Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. október 30 (102. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás hároméves kereteiről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetési törvényjavaslatáról együttes általános vitájának fo... - ELNÖK (Mandur László): - BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz):
2515 Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselők! Tisztelt Őry Képviselő Úr! Három dolgot szerintem mindenképpen fontos elmondani a hozzászól ását követően. Hozzászólásának a lisszaboni folyamattal kapcsolatos részében szerintem egyetértés van közöttünk, ezért azt gondolom, azt hasonlóan ítéljük meg. Meggyőződésem szerint Magyarország számára ez fontos, perspektivikus ügy, fogunk tudni európai u niós tagként is ennek a folyamatnak méltó partnerei és rendes tagjai lenni. Van azonban három olyan momentum, amely szerintem pontosítást igényel. Az első: a tények azt mutatják, ezt ma már egyszer mutattam, ismét önnek is megmutatom (Felmutatja.) , a grafi kon ábrái szerint, míg 2003ban növekvő foglalkoztatás volt Magyarországon, hiszen a foglalkoztatottak létszámának változása az előző év azonos időszakához képest, mondjuk, a 2003. második negyedévében 56 400zal volt kedvezőbb, mint a 12 hónappal azt mege lőző időszakban, gyakorlatilag 2002 végéig ez egy csökkenő folyamat volt, és 2002 negyedik negyedévében fordult meg a trend, attól kezdve növekvő, a júniusjúliusaugusztusi adatok is növekvő tendenciát mutatnak ebben. Tehát azt gondolom, hogy ezt kellően értékelni érdemes. Érdemes értékelni azt a különbséget is, ami az új kormány munkába lépését követően abban a két fontos momentumban bekövetkezett Magyarországon, amely a 2002es, illetve részben a 2001es negatív foglalkoztatási folyamatokat is befolyásol ta, nevezetesen a nagyon jelentős minimálbéremelés, amely sok ágazatban okozott foglalkoztatási gondokat, létszámleépítést, adott esetben cégek bezárását is eredményezte, és az a rossz, elhibázott árfolyampolitika, amit az előző kormány követett a Nemzeti Bank új vezetésével közösen, amely szintén rendkívüli mértékben megnehezítette Magyarországon a foglalkoztatást. Az ebben bekövetkezett változások, meggyőződésem szerint, segíteni fogják továbbra is a kedvező foglalkoztatási folyamatokat Magyarországon. K öszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Kettőperces fölszólalásra megadom a szót Bernáth Ildikónak, a Fidesz képviselő asszonyának. Parancsoljon! BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz) : Tisztelt Államtitkár Úr! Engedje meg, hogy felte gyek önnek egy kérdést. Ismeri ön azt a költségvetési törvényjavaslatot, amit most tárgyalunk? Igaz, nem az ön aláírása szerepel rajta, hanem László Csaba pénzügyminiszter úré, de én eddig abban a naiv hitben voltam, hogy az államtitkárok is elolvassák a b enyújtott költségvetést. Ugyanis, ha ez így lett volna, vagy így történt volna, akkor ön is tudná vagy ismerné azt a makroadatokra vonatkozó táblázatot, ami szerint a foglalkoztatottság 2003ban 0,5 százalékos növekedést mutat, a jövő évre pedig nullaszáza lékos, ismétlem: nullaszázalékos, változatlan stagnálást mutat. Grafikonokat lehet itt bemutatni és elmagyarázni huszonötször, de azok a tények, azok a számok, amelyek a költségvetési törvényben vannak, azt gondolom, hogy mégiscsak azok a meghatározóak, hi szen erről tárgyalunk. A minimálbérrel kapcsolatban pedig hadd hívjam fel a figyelmét arra, hogy ön rosszul emlékszik arra, mi történt a minimálbér emelésénél. (11.40) Először is, a szocialista frakció soraiban ülő szakszervezeti vezetők tiltakoztak a legh angosabban azért, hogy felemelik a minimálbért. A másik: a minimálbér emelésének ellensúlyozására a Munkaerőpiaci Alapból nyilvános pályázaton keresztül mind az egyéni, mind a mikro, mind a kis- és a közepes vállalkozások pályázhattak, 15 milliárd forint került így felosztásra. Gyakorlatilag, aki pályázaton részt vett, az mind támogatásban részesült, hogy ellensúlyozzák azokat a járulékterheket, amelyek a megnövekedett minimálbérhez kapcsolódtak. (Taps a Fidesz soraiban.)