntés jó magyar szokás szerint hogyan is történt. Nem a legjobban felszerelt, nem a legjobb állapotú, nem a legnagyobb szakmai bázissal
