Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. október 29 (101. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás hároméves kereteiről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetési törvényjavaslatáról együttes általános vitájának fo... - ELNÖK (Harrach Péter): - DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz):
2368 hatósági árasak, akkor azt lehet megállapítani, hogy a kormányzat adókon és áremeléseken keresztül hozza iskolánkat igen nehéz helyzetbe. Ráadásul együtt kell élni azzal a tudattal is ebben az iskolában, hogy az iskolák dolgozói bérének értékmegőrzése érdekében ki kell rúgni - vagy legalábbis nem lehet tudni, hogy mit fognak dönteni a fejük felett - minden t izenhét kollégából egyet. Nem egy fényes alternatíva, valóban nyugodtan nevezhetjük kényszerkannibalizmusnak. Nézzünk egy másik lehetőséget! Tegyük fel, hogy nem bocsát el egy dolgozót sem az iskola, de nem emel bért sem. Ekkor viszont reálértékben csökken a fizetés, ami azt jelenti, hogy a Bokroscsomag óta ez nem fordult elő. Azt gondolom, ez egy rossz ómen, tehát ezt a gondolatot hessentsük is el. Ha reálértékben nem is lehet emelni a dolgozók fizetését, legalább próbáljuk meg szinten tartani - hangzik e l gyakran. Tehát mégiscsak emelni kell a fizetést, amiből viszont az következik, hogy mégiscsak el kell bocsátani - ördögi praktika, ördögi kör. Azt gondolom, mindazok az önkormányzati képviselők és polgármesterek, akik ilyen választás elé kerü lnek, két rossz közül választhatnak. Egyikük sem lesz büszke: sem itt, a parlamentben, hogy erről szavaztak és ezt támogatták, sem pedig azok, akiknek ezt végre kell hajtani. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Akkor mi a megoldás? Mit tehet az iskola? Leállítják a felújításokat? Tovább csökkentik a karbantartás költségeit? Sorba állítják a ki nem fizetett számlákat, és a decemberi megszokott 13. havi bért 2004ben nem fizetik ki? Láthatóan ez mind meg fog valósulni, mind be fog következni. E hhez még valószínűleg hozzá lehet venni, hogy az oktatást szemléltető eszközök felújítását, beszerzését, amit az oktatás szakmai törvénye is előír, nem fogják tudni megvalósítani. Mit tehet ezután az intézmény vezetője, a képzeletbeli iskolaigazgatónk? Leg végső elkeseredésében a fenntartó önkormányzathoz fordul segítségért. De mit tehet az önkormányzat? Sajnos, az önkormányzat sincs jobb helyzetben, ugyanis nagy nehézséget jelentenek számára a még 2004ben is érvényes béremelések, amelyek mögé előszeretette l kikényszerített megemelt helyi adókat szoktak hozzárendelni itt, a parlamentben, a pénzügyminiszter úr javaslatára. Például a gépjárműadó drasztikus emelésére kerül sor, nem kevés helyen akár 50 százalékkal is. Mint ismeretes, az 50 százalékkal megemelt közalkalmazotti bérekhez a kormány normatív módon 2004ben sem ad egy vasat sem hozzá. Ezért az önkormányzat mérlegelni kényszerül majd 2004ben, hogy leépít, elbocsát, vagy egyéb beruházások felhasználása mellett dönt, mondjuk, az uniós támogatások igényb evétele érdekében. Ha kifizeti a béreket, akkor a beruházásokra nem marad saját erő, nem tud így beruházni. Ha nem fizeti ki, akkor létszámot kell csökkenteni az oktatás területén. Ugye, nem könnyű dilemma? Nem irigylem sem a falusi, sem a városi képviselő ket ezért a dilemmáért. Azt hiszem, nem irigyeljük közösen az intézményvezetőket sem, akik ebben a helyzetben találják majd magukat a 2004. év költségvetésének mérlegelésekor. El tudják képzelni, tisztelt képviselőtársaim, hogy milyen feszültséget jelent e z a helyzet? Az MSZPSZDSZkormány ezzel a költségvetéssel - nem véletlenül mondjuk - elbocsátásokra, leépítésekre kényszeríti az iskolákat, de az iskolafenntartó önkormányzatokat is országszerte és tömegesen. Végső soron minden iskolai megszorító intézked és, az iskolák leépítése a Medgyessykormány rossz gazdaságpolitikájából ered. A problémát, a bajt viszont kihelyezi az iskolákhoz, az önkormányzatokhoz: oldjátok meg ti, ahogy gondoljátok, éljetek az önállósággal! Azt gondolom, ezzel a költségvetéssel a k ormány egyértelműen megosztja a helyi közösségeket, árkot ás, egymás ellen fordít iskolát és önkormányzatot, tanárt és szülőt. Az MSZP új szlogenje, propagandája a takarékosság. Ez a csodaszó, a csodafegyver. Ez a több pénz helyetti új fogalom értelmezése? Nézzük, mit jelent ez az Oktatási Minisztériumban, mert akkor azt gondolnánk, hogy mindenhol egységesen történik. Az Állami Számvevőszék néhány gondolatát szeretném idézni. A létszámleépítés csak látszólagos, mármint a minisztériumban. A személyi