Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. október 28 (100. szám) - Az agrárgazdaság 2002. évi helyzetéről szóló jelentés, valamint az agrárgazdaság 2002. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - GRÁF JÓZSEF (MSZP):
2286 agráriumnak, ha megnézzük az európai uniós átlagot, ott valahol a középmezőnyben vagyunk, mert ott 2 és 5 százalék között van, de mi mindig hozzátesszük, hogy a jelentősége ennek az ágazatnak ennél sokkalsokkal nagyobb. Többen szóltak már erről, én csak ismételni tudom, hiszen itt van az élelmiszeripar, itt az agrobiznisz, amikkel együtt ez már 1112 százalékot jelent, és még minden részterületet nem is számoltunk hozzá. Még nagyon fontos egy ilyen kis ország számára, hogy a külkereskedelmi egyenleg 2002ben is még több mint 300 milliárd forint volt, ami ennek az országnak, amely importigényes sok területen, nagyonnagyon fontos. Minket sem tudnak elkerülni azok a hatások, és kár is igazán ellene menni, hanem azt kell megnézni, hogy mit tehetünk ebben a helyzetben, hogy e gyre csökken a fogyasztási cikkek között az élelmiszerek aránya, ez már nálunk is 30 százalék alatt van, és a közvetlenül az agráriumban foglalkoztatottak - hogy mindenki pontosan értse - száma is csökkenni fog a következő időszakban, ezt se tudjuk elkerül ni, ez ma 6,2 százalék. De vidéken kell tartani, és vidéken kell munkalehetőséget adni az embereknek, ezt mindig hozzá kell tennünk, és azokon az egyéb területeken, amelyekről beszéltem, igen jelentős foglalkoztatási létszámfejlesztésre is sor kerülhet. Sa jnos továbbra is alacsony az ágazatban - nagy szomorúságunkra - a jövedelem a nemzetgazdasági ágazat más ágaihoz viszonyítva, és ennek két alapvető, nagyon káros hatása van számunkra. Az alacsony jövedelemből nem telik igazán a fejlesztésre, és kicsit csal ókák ezek a magas fejlesztési számok, hiszen ezek jó része hitelből történik. Kicsi az ágazat tőkevonzó képessége, ezért elmaradnak a befektetők is az ágazat köréből. Én úgy gondolom, hogy mindezeket figyelembe véve a 2002. év nem mondható a mezőgazdaság l egrosszabb évének, de semmi olyan lényeges előrelépés, ami alapvetően megváltoztatta volna az ágazat helyzetét, nem történt, mint ahogy az ezt megelőző tizenegy évben sem. Én mint agrártermelő őszintén mondom önöknek, és mindig a költségvetési vita kapcsán is el szoktam mondani, hogy még nem volt olyan kormánya ennek az országnak 1990 óta, amire azt mondhattam volna, hogy igazán szívén viselte, és teljes egészében megtett mindent azért, hogy ez az ágazat kikerüljön abból a helyzetből, amiben van. Ugyanakkor viszont nagyon fontos elemnek tartom, hogy kialakult, és erről nem beszéltek idáig, egy agrárgazdasági szerkezet ebben az országban, ami egy több szektorú agrármodellt valósít meg, amiben, úgy gondolom, ha lassan és folyamatosan a politikai felhangokat ki kapcsoljuk belőle, akkor lassan és biztosan megtalálja a kicsi, a közepes és a legnagyobb is a helyét és a szerepét, és egyre inkább látja mindenki, hogy azokra a tevékenységet integráló szervezetekre, amelyek még a forgóeszköz bizonyos részét is meghitele zik a kisebb, közepes termelőknek, igen nagy szükség van, és ezeknek a termelési összefogásoknak nemcsak a csírái, hanem a jó együttműködésük is megteremtődött. Itt utalnék arra, hogy miért nem lehet pontosan megmondani, hogy ki mennyit vett a hitelkonszol idációból igénybe: azért például, mert ennek a hitelkonszolidációnak egy jelentős része az integrátorokon keresztül és az ő integrátori és banki kapcsolataikon keresztül rendeződött, amiről az államnak nincsenek is pontos ismeretei, tehát hiába kérik ennek a pontos elszámolását, ez nem az állam oldaláról történt meg. A másik, hogy annak a vitának is a végére kellene érni, hogy mi az optimális üzemi méret, és mi kap támogatást az Európai Unióban, vagy mi nem. Látjuk jól most már, hogy az Európai Uniót nem ér dekli az üzemi méret, minden méret, ami életképes, megfelelő támogatást kap, és fog kapni ezután is. Egyvalami érdekli az Európai Uniót, és itt már elhangzott, hogy mekkora az állami tulajdonrész a cégekben, hiszen az nem versenyképes vállalat hosszú távon , amelynél az állam, mint például Bábolna esetében, a felelőtlen gazdálkodás után milliárdokat tesz be a cégbe, és a piaci verseny hatásaiból kivonja az adott agrárcéget. (19.40) Természetesen ehhez nem ad az Európai Unió és nem is fog különösebb segítsége t adni. Ugyanakkor a saját hibájukon kívül ebbe a kategóriába beleeső szövetkezeteken is segíteni kell, és ebben a 2002es év nagyon kevés előrelépést hozott, itt jogosak a kritikák, hiszen a szövetkezeti
