Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. október 29 (101. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás hároméves kereteiről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetési törvényjavaslatáról együttes általános vitájának fo... - ELNÖK (Mandur László): - ÉKES JÓZSEF (MDF): - ELNÖK (Mandur László): - SISÁK IMRE JÁNOS (MDF):
2434 működtetni, hanem lehet, hogy közös összefogással tudunk megtakarítani és más célra felhasználni pénzeket. (Az elnöki széket Mandur László, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) És az utolsó gondolat pedig a civil szervezetek kérdése. Én nagyon örülök annak, hogy még ezen a héten csütörtökön ebben a Házban a sé rült emberek szervezeteinek egy találkozója lesz. Azt remélem, hogy akkor sikerül olyan egyetértésre jutni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , vagy olyan tájékoztatást adni a civil szervezetek számára, ami megmutatja számukra, hog y működésben, fejlesztésben, Európapályázatokban hol lehet pénzt szerezni. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő asszony. Kétperces felszólalásra következik Ékes József, a Magyar Demokrata Fórum képviselője. Parancsoljon! ÉKES JÓZSEF (MDF) : Nagyon köszönöm, elnök úr, és úgy néz ki, hogy tényleg egy ilyen egész nap után ugyanúgy, mint tegnap délután is, mert akkor is egy hasonló, normális viszonyok között kialakult párbeszéd kezdődött el a tévéközvetítés utá ni időszakra... Én szeretném hasonlóképpen mondani, hogy annak idején a mi szövetségünk '93ban, a társulás '96ban; mi is nyertünk el PHAREpályázatokat, tehát az ember az összes társulási térség kapcsán kínnal, gonddal azért elég sűrűn találkozott, és el ég ismert ez a kérdés. Számos alkalommal elmondtuk a decentralizálás szükségességét, a régiók megerősítését, hiszen az uniós forrásokra elsősorban pontosan a régiók és térségi társulások részéről lehet elsősorban majd pályázni, csak itt ma is Szabó úr rész éről elhangzott, hogy közigazgatási átalakítás, a területfejlesztési törvény átalakítása. Mi gátol meg bennünket ebben? Mi gátolt meg idáig bennünket ebben, hogy ezek megtörténjenek? A költségvetés előtt érzésem szerint ezeket a törvényeket már le kellett volna tenni, hisz mihez rendeljük hozzá a forrást, ha utána akarunk majd módosítani a területfejlesztési törvényen. És lehet, hogy a törvény szelleme nem fog úgy visszaköszönni, mint ahogy most a költségvetésben megfogalmaztuk a térségi társulásoknak nyújt andó forrásokat, vagy a regionális tanácsoknak nyújtandó forrásokat. Mert nem tudjuk, hogy mi lesz a döntés a végén, hisz vannak kétharmados részei is. Ezért vannak nekem félelmeim, hogy bizonyos törvényekben késünk, és egyre jobban késünk azzal szemben, h ogy valóban az uniós csatlakozás szempontjából Magyarország számára úgy a törvény, úgy a költségvetés végrehajtása is jogfolytonos és hatályos legyen. Nekem ebben vannak kétségeim. Még annyit szeretnék elmondani (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a z idő leteltét.) , hogy a területfejlesztési törvényben elég sokat dolgoztam én magam is, még talán az újban is. Köszönöm. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces felszólalásra következik Sisák Imre, a Demokrata Fórum képviselője. Pa rancsoljon! (Derültség.) SISÁK IMRE JÁNOS (MDF) : Még egy picikét visszajöttem, köszönöm, képviselőtársaim, már csak azért is, mert megszólíttattam. Csabai Lászlóné képviselő asszonnyal az adótörvények vitájánál már néhány dologban egyetértettünk, és most az előbb azt említette, hogy Gémesi György képviselő úrtól korábban azt kérte, ha már ők nem tudnak mit tenni, akkor legalább ő segítsen.