Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. szeptember 9 (84. szám) - Az Európai Parlament tagjainak választásáról és jogállásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya):
229 Legyen tréning ez a mostani beszélgetés, illetve az ezt megelőző négypárti tanácskozás, és folytassuk ezt a konszenzusos megbeszélést, it eráljunk ahhoz, hogy az Igazságügyi Minisztérium által beterjesztett alkotmánymódosítást tényleg közösen ki tudjuk csiszolni - együtt. ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Kétperces felszólalásra megadom a szót Keleti György képviselő úrnak, az MSZPből. KELETI GYÖRG Y (MSZP) : Köszönöm szépen. Ígérem, hogy az utolsó kétperces lesz, és az utolsó hozzászólásom is ehhez a témához a mai ülésnapon. Salamon úr hozzászólása késztetett arra, hogy reagáljak, hiszen ő nagyon alaposan kifejtette - és valószínűleg egy sor igazságo t tartalmaznak a mondatai , hogy a megfontolt döntés, időt igénylő döntés a nemzet, az ország szempontjából milyen fontos lehet, nem elhamarkodva, és a többi, és a többi. Azt gondolom, hogy Salamon úrnak igaza volt abban az időben, amikor a világban jelen tkező veszélyforrások körülbelül úgy néztek ki, hogy a bergengóc király elhatározta, hogy hadat üzen egy másik kollégájának, vagy amikor azt mondta, hogy a csapataink elindulnak, és akkor az a húszezer nem tudom, milyen katona gyalog elindult, néhány szeké r követte őket a markotányosnőkkel egyetemben. Sajnos, azt kell mondani, hogy az utóbbi évtizedekben, és különösen az említett szeptember 11ei támadás óta, az időtényező nem nekünk játszik. Az időtényező az ilyen döntések tekintetében rendkívül felgyorsul t avagy leszűkült; mindegy, hogy fogalmazom, de az élet egyre kevesebb időt ad arra, hogy felelős döntéseket hozzanak azok a személyek, akik az egyes országok biztonságával kapcsolatosan döntenek. Szeretném emlékeztetni Salamon urat arra, hogy a NATO taval yi prágai találkozóján döntöttek arról, hogy létrehoznak egy olyan gyors reagálású egységet - és ebben szeretnénk, ha magyar katonák is vállalnának valamilyen szerepet, ha szükséges , amelynek a felhasználási ideje néhány napon belül történik. Ez a néhány napon belüli döntés rendkívül rövid, a magyar parlament számára sem ad majd hosszú időt. Ezt ajánlanám a figyelmébe. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Miután további felszólaló nem jelentkezett, megkérd ezem Keleti György képviselő urat, kíváne válaszolni a vitában elhangzottakra. KELETI GYÖRGY (MSZP) : Köszönöm szépen, nem kívánok. Azt gondolom, hogy a mai, nem túl szépen koreografált párbeszéd, amit rengeteg kétperces szakított meg, mó dot adott arra, hogy magam is elmondjam a véleményem, és hálás vagyok azoknak, akik a véleményüket megfogalmazták. Köszönöm. ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Módosító javaslat nem érkezett az elő terjesztéshez, ezért a következő ülésünkön az előterjesztés elfogadásáról fogunk dönteni. Az Európai Parlament tagjainak választásáról és jogállásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása ELNÖK (dr. Dávid I bolya) :